Ásós József: Egy gyötrelmes és mégis szép életút (Tiszaföldvár, 1984) / 0457-1985
Elköszöntem, rám szólt vidd el a lo krajcárodat is. Az ut cán eszegetve bandukolván a Duna felé egy ház verandájáról hallotta', 7 1 hogy nem kell a zsemle nekem adjál vajas kiflit. /Nyaraló család lehetett/. A nagyon nagy vizén csodálkozván láttam először a Dunát és igazi hajét. Akkor még a tótul beszélő falum igen lemézett, kigúnyolt falu volt, amit később tapasztaltam ugy, hogy itt-ott tót bejfgyónak neveztek az inas társaim és mások is. Igen sok gazdagabb tót család büdös svábnak is csúfolt, amikor valahol éppen ezért nálamnál nagyobbakat is elvertem. Szegénységünk táplálta táplálta a dühömet: Anyám aki a falum szülőtje volt, tehát jobban beszélt tótul, mint sok más, de a magyar nyelvet is jól beszélte. Megtanulta apámtól a német nyelvet is. Őt meg a német családok nem fogadták maguk közé. A Apám 13 testvérei is elzárkóztak anyámtól igy apámtól is. Csak az egyik nagybátyám, egyben keresztapám jött hoBzánk nagyon ritkán. Pár sort irok e keresztapámról, nagybátyámról. Ő nyolc évig volt Bécsben katona, de 1848-ban már pirso sapkás huszár lett, mint szakszvezető. Résztvett a Váci csatában Isasegi csatában, Kápolnai csatában egész a Világosi fegyver letételig. Kerülő utakon gyalogolván ért haza a Börzsönyi hegyekbe, úgynevezett Irtáspusztára öreg szüleihez. Élt 94 évet, és Kopallagon diszes temetés vtitt. Templomból temették. Kardját rongyokba csavarván hozta hazaés egész életében a csatákról beszélt. Apam «etrvolt a Kopallagi templomban először és talán a megnősüléskor. Na<z-a^C/igyon gyűlölte a papokat ezt igen jól tudom, mivel sok éven át r»gy<aKltHr dolgoztam a hegyekben*- vele ; volt időm, hogy megismerjem. Visszakanyarodom a magam sorsa leirásához. Első elemikor az uj állami iskolában Zsoldos Elek tanitónk mindig az iróasztá.a mellett olvastatta a tanulókat, de a számtant a táblára irta fel. Mi tanulók a padokban igyekeztünk a feladatokat kiszámitani nagy csendben. Egyilyen esetben a tanitóm könyökölve, támaszkodva olvasott iróasztalanál. Én összecsaptam a számtan feladatot és a keményfedelű számtan füzet hátsó belső részébe berajzoltam, amint az Íróasztalánál könyökölve olvas. A tanitóm szokása szerint hátra tett kezeiben a rövid nádpálcát forgatván a padok közStt sétált. Egys zer csak megállt felettem és kezébe vette a füzetem, hosszasan nézegette és én megs-.züköltem mi lesz velem, mivel igen gyengén álltam számtanból. Mellettem ülő barátom a kézben tartott füzet alsó fedelére tekintett vigyorogván. Erre a tanitóm is megfordította a füzetem, s megjátta a rajzomat. Szólt lo perc szünet!
