Ásós József: Egy gyötrelmes és mégis szép életút (Tiszaföldvár, 1984) / 0457-1985

- 18 ­Mondtam néki mi történt: a náthán kenő készüléknek készült lemez munkánál. Bevitte a vizsgáztató mérnökhöz, s kijött azt mondta, hogy egy másik lemezt vágjak, reszeljek. A három órából márcsak egy óra husz percem maradt. Nagy sebességei igy akartam pótolni valamit a vesztett időből. A nagy igyekvésben a satuba fogott le­mezt balkézzel a kalapáccsal gyorsan kivágtam. Művezető meglátta, hogy balkezes vagyok nevetve megdicsért és azt mondta, hogy örülj, hogy mostmár mind a két kezed jobb. A vizsga végén a mérnökök is ftfcgmosolyogtak. Kézügyességből is egyest kaptam. Sok kin-keserves vergődés után megszűnt a görcs bennem egy élrtre. Oroszországban forradá.om kezdetében a fűtőház és villamos ^emiz szakmunkásai egy­más között Leninről beszélgettek és az úgynevezett tengely hatal­mak elvesztett háborújáéról* Pziboly nevü szaki már mint idősebb inas is beszervezett^ Szakszervezeti tagnak. A segédek igen jó kedélyű munka^rásak voltak, mind igyekezett a munka fortélyára ta­nitani. Életem egyik legszebb emlékei között örzöm neveiket. Igy a neveik a következők: Pziboly a tnsalmi; Ácsai a kovács és eszter­gályos; Tárnoki a kapcsolók karbantartója, vitatkozni szerető ol­vasott ember; Börzsei szaki szivbeteg, ideges, de jó ember volt; Surman jó szakember , csoportvezető féle. E társaság együttesen ige-" szerethetett a magam f^p^ vicceim miatt, igy mint egyso­ros inast^a társaságukba vettek. A fűtőház mozdony lakatosa és ka^is'n kovácsa az akkor karbitgáz-oxigén heggesztő szakembertől sokat ta­nultam. Vaeadi volt a neve. E szaktárs minden szava egész nap ká­romkodásból állt. Káromkodásból nem hiszem, hogy valaki lehagyta volna. Még a bátyám sem, aki igen csak tudott dühöngeni káromkodni. A 46 ipari tanulónak Benhárt nevü idős, tapasztalt géplakatos okta­tónk volt. Szigorú, de igen csendes, komoly ember volt. A mozdonyvezetők, akik gőzmozdony és elektromos mozdony és motor­vizsgákat is rendelkeztek mind igen gyakorlott géplaKa ^osok vol­tak. Hol az egyik hol a másik inast is tanitgatta. Matrai, Szacsva, Bartos, Gáli nevüekre jól emlékszem. Turi a szép kecskeszakállas mozdony-^b^? 1'* 0 egyben az inasok/^^a-'^-tartással is megtizott. Mondl karcra- , a ­kacs a bajuszu mozdonyfelvigyazó igen szigorú es durva volt. En is kaptam tőle jobb-bal hatalmas pofont, az asztaíunk me gfogalmaz áo

Next

/
Thumbnails
Contents