Dr. Varga Lajosné: A Magyar Kommunista Párt tiszaföldvári szervezete alapító tagjainak életrajzai (Tiszaföldvár, 1969) / 0116-1971
TÁRNI I K I3TVAN 1911-ben született szarvason. Vét testvére 1919-ben vörös katonaként harcolt, s lelkesen emlegették otthon, a -zovjet államban történt változást. Bér még kis diák volt akkor, de ezek a dolgok nagy hatást gyakoroltak rá. Iskolái /elemi/ elvégzése után szabótanoncnak szerződött ás 192C-ban szabadult. 1928-ban az 3ZDP t; gja lett, :,hol az 1929-ben kezdődött gazdasági válság hatására igen álé4k tevékenység bontakozott ki. Jz vonatkozott a Tárt íltal irányított szakszervezetekre és a kulturális egyesületekre is. A hamarosan növekvő munkanélküliség következtében elvesztette munkahelyét ás vándorútra kelt, Bejárta egész üél- féagyarorszáot, de áll.ndó Jtunkát ncc tudott kapni. Váncorlása közben * 3 Í << eljutott Kez hegyesre, ahol az állami gazdaságban kapott alaklmuzást. A tűrhetetlen állapotok, a kevés é elem miatt, hamarosan otthagyta helyét, ljutott Szegedre, ahol bár minden lehetőséget megpi'óbált, még sem sikerült munkát szereznie* Nagy elkeseredésében elfogta a honvágy, s hozamon * Szarvasra gyalog, néha szekéren, éjjel meg tehervonatra lopakodott fel. A hazatérés örömét hamarosan beárnyékolta a gond, a ninestelenaég, s hnmarosan ujbél útnak indult. A felöltőjét adta el, hogy tudjon mib^l élni. így jutott el isza öldvárra, itt kapott munkát, a vérül megtelepedett. Ugarvaaaol a kapcsolatot természetesen tartotta családi és pártvonalon mindaddig,ataig 1934-ben a csendőrség fel nem zámolta igen brutálisan a szarvasi elvtársak működését, kkor szakadt meg párttagsága. Kzt nz is el segitette, hogy k-3zbcn katona volt, majd megn sült, s mór ritkábbon jutott haza szarvasra. Nemsokára kiismerte m gát iszaföldváron ia, s kezdte folytatni oz^almi tevékenységit* Kapcsolatba került Varga ihállyal, Vámos Józseffel, s a kés bb 3udapestr 1 kitoloncolt Topp Nándorral. Fapp elvtárs ezután is kb. kéthetenként fclkerékpározott .estre, ahonnan röplapokat, folyóiratokat, Népszavát hozott*.Ekkor a Népszavát tilos volt vidéken terjeszteni, lg, titokb.n lvusták ás adták tovább. 1935-ben, mikor a Gömbös kormány a szakszervezetek feloszlatását akarta keresztülvinni, többen kiállt k a szakszervezetek mellett, 8v>t be is léptek a szakszervezetbe. 1936, vagy 1937-ben sikeres szabómunk 'ís r. trá jkot szerveztek vezetésével . iszaföldváron, amikor egységes magatartásuk meghátrálásra kényszeritette a munkaadókat. Terjesztője volt a falukutató irók könyveinek és a iárciusi Front folyóiratnak is. Ez a munka jó alakalmat adott a politikai agi-