Folláth Mihályné: Magyar-cseh kapcsolatok a Bata-cégnél és Martfűn (Marfű, 1963) / 0036-1963
- 33 ve hogyan jött össze változó 3z -mu, 1Ü-2Q környékbeli munkás, hogy lelkesen, önfeláldozóan, minden ellenszolgáltatás nélkül romokat takarítson, gépeket javítgasson. Az első nyersanyagokat is önkéntes munkásbrlgádok szerezték Deák Miklós, majd Pro|ropecz Béla vezetés'vel. üz azonban később kevésnek bizonyult, s ezután sokat jelentett, hogy Síin és Érsekújvár hajlandó volt anyagokat adni. Már 1944-ben főleg a nyersanyaghlányra való tekintettel megtették a gyárban aa öszszes elrSkéazületeítí; a gumigyártáshoz. A gyártás ekkor meg is kezdődött gumicsizma és toraacipJ gépi előállításává. A gumigyártás azután teljesen uj volt a magyar munkások számára. E szakma rejtelraeibe í'andéó József bácsi, a népszerű csehszlovák technikus vezette be az itteni munkásokat. A front elvonulása után Igen sok gumigyártáshoz szükségéé gép eltűnt, vagy javításra szorult. A zlini gyár javította ki a megmaradt, pegrongált tornacipó -préseket, e uj gépeket is küldött a gumigyárt óéhoz 1946-ban. A folyékony gumi-anyag elkészítéséhez a munkálat elején legfontosabb gép a keverőgép, a mixer. Jelenleg két hatalmas, emeletmagasságu mixer a legnagyobb teljesitm'ayü* Lzek közül a régebbi,a fehér ssinü guiait keverő mixert Csehszlovákiából kapták az üzem. De nemcsak gépek, hanem hozzá instruktorok, szakoktatók küldésére is gondja volt as;jjáyaüfcemnek. így inrültek Martfűre 1946-ban Roubinek Károly, Ország Péter és Vasulin József cseh instruktorok, kik több éven át maradtak itt, eredménnyel és nagy népszerűségnek örvendve oktatták a szakma egyes ágait, aig Fandró és Roubinek a gumigyártást, addig Ürszágh P. a bőrcipő, főleg a szabászat instruktora volt. Vasulin József íőinetruktor pedig a vasas részlegnél működött. A gumigyártás a martfűi üzem képéhes rendkívül hozzátartozik. Nincs Is másik cipőüzem hasánkban,amsly gumigyárral Is rendelkeznék* Ua már több mint 800 ember dolgozik a rendkívül érdekes, de nehéz* gumigyártással kapcsolatos munkáknál, s nemcsak fehr és fekete, de színest zöld, sárga különböző árnyalatait is gyártani tudják. A gyárnak jelentős eladása, kivitele van a jjyúwH ás kész gumitalpakból, gumi talpú divatcipokből. Külön híressége az izemnek a cslnka«gyarmati cipő. A magyarországi mikroporózus /aprólukaesos/gumitalp/ gyártását is ebben az üzemben kísérletezte ki hcillub János mérnök 1955-ben, s azóta folyik itt a készítése ennek a korszerű, közkedvelt gumitalpféles'gnek.