Dr. Gonda Sándor: Babonák és kuruzslások a Tiszazugban / 0687-1998

pori, békateknőporát" (folyami kagyló), vagy porcukrot használnak. p) Sebekre vagy „falkaparékot" (mész) vagy „pókhálós friss marhaganét" tesznek, sebmosásra vagy friss vizeletet, vagy „bugykorélét" (farkasalma gyökér főztte) használnak, rándulásoknál, gyulladásoknál hugyos agyagot, vagy fchérliliomos paprikáspálinkát. r) Kisebb állatok lábtörését ugy »gyógyitják«, hogy a fejőszékuek azt a lábát kötik be ruhával, amelyik láb megsérül, vagy eltört az állatnak. s) A bőrön le«/ő különböző kiütéseket két névvel jelölik : „himlő", vagy „vérpersenés". Mindkét esetben az állatot levegőre nem engedik s tormás ecettel dörzsölik be a bőrt. ') „Szarvasbctcgségncl" az állatot meleg istállóba kötik, pokróccal betakarják, hogy mennél hamarabb kiizzadja a »rossz nyavalyát*, vas lapáton parázson szárított szarvasgombát égetnek „árvagauallyal". Szájon át »fédervájszos pálinkát* adnak be. v) „Lépfenénél", ha a vér megakarja ölni az állatot — csak a szarvasmarhát és juhot — akkor >biztosí beavatkozás a »léperelés«. A hasfalon ál a lépbe egy hosszú árat szúrnak s ha jó helyre ment az ár és a »rossz vér* onnan kifolyt, akkor nem »tódul a fejbe® s megmarad a jószág. Aki „léperelést" nem meri megcsinálni, az megelégszik, ha szarvasmarhának a nyaki vivőerét, juhnak az arcon levő vivőerét ereli meg. A lépfenés hus nem veszedelmes, ha jól meg van főve, különösen ez a pásztoremberek felfogása. A betegség „mérges, szá* raz fűtől", ha nincs harmat, akkor keletkezik.