Ásós József: Egy gyötrelmes és mégis szép életút (Tiszaföldvár, 1984) / 0457-1985
2o Vasutőr cimmel fegyveresen jártam munkába a nagynéném rémületére, aki kivetkőzött, de igen vallásos apáca is volt és király imádó. Mivel igen r^roltam szorulva a segitságóre, vagyis hogy a géplakatosnak kitanuljak belementem ajánlatába katolikus legény egylet tag is lettem. Egy napon beöltöztünk tudom hárman jobb ruhába még egy szimpla kaucsug gallért és nyakkendőt isjicaptam, hogy az egylet nagy disztermében Váci püspök felavasson legény egylet tagnak. A következő módon a püspök az előadói dobogóra templomi diszruhában mi uj tagok a fal mellől egymás után elibementünk meghajoltan kezét kellett megcsókolni. Én ugyan meghajoltam, de nem csókoltam meg a kezét. Nagynéném ezt meglátta sirván elmondta Zemonovics ipartestület jegyző férjének. Ettől kezdve pokol lett életem. Kenyeret, levest, tésztát csak egy keveset adott. Fizető diák koszt®sokat tartott, ezeket külön etette egy kis szobán. Linka néném az állomásfőnökné^ 4nagy ruhakosár disznóvágási küldeményt, amit a váci állomásfíál én a kosztos iskoláslánnyal sok megpihenéssel cipeltünk. Csak a töpörtyűs pogácsa törmelékét kaptam, pedig a csomagot részben énnekem szánták, azért, hogy tanulhassak felszabadulásig és géplakatos, s majdan mozdonyvezéő is lehessek. A Tanácsköztársaság ideje alatt inasidőm 7o-8o %-át fűtőként fegyveresen a katonai szállitmánykat tálaltam vagy szállitottam. Egy napon a kisfütőház mellé épült tanonc^ iskolában megjelent a váci direktórium két tagja Kovacsevics elvtárs és Matejka elvtárs ők voltak a forradalmi bizottság legaktivabb tagjai. Igen szép és bisztató beszédet modott Kovacsevics elvtárs. E kis ünnepségünkön jelen volt Haicz Ferenc villamos és fűtőház főnöke és mérnők, aki iger^Lelkes hive volt a Tanácsköztársaságnak. Hortyék ezért bosszúból elbookos főnök lett ő is. Megszerezte a szervezett munkások megbecsülését. Vácra is bejöttek a Románok elsőnek a direktórium tagjait szedték össz^és a váci pkápolna alatt a Dunába lőtték be őket a Matejka nevüeelvtárs nem kapott halálos lövést. Elvergődött a kápolna alatti forráshoz, itt találta meg a kápolna gondnok fia. Ezeket csak beszédekből tudom. Mi a MÁV inasai nagyon sajnáltuk a megismert elvtársakat, sokat emlegettük az okos meggyőző beszédük miatt. csátották nevű mérnök lett a főnök igen müveit »