Pusztai Gabriella szerk.: Jeles kunszentmártoniak (Tiszazugi Füzetek 9. Kunszentmárton, 2006)

Ballá Veronika (1903-1990) paplankészítő A paplanjairól híres varrónő Kunszentmártonban született 1903-ban. Iskoláit Kunszentmártonban végezte. A polgári négy éve után szakmát tanult. Mestere, Barta Gáborné Szentesen dolgozott. A Ballá család Veronika szakmaszerzéséért négy mázsa búzával fizetett. Gyorsan elsajátította a szakma fogásait, olyannyira, hogy hamarosan mestervizsgát tett Debrecenben paplankészítésből. Műhelyét saját lakása előszobájában rendezte be. Az általa készített paplanok hamar neves, ismert iparos emberré tették. Gyorsan elterjedt a híre az ügyes kezű varrónőnek, ezért már nemcsak a helybeliek rendeltek tőle paplant, hanem szinte az egész országból jöttek a megrendelők. Kérésükre különböző paplanokat készített: a tűzés megnevezése szerint virágos, csillagos, srékockás, bujtatott kockás darabokat. Ezeket mindig kézzel és a saját maga által előkészített anyagokból csinálta. Egy-egy mű elkészítése hetekig is eltartott, mire a mester a megrendelőnek átadta. Aránylag olcsón dolgozott, a második világháború idején - egy leírás szerint - 5-6 pengő volt a munkadíja. Megélt belőle, hiszen nagyon sok megrendelése volt. A paplankészítést egészen az 1980-as évekig végezte. Ez után csak különös kérésekre készített paplanokat, évenként egy-két darabot. Az 1970-es évektől együtt lakott nővérével, Ballá Máriával. Veronika soha nem ment férjhez, élete végéig hajadon maradt. Utolsó lakcímük az Akácfa utca 2. sz. alatti házuk volt. Nővére halála után még pár évig Kunszentmártonban lakott. Az egyre idősebb Veronikát Budapesten élő rokona vette magához. 1990-ben elhunyt. Utolsó kívánsága azonban az volt, nyughelye Kunszentmártonban legyen. Az Alsó temetőben helyezték örök nyugalomba szülei és testvérei közelébe. Veronikát úgy ismerték mint: „Paplanos Veronka". Vidékről érkező megrendelőit is úgy irányították a helyiek, hogy „Paplanos Veronkát" itt meg itt találják meg! Forrás TÓTH Judit 1986. Ballá Veronika. In: Múzeumi Levelek 51-52. sz. Szolnok. 146-152. o.