Barna Mária - Pusztai Gabriella szerk.: Húszéves a kunszentmártoni múzeum (Tiszazugi Füzetek 8. Kunszentmárton, 2005)

Józsa László: Emlékfoszlányok a kunszentmártoni múzeum alapításának hőskorából

pedig felsorakoztatni a település múltját reprezentáló tárgyi anyagokat. Kár, hogy az ötlet nem jutott el a megvalósulásig. Turcsányi István tanár úr céltudatos gyűjtőmunkájának eredményeként jelentős régészeti, numizmatikai és néprajzi anyag állt össze „régiségtár" néven a polgári iskola történelmi szertárában. A tárgyakat főként szemléltetésre használták a tanítási órákon, de teljes egészében a nagyközönség számára is megtekinthető lett a régiségtár az 1935-ben rendezett országos méretű faluszövetségi kiállítás alkalmával. Pótolhatatlan veszteség, hogy a gazdag gyűjtemény a második világháború utolsó éveiben nagyrészt elkallódott. Turcsányi István, miután hazatérhetett az évekig tartó szovjet hadifogságból, folytatta a kitartó gyűjtőmunkát, az érem- és pénzgyűjtemény kivételével bizonyos mértékig sikerült a hiányokat pótolni. Amikor Kunszentmártonban az 1950-es évek elején létrejött az óvónőképző, majd a gimnázium, Turcsányi tanár úr itt folytatta pedagógiai tevékenységét. A történeti anyagot, mint magángyűjteményt áttelepítette a középiskolába, nyugdíjba vonulása után pedig Újvilág utcai lakásukba, annak reményében, hogy valamikor majd egy helyi múzeum kiállításain lehet közszemlére bocsátani. Azután szép lassan létrejött Kunszentmártonban egy másik, sőt harmadik ismert magángyűjtemény. Fiatal éveimben - magyar-történelem szakos általános iskolai tanárként - jó néhány budapesti és vidéki múzeum kiállítását volt alkalmam megtekinteni. Egyre sürgetőbbé vált bennem annak óhajtása, hogy szülőhelyünkön is létesülhessen legalább egy „mini múzeum", ahol üvegtárlóban lehet megszemlélni Kunszentmárton alapításának, illetve 1719-ben történt újratelepítésének „Magna Chartáját", a Megszálló Levelet, a helyi újságok rég elfeledett számait, őseink kedvelt ima- és énekeskönyveit, nemkülönben a dolgos hétköznapok munkaeszközeit, használati tárgyait. Ilyen és ehhez hasonló relikviák szép számmal gyűltek, szaporodtak az én magángyűjteményemben is. Minden vágyam arra irányult, hogy a helybeli születésű és itt dolgozó Bozsik Kálmán fazekasműhelyének legjellemzőbb darabjai egyszer majd szintén a közönség elé kerüljenek. Országos példa is ösztönzött. Az újságok hírei közül kigyűjtöttem azokat, amelyek valahol helytörténeti gyűjtemény létrehozataláról szóltak. Jókora naívsággal párosult fiatalos lelkesedésem következtében azt gondoltam, hogy mindez csupán csak helyiség megszerzésének függvénye. A harmadik amatőr gyűjtő az akkor még talán elsős gimnazista Barna Gábor volt. Róla Turcsányi tanár úrtól hallottam, aki élénk színekkel ecsetelte előttem a gimnáziumi tanuló tehetségét, a történelem, ezen belül a helytörténet iránti érdeklődését, gyűjtőszenvedélyét. Elképzelésem szerint hármunk összegyűlt anyaga már megvethette volna egy kis helytörténeti múzeum alapjait. A képet tovább árnyalta munkahelyem, a Deák Ferenc Utcai Altalános Iskola (ismert nevén a nagyiskola

) fennállásának 125. évfordulója, amelyet egyéves késéssel 1963 helyett 1964 tavaszán ünnepeltünk meg. A nagyszabású ünnepség-sorozatot az iskola múltjára vonatkozó kutatómunka vezette be. Az értékes relikviákat a nagyszabású iskolatörténeti kiállítás keretében mutattuk be. Hatalmas mennyiségű anyagot sikerült felsorakoztatnunk, s örömmel tapasztaltuk, milyen érdeklődéssel szemlélték a réges-régi tankönyveket, palatáblákat, a mi generációnk előtt ismeretlen spongyát, régi hírneves tanítóink fényképeit, okmányait. Mindez szinte sürgetően indokolta a múzeum, illetve egyelőre csak helytörténeti gyűjtemény létrehozatalát. Mivel kissé reménytelennek tűnt az elképzelés, csak kevesekkel osztottam meg feszítő gondomat, állandó tépelődésem tárgyát: hol lehetne alkalmas helyet találni Kunszentmártonban a leendő múzeum alapjainak megvetésére. Felmerült a karmelita rendház épülete, mint lehetséges helyszín, de a javaslatot természetesen azonnal elvetendőnek találtam. Az alkalmas pillanat az 1965-66-os tanév végén érkezett el. A szakmunkásképzős végzett tanulóink, illetve szüleik