Pusztai Gabriella szerk.: Jeles kunszentmártoniak (Tiszazugi Füzetek 9. Kunszentmárton, 2006)

Dr. Cseuz Imre Vitéz Iványi (Hizsa) Károly (1888-1965) iskolaigazgató Magas, boltozatos homlok, sztentori hang, melytől vissz­hangzott az iskola folyosója. Mi, diákok ilyenkor vigyázzba merevedtünk, mert ezt kívánta a katonás igazgató úr. Tud­tuk róla, hogy vitézül harcolt az első világháborúban, láttuk, amint a frontharcosok élén ott menetelt délcegen és kitünte­téseit büszkén viselve az ünnepségeken. 1888-ban született Kiskörén. Az egri tanítóképzőbe irat­kozott be, ahol 1905-ben szerezte meg diplomáját. 1906-ban került Kunszentmártonba. Mindössze 26 éves volt, amikor a frontra került a 60. gyalogezred katonájaként. Bátorságának jutalma az I. osztályú bronz vitézségi érem, a Háborús Em­lékérem. 1928-ban avatták vitézzé. Határozottsága, keménysége igen gyorsan kiemelte őt pe­dagógustársai közül, s a nagyiskola igazgatója lett. Igazgatása időszakában a Tiszazug egyik legkiválóbb iskolája lett a Deák Ferenc utcai oktatási intézmény. Azt tartotta a tanítók, ta­nárok legfőbb teendőjének, hogy mélyebb, vallásosabb, erős krisztusi alapon álló ifjúságot neveljenek a szebb magyar jövő zálogaként. A modern neveléshez szervesen hozzátartozik - vallotta - a népnevelés, a tanítóság állandó továbbképzése, de a hangsúlyt a gazdasági (sic!) és vallásos nevelésre helyezte. Az lesz a kötelességünk - hangsúlyozta -, hogy testileg, erkölcsileg, szellemileg, társadalmilag minél nagyobb egészségben és erőben tartsuk a nem­zetet. Mindezeket társadalmi megbízatásainak segítségével igyekezett megvalósítani. Ügyvezető igazgatója lett a helyi Stefánia Szövetségnek. A Frontharcos Csoport társel­nökévé választotta. A Cserkészcsapatot (850. sz. kunok) 1922-ben alapította meg. Levente főoktató, a helyi Úri Kaszinó választmányi tagja, a Járási Tanító Egyesület alelnöke volt. 1965. november 13-án hunyt el. Forrás Dr. SCHEFTSIK György (szerk.) 1935. Jász-Nagyktin-Szolnok vármegye múltja és jelene. Pécs. 107. o. A szerző' gyűjtése

Next

/
Thumbnails
Contents