Józsa László: Tiszaföldvár története (Tiszaföldvár, 1954) / 0254-1972

Érveik közt felhozták azt is, hogy Nagyvárad és Bécs felé Vezsenyen át vezet a rövidebb és jobbik ut./21/ A Podmaniczky uradalomban még elszegényedett nemes származású jobbágyok is voltak. Ezek 1832-ben ki akarták magukat vonni a terhei alól: szerették volna felszabadítani magukat. Törekvésük eredménytelen maradt. A Podmanichky birtok váMgbajutása 1835-ben következett be. Az uradalom annyira eladósodott már, hogy özvegy Podmaniczky Lászlóné az adósságok törlesztésére a tiszaföldvári és kiskartali jószág jövedelmét rendelte Ez sem hozott tartós megoldást. A kivezető utak közül a család tagjai a bérbeadást választották. Erre vonatkozólag a következő megállapítások találhatók a Homan-Szekfü féle Magyar történet c.könyvben: "Még a birtokoscsaládoknál is tiszta terménygazdaságot figyelhetünk meg, anélkül, hogy a termények nagy része eladásra kerülne; a Podmaniczky-család tiszaföldvári és vezsenyi negyedfélmérföldes uradalmában, amit nem adtak el, azt a birto kot kezelő legidősebb fiu természetben felosztotta tulajdonos testvérek között, lovat, tinót, sajtot, mézet minden ősszel elküldte az illető testvér székhelyére, béresszekérrel, gulyásokkal és robotos parasztokkal, minek következtében a legtöbb termény megromolva ért rendeltetési helyére. Mivel a tulajdonosok ezt végre is " barbár gazdálkodásnak" találták, ugy segitettek magukon 1835-ben, hogy a birtokot bérbe adták. Aki nem szakadt el a birtoktól, annak-vagy meliorálnia kellett, vagy mint a nagy többség megelégednie a jobbágyoktól termelt természetbeliekkel." /22/ A nagyobb jövedelem érdekében, illetve reményében megindult a bérbeadás hosszú folyamata. Pillanatnyi előnye az volt, hogy az egész uradalmi felszerelést áruba bocsátották, s a befolyó pénzt törlesztésére használhatták fel. 1835-ben a földvári uradalomban levő 1332 db. szarvasmarha közül eladtak árverésen 686 darabot, a 8955 juhból 8512-t, a 298 lóból 285-öt.