Dorkota Lajos: Adatok a tiszaföldvári Lenin Tsz baromfitenyésztéséhez (1971) / 137-1971
- 1 -Adatok a tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezet baromfitenyésztésáhez Készítette, az eredeti adatokat szolgáltatta:Dorkota Lajos nyugdíjas termelőszövetkezeti tag, Ti szaröl elvár, 1959-60. A kéziratot helyesbítve, átstilizálva legépelte;Dr. Varga Lajos gimn.tanár a Tiszazugi Földrajzi Muzeum Adattára részére. I95O. decemberében utasítást kapott a Lenin Termelőszövetkezet, hogy tyukfarmot kell létesíteni a termelőszövetkezetben. Az utasítás értelmében kiválasztottak egy négytagú bizottságot, amelynek az lett a feladata, hogy megvásároljon 250 darag -tyúkot és 25 darab kakast. Ez meg is történt, de a baromfik részére nem volt hely, igy egy sertésólban és egy kis tehénistállóban kezdtük meg a baromfi-tenyésztést. Ezt a két helyiséget rendeztük be ideiglenesen, ide zsúfoltuk össze a baromfikat, amelyek között volt mindenféle fajta és mindenféle színű. Egyik-másiknak a sarkantyúja 20 cm hosszú is volt. Sok öreg állat volt közöttük. A "tenyésztés” azzal kezdődött, hogy vagy nem volt ennivalójuk, vagy nagyon kevés volt, s ha elfogyott: a sajátoméból adtam, nekik enni abban a reményben, hogy ősszel visszakapom a termelőszövetkezettől. A mai napig nem kaptam vissza egy szemet sem. Alig voltak nálunk a tyúkok két hétig, felmerült a tojáshozam kérdése a termelőszövetkezet részéről. Azt hitték, hogy már van vagy pár száz darab tojás. No, én nem mondok semmitsem, hanem mellékelem a "tojásnyilvántartási könyvet", amit éh a saját elgondolásom szerint vezettem, mivel senkisem adott erre utasítást, arra sem, hogy hogyan kell az ilyet vezetni. - - - Egyszer hajnalban kopognak az ólajtón, bekiabálnak, hogy nyissam ki, mert jöttek ellenőrizni a tojást. Megvárták, mig pitymallani kezdett és négyen hozzáfogtak íkJfhxhs. tojózni a tyúkokat. Minden egyes tyúkot megnéztek, legalább is meg akartak nézni. Addig, amig sok tyuk volt, addig ment is a dolog, de amikor már kevés tyuk maradt, akkor már nehéz volt őket megfogni. Úgy kifáradtak, leizzadtak, mint a kacsák, s végre is, mindössze 2 db. tojást találtak. Ekkor elővettem a tojás-nyilvántartókönyvet és megmutattam, hogy az előző napon 3 darab tojás volt a "termés". A "bizottság" el is ment nagy szégyenkezve. Még egy párszor eljöttek, de soha nem találtak többet, mint amennyi az előző napon volt. Lassan kitavaszodott az idő és a tyúkok kezdtek eltünedezni. Gondolkozni kezdtem, hogy hogyan gondoskodjunk az utánpótlásról. Volt a termelőszövetkezeti csoportban Szabó Elvtársnak egy 200-as keltetőgépe. Ezt elkértem kölcsön tőle és hozzáfogtam a keltetéshez. Májusig kb. 500 darab csirkét keltettem. Csak az ennivalóval volt sok baj. Nagyon kevés ennivalót adtak. Amikor az első "transzport" kikelt, azon gondolkoztam: hogyan fogom én ezeket együtt tartani, hogy ne széledjenek szanaszét, így először úgy próbálkoztam, hogy amikor hozzáfogtam etetni: először a földet kopogtattam, később a számmal fütyültem. Amikor mór kosárban kivittük a csirkéket az udvarra és a kosárból kiraktuk őket a földre, akkorra már szereztem egy sípot és azzal jeleztem az etetés idejét. Egy-két napig nehezen ment, de akkorra már megszokták. Harmadik napon már, napközben is, bármikor össze akartam hívni a csirkéket, ha a sípomba fújtam, ---- akárhol voltak is, ---- repülve jöttek hozzám ---- mikor már repülni tudtak. Még a vállamra, fejemre is rászálltak.
