Barna Mária - Pusztai Gabriella szerk.: Öltözködési műhelytitkok (Tiszazugi Füzetek 7. Kunszentmárton, 2003)

Gulyás Éva: Adalékok a szabómesterség történetéhez Kunszentmártonból és környékéről a 18-20. században

nem géppel varrtak, hanem kézzel, és a kézi varrás rugalmasabb, nem olyan merev, mint a gépi, jobban követi az anyag nyúlását, változásait. A kunszentmártoni Helytörténeti Múzeumban fennmaradt a szabó mesterség több céhes emléke: az 1815-ből származó, fából faragott céhbehívó tábla, az ipartestületi zászló és nyolc fáklya. 1824-ben íródott az Az szabó és szűts legények Artikulusai, amelyet Kiss István szabó, második esztendőbéli tzéh mesterségében jegyzett fel az ifjúság számára. A 13. artikulus kimondja, hogy a legényeknek milyen munkákat kellett elvégezni: „A Szabó Legényeknek kötelessége lészen egy nap alatt egy Beclett Nadrágot formára váltóba el készíteni, Vásárit kettőt, bérletlent vasárit nyégyet, egy nap készíteni tartozik. Hasonlóan két nap allatt Vásári ujas Lajblit hármat, váltóba pedig egyet töréssel tsinosan el készíteni tartozik. Kiss Lajblit posztóbul vásárit egy nap kettőt, váltót pedig egyet tsinossan el készíteni tartozik."

9 Ez is mutatja, hogy a váltóba készült ruhadarabok igényesebb kidolgozásúak voltak, mint a vásári konfekciótermékek. A szabóinas három év letöltése után szabadult, ha remekbe egy nadrágot az előírásoknak megfelelően elkészített. Később már egy zakót kellett első próbára összeállítani. A vizsga után vándorútra keltek, hogy a mesterség önálló műveléséhez szükséges jártasságot megszerezzék. Tigyi Károly kunszentmártoni szabó édesapja pl. a múlt század utolsó harmadában Debrecenben, Baján és Szabadkán volt vándorúton. A szabó céh artikulusai azt is megszabták, hogy a szabólegények mikor kezdhetik meg a gyertyázást (gyertya melletti munka). Erre azért volt szükség, hogy a mesterek ne dolgoztassák túl a legényeket, de befolyásolhatta az intézkedést a gyertya ára is: „Az Szabó Legények elkezdik az gyertyázást szent Mihály napkor és tartoznak egész Szent György napig gyertyázni, úgy szintén nyárban is, ha Majszterjoknak sok és sietős munkái vágynak és ha rendkívül valamely Tiszt viselő a vagy utas parantsolna valamely munkát, akkor tartoznak gyertyázni." A szabómesterségről nem lehet beszélnünk anélkül, hogy néhány mondatban ne utaljunk a népviseletre, melynek alakulásában fontos szerepet játszott. Azt, hogy milyen volt Kunszentmárton népének népviselete a XX. század elején, régi fényképeken tanulmányoztam még az 1980-as években Sáray Albert kunszentmártoni fényképész múzeumba került üvegnegatívjain. 9 „Az szabó és szűts legények artikulusai" HMA 3729