Józsa László: Tiszaföldvár története (2002) / 802-2002
Különben a tizehötéves háború után mégis csak újra épült, mert 1635-bon 7,5; 1647-ben 6 portát számolhatott, amelyek viszonylag igen tekintélyes porta-számoknak mondhatók. A töröknek II. Rákóczy György ellen Lippára vonulása alkalmával azonban u^y elpusztult, hogy 1659-ben portáinak száma felére csökken, 1675-bon pedig 2,75; 1686-ban meg éppen egy porta volt benne található, i ozzá meg a névtelen birtokosok kezén ebek harmincadJára került község, kivált 1662-tol meg ner; szűnik a végvárak zsarolására is panaszkodni. Számtalan földesjura között Recsky György is szerepel, kitói a kuruc-világ beköszöntővel l67o-ben 3 telkes jobbágyot, illetve telket konfiskál el a kincstár. E Recsky-részen az ónodi harmincados 1679-ben 7 jobbágyot ir össze, kiknek 9 fia, 12 ökre, lo lova, 36 tehene, 28 sertése, 4 juha, s 7 telek szántója, rétje volt, de cenzusba összesen 14 forintnál többet nem fizettek. 196k-ben Vitéz ídám birtokrésze is a kincstárra száll, s onnan Háncsok György nyeri el, de a régi birtokosok közül a szálai teirkóczyak, Forgáchok, s mások is számot tartanak a jövedelemre, miközben a falu végle, elpusztult, lalán a Rákóczi-féle szabadságharcot sem érte meg, 1711-ben pedig, mint kiterjedt puszta után a legnagyobb összegben, cíq taxa alakján fizeti meg a vármegye érte a ins armorum diját. Ily zavaros birtokviszonyok után nehezen aladt előre Földvár újratelepítése is. A torok kiűzése után Szolnokra uralkodott kiwcletlen, autokratikus várkapitánynak, Bertóti majd 1722-ben Bertóti Imre özvegye a falu jórészét, nem is vérrokonának, gróf Szentiványi Erzsébetnek hagyományozza, akinej a férje , Olasz László is dossációt szerez Földvárra. Olasz hozzá is fog a falu uetelepitóséhez, de mint afféle hirtelen meggazdagodni szándékozó férfiú, olyan erőszakos eszközökkel, hogy már 1727-ben a Vr^.egye külön vizsgálatot kénytelen elrendelni a földvári jobbágyok tömeges elköltözése miatt. Végre Clasz 1$?28- ban jobbnak látta eladni a Osztroluczki Juditnak és ezzel ütött a konszolidáció órája Földváron. Az aszódi, s podmarini Podmaniczky bárói csal'd vagyoni fölényének megalapotója, János már egeszen a maga korának embere. I int az Almásyak, vagy r>ffi Borbélyok, < is egtalálja a módját annak, hogyan kezeljen egy elpuszt lt tájat úgy, hogy abból mag-nak is, s a köznek is haszna legyen., I'ég ugyanazon évben megvásárolja a Forgách grófok birtokrészét is /háncsok része a Pertótlakra szállt/, felkutatja a- 8 -