Bencéné Nagy Györgyi: A tiszaföldvári Polgári Társulati Alap jelentősége a település monográfiájának tükrében (Tiszaföldvár, 1995) / 0635-1996

- 7 Aki termékenyebb tájakat keres, meg a szökött jobbágy, aki régi földesura elöl menekül, minden pillanatban készen áll arra, hogy tovább vándoroljon Csongrád, Békés és a Nagykunság felé. A zavaros birtokviszonyok közepette, ismeretlen okból a Szolnokra került kíméletlen várkapitánynak, Bertóti Istvánnak leszármazottai is birtokhoz jutottak Földváron. Bertóti Imre özvegye 1722-ben a falu jórészét Szentiványi Erzsébetnek adományozta . A Bertóti István leszármazottainak birtokrészét később megvásárló Olasz László hozzákezd a falu benépesítéséhez. Az újranépesítést 1721-ben kezdte meg református jobbágyokkal, de olyan erőszakos eszközökkel, hogy a vármegye 1727-ben külön vizsgálatot kénytelen elrendelni a jobbágyok tömeges elköltözése miatt. A telepített reformátusok 1722-ben nádból imaházat építettek, 1724-ben pedig a tönkrement imaház helyett nyerstéglából emelt templom építéséhez fogtak. Ehhez a földesúr az engedélyt előbb megadta, majd - már az építkezés közben visszavonta. A templomukért minden áldozatra kész, elszánt emberek egy arannyal s egy csikóval engedékenységre bírták Olaszt, így az építkezést tovább folytathatták. A templom azonban - a földesúr állandó akadékoskodása miatt - mégsem épült föl. A helyzet ilyen alakulása folytán vallási zavargásokra került sor, aminek következményeként a lakók közül harminchétén elszöktek más helyekre. 1728-ban azután Olasz László végre jobbnak látta eladni a község felét kitevő birtokát báró Podmaniczky Jánosnak, aki a Forgách grófok földvári birtokát is megvásárolta, ezzel a falu egyedüli birtokosa lett. Podmaniczky kedvezőbb feltételeket biztosított a földváriaknak .