Nagy Imréné: A tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium rövid története (1988) / 539-1988

1947# szeptemberében alakult meg a Tiszaföldvári Gimnázium. A V.K.M. 84 759/1947. V. üo. sz. eng. rend. alapján előbb mint Állami Gimnáziumi Tanfolyam, majd 1948/49-es tanévtől önálló intézmény: Állami Általános Gimnázium. A közoktatás átszervezése folyamatában ekkor épült ki a nyolc osztályos általános iskolák szervezete és szűnt meg az un. pol­gári iskola, amely Tiszaföldváron is működött, és ennek folyta­tásaként lép be a gimnázium, átmenetileg a polgári iskolára épülve különbözeti vizsgával. 1947. szeptember 15-én kezdődött meg a tanitás 31 tanulóval, akik többségükben helybeliek és kis számban Cibakháziak, később fokozatosan a környékbeli településekről is jönnek, Martfű, Öcsöd környéke és a Tiszazug településeiről* A tanitás a volt polgári iskola tantermeiben kezdődött. 1950. áprilisában a növekvő létszámú iskola a volt szolgabiróság épü­letét kapta meg, amelyből 1965-ben költözött a jelenlegi épületbe A tanulók létszáma gyorséul gyarapodott. Az 1949/50-es tanévtől az első osztály már 50 fölötti létszám volt, az 1952/53-as tanév­től már két első osztály, az 1963/64-es tanévtől pedig három pár­huzamos első osztály indult. 1949-ben a felnőtt oktatás is elkez­dődött, amely folyamatosan 1985-ig működött, egy rövid időre Martfűre kihelyezett osztállyal is. Az 1960/6l-es tanévtől egy-egy osztályban megidult az 5+1-es politechnikai oktatás, a tanulók érettségi utáni munkába állását segítendő, 10 éven át egy-egy csoport lány a Martfűi Tisza Cipő­gyárba járt a hét egy napján a cipőfelsőrészt gyártó szakmával ismerkedni, és tett szakmai előkészítő vizsgát, hiszin a tovább nem tanulók nagyrésze a Tisza Cipőgyárban tudott elhelyezkedni. Volt olyan lánycsoport is, amely a politechnikai oktatás kereté­ben szabás-varrást tanult, illetőleg kertészetben dolgozott. Egy­­-egy csoport fiú a Cibakházi Gépállomás gépjavitó műhelyében ka­pott gyakorlati képzést amelyből 1965/66-os tanévtől a mezőgazda­­sági gépszerelő szakközépiskola nőtt ki és öt éven át egy-egy osztály végzett. Ennek a feladatnak az ellátásához az 1965-ben elfoglalt és jelenleg is használt épületünkben két tanműhely épült. A tehetséggondozást segitő matematika-fizika illetőleg fizika tagozatos osztályok jól illeszkednek az iskola profiljához, és 5Ъ9.-88/4. Múzeum Tiszaföldvátí

Next

/
Thumbnails
Contents