Szabó Gyula: Visszapillantás a Tiszaföldvári Polgári Társulati Alap egy évszázados történetére (1837-1937) (Tiszaföldvár) / 0023-1962

- 6 Ami pedig a lakosság segédkezését illeti, 1837-ben még urbéresség volt, tehát a lakosság tartozott a munkával. Hogy azonban mun- * kakedvüket serkentse, a jó termés betakarítása érdekében, nagyon való szinünek lá+szik, hogy azt az 5oo csomós alapítványt tette. Ugy képzelem, a báró igy érvelhetett :„Jertek, gyorsan, mielőtt pocsékba menne, takarítsuk be a szép termést. Nem lesz mindig ilyen bőség. Ha baj nélkül tető alá kerül az élet , itt is megszervezzük a szükség hombárt , mely három éve /1834 óta/ Dömsödön /ezt is a báró alapította/ olyan hasznosan működik. Az uradalom nevében én vetem meg ennek alapját 5oo csomó gabonával... " K báró önzetlen szándéka mellett bizonyit az alábbi két levél is, melyet az 1847-iki Ínségkor a községi tanács a báróhoz intézett, segedelmet kérve tőle, illetőleg megköszönve azt. A két levél másolata megtalálható ^iszaföldvár község jegyzőkönyvében is , ahonnét betűszerinti hűséggel ve+tem át és közlöm őket alább. A megrendítő hangú kérő levelet az 1847

riii évi május 22-iki községi tanácsülésből küldik el a bárónak. „Méltóságos Báró Ur ! kegyelmes Urunk ós Atyánk ! A' multévi szük termés következésében Helységünkbe az ínség oly fokra hágott, hogy sokan már az halál kínjaival küzdenek;-— megborzad az ember,-— fáj a szive, s görcsöket kapnak tagjai, a' sáppadt kiaszott arczok látásán , -— Hemzseg utszánk a sok kenyér kérőtől, 's keresőtől. Pest vidékétől a Maros partján lakókig látogattak meg bennünket az élet keresők, nem találták ők, nem lelünk miis sehol nincs gabona eladó sem Helységünkben, sem vidékünkön minden órában rebegünk s féltjük kétségbe esett lakossainkat ez éhség borzasztó következéseitől mi hogy meg ne essék, jobbágyi mély alázatossággal esedezünk Méltóságod kegyes atyai szine előtt, hogy martfői Magtárát folyó áron meg nyittatni az éhezők száméra s az éh haláltól, kii mit külömben lakosaink közzül sokan ki nem kerülnek, őket megmenteni kegyeskedjék. Kik alázatoá esedezésünk ismétlése mellett jobbágyi mély alázatos tisztelettel vagyunk '''isza-Föld váron május 22-én 1847. A Méltóságos Urnák legalázatosabb szegény saolgái s s jobbágyi földvári Birák." A báró gyorsan intézkedett., még pedig az őt jellemző nagylelkűséggel , amit bizonyít az 1847. junius 13-iki tanácsülésből kelt hálálkodó levél : „Bár a csudatételek ideje le járt, de azért nem fogytak meg az Ur kezeinek áldásai, mellyek ha látatlanul nem hullatják is mint régen a mannát, választottai által a vár-va várt segítséggel nen késnek. Édes öröm futoota el minden ereinket, midőn meg hallottuk hogy Méltóságod magtára megnyitásakor oly utasítást, méltóztatott adni Martfői Sazda ^iiztségének, mely szerint a Földvári és Vezsenyi lakosoknak, minden véka életet egy forinttal alább adjon, mint más vidékieknek ennél ily ínséges időbeis legmerészebb gondola^ tunk sem terjedhetett tovább. Azomba tegnap a ^isztelt Sazda "isztségtől azt értvén, hogy Méltóságod szegényebb sorsú lakos társainak inségök enyhítésére, újra egy ezer forint értékig gabonát ajándé kőzni »

s adatni méltóitatott e nagy szerű áldozat annyira meg hatotta szivünk húrjait, hogy nem találunk szavakat Méltóságod eránt. való igaz tiszteletünk 's forró hálánk rebegésére. Fogadja azért ezekért, s több megszámlálhatatlan jótéteményeiért, az in ségbe enyhültek nevökbe is Méltóságod szivünk teljességéből fa kadt hálánkat, ' s fényes Uri Családi drága élet.öknek hosszú, s boldog időkre való terjedéséért esdő fohászainkat mindennapi imánk közzé fűzvén örökös tisztelettel vagyunk "isza-Földváron junius