Botka János: Hagyományos búzatermelés Csépán (Csépa, 1969) / 0123-1971

A szitán átfolyt anyaggal végezték azután a kovászolást. A kenyérsütő a sütés napján korán kelt. Legtöbbször reggel 4-5 óra­kor már vizet melegített, és a kovászos feögrében minden kenyérhez félmaréknyi sót áztatott. Ezek után a dagasztáaho z fogott. A sós oldatot belekeverte az este bekovászolt tésztába, a kovászba,amihez még kenyerenként másfél-másfél langyos vizet öfctött. Ezt a teknőben maradt liszt bevegyités e. összevegyítés e követte, A felhigitott ko­vásszal fokozatosan markonként keverte össze a lisztet. Amikor ez megvolt, a teknő egyik végébe hajtogatta a pépet, és az igy üresen maradt teknőfenékről evőkanállal fölkaparta a ráragadt tésztát. A fölkaparás után a teknőt belisztezte, és a tésztát az ellenkező oldalra nyomkodta, s a felszabadult helyet ismét megtisztította, azután lelisztezte. A közben nyert kaparékot a már anyatésztának nevezett keverékbe helyezte, gyúrta. Majd az egész tésztát sorban egyenletesen végiggyömiszkelte, végignyomkodta. Ez volt lényerében a dagasztás. Ezután alul, fölül meglisztezte és összehajtotta,majd ismét dagasztotta. Ezt ismételte 4-szer, 6-uzor, amig nem szuszogott pufogot t a tészta. Ilyenkor már nem ragadt a kézhez, levált róla. A dagasztás végeztével már csak a sütőruhával takairta le és kelni, pihenni hagyta. A tészta egy óra alatt megduzzadt, az egész teknőt kitöltötte, azaz megkelt. A kelés után egy órával kezdte a háziasszony a f'tés t. A f"tést a kemencébe n végezték. A kemencét a ház építésekor készítették, és csak hosszú idő után került sor kicserélésére. Régen minden kemen­ce kerek oldalú volt, amit rutkán búbosna k ÍB neveztek. A búbost egy méter magasságig szélea p idkáva l vették körül, melyen még aludni is lehetett. A kemence általában a szoba egyik szögletében állt ugy, hogy a fal és a kemence 1,5-2 m hosszú, 60-70 cm térséget zárt be. Szt nevezték kuckóna k. A kuckó alja a padka magasságában volt. A kemence hát a és a másik fal által bezárt, csaknem fél m2-nyi kis

Next

/
Thumbnails
Contents