Barna Mária - Pusztai Gabriella szerk.: Húszéves a kunszentmártoni múzeum (Tiszazugi Füzetek 8. Kunszentmárton, 2005)

Dr. Szabó László: Néprajzi kutatások a Tiszazugban

munkatársa volt a szolnoki múzeumnak, friss diplomával pedig az egyetemen lévő Akadémiai Néprajzi Kutatócsoport tagjaként tanított is, s nagy számban küldte hallgatóit a Tiszazugba gyűjteni, nyári gyakorlatokra. 0 volt a szervezett kutatás egyik helyi (kunszentmártoni) és egyben külső (debreceni) meghatározó tényezője is. Gondosan felkészített hallgatók sora végzett itt eredményes munkát, tanult bele a mesterségbe, s ugyanő tartott fenn szoros kapcsolatot tiszazugi gyűjtőkkel, helytörténészekkel, tanuló ifjúsággal. A munkaközösség tagjai közül minden bizonnyal ő írta a legtöbb cikket, tanulmányt a Tiszazug néprajzáról is. A később kialakult rend szerint évente szerveztünk egy közös gyűjtőtábort Tiszakürt, illetve Kunszentmárton központtal, ahol egy-egy kutató a későbbi előadása, tanulmánya törzsanyagát gyűjtötte össze, majd a szükségnek megfelelően ezt egyéni gyűjtőutakon kiegészítette, finomította. Az együttlét jó alkalom volt arra, hogy ki-ki mások témáját megismerhesse, elsajátíthasson bizonyos módszereket, felismerhessen fontos összefüggéseket, s a maga témáját, mintegy tágabb tájról, közösségről alkotott képbe illeszthesse be. így egymást is tanítgattuk, segítettük. A Tiszazug szervezett és másfél évtizedig tartó kutatása, a kutatás szervezeti rendszere és maga a kutatógárda lassan és fokozatosan alakult ki. A Nagykun Kerület egykori börtönében őrizték a pedagógusok és diákok által összegyűjtött tárgyakat, s volt egy kis iroda is, ahol Turcsányi István akkor már nyugdíjban lévő polgári iskolai tanár, helytörténész viselte gondjukat. Kunszentmárton megszállásának 250. évfordulója alkalmából rendeztek először kiállítást a gyűjtemény anyagából. Ettől kezdve több kisebb kiállítás készült, ami egyben azt a célt is szolgálta, hogy a bemutatott tárgyak ajándékként itt maradhassanak. Turcsányi István, Baldaszti József, Józsa László és Barna Gábor érdeme, hogy szép számú anyag állt rendelkezésre 1970-re, s belőle állandó jellegű kiállítást lehetett készíteni. H. Vaday Andrea szolnoki régész (A kerámia évszázadai), Egri Mária művészettörténész, Szabó István történész-muzeológus és Barna Gábor egyetemi hallgató (Szűcsmesterség Kunszentmártonban) kiállításának sikere felkeltette a nagyközség és a járási hivatal népművelőinek figyelmét, s foglalkozni kezdtek a gyűjteménnyel. A Damjanich Múzeum évi munkatervébe iktatott egy-egy új kiállítást, majd tanácskozást is a Múzeumi Hónapban. Az első tanácskozáson felmértük, mit is tudunk Kunszentmártonról és a Tiszazugról, kik azok, akik e térséggel ma is foglalkoznak, s kikre lehet a jövőben számítani. Az előadások (benne az előző évi szűcsmesterségről szóló kiállítás forgatókönyvével) teljes szövegét közölték a Tiszazugi Füzetek kiadványsorozat első számaként. Az 1972. évi új kiállítás (Szegény ember kenyere) vezetője is megjelent. A következő évben már tervszerűen szervezett gyűjtés folyt. A Kunszentmártonban jelentős kubikos réteg, illetve a tiszazugi cselédek, idénymunkások, napszámosok társadalmát, mozgalmait dolgozta fel mind a kiállítás, mind a tanácskozás. Az első tanácskozás előadóit külön is illik felsorolni: Szlankó István földrajzi, Sz. Máthé Márta régészeti, Botka János és Szabó István történeti, Kakuk Mátyás nyelvészeti, Szabó László, Gulyás Éva, Turcsányi István, Barna Gábor néprajzi előadást tartott. Az elnöki tisztet Gunda Béla egyetemi tanár, Szabadfalvi József egyetemi docens, Bellon Tibor múzeumigazgató látta el. Ettől kezdve bevett gyakorlattá vált, hogy elnöknek mindig a téma legjobb, országos hírű kutatóit hívtuk meg, akik nemcsak levezették a tanácskozást, de arról összefoglaló értékelést is adtak. Még két kifejezetten történeti témájú kiállítás következett: A Tiszazug társadalmi és gazdasági élete 1919-1945 között hasonló című kiállítással kísérve, majd ennek folytatása 1945-1975-ig terjedő korszak bemutatásával. Ehhez A villamosítás hatása a Tiszazug életére kiállítás társult. A kiállítás első része a falu világítástörténetét, régi eszközeit (szabad tűz, mécses, gyertya, lámpa, stb.) is feldolgozta. Mindkét tanácskozás túllépett a szorosan vett történettudományi módszereken és szemléleten, s az életmódot, a paraszti világ strukturális átalakulását, ennek hatását a mikro-társadalomra is alaposan vizsgálta, s néprajzi szempontokat is érvényesített.