Tiszaföldvári Hírlap, 1993 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1993-12-01 / 7. szám

2 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP A VÁROSHÁZA ÜLÉSTERMÉBŐL Rendszeressé kívánjuk tenni ezt a rovatunkat, melyben ismét felajánl­juk a Polgármesteri Hi­vatalnak újságunkon ke­resztül a lakosság tájé­koztatásának lehetősé­gét. Ezt a szerepét jogelő­dünk már betöltötte és januártól mi is igyek­szünk a fontos és közér­dekű információkról, eseményekről, döntések­ről tudósítani. Ennek a közelgő vá­lasztásokhoz kapcsolódó várható ’politikai nyüzsgés" sem lehet akadálya, hiszen a té­nyek mindenkor érdeklik az olvasókat, mi pedig addig vagyunk, amíg ol­vasóink megveszik az új­ságot. Már három éve Mesebeli szám, ennyi ideje vezeti településünket a vá­lasztópolgárok bizalmával ki­tüntetett - 19 képviselőből álló - testület. Soros novemberi ülésén legfontosabb napi­rendként a háromnegyed éves költségbetési beszámoló, valamint az 1994-es költség­­vetési koncepció szerepelt. A költségvetésből gazdálkodó in­tézmények vezetői maia­mennyien megjelentek, hi­szem számukra létkérdésekről szólt az ülés. Illetve szólt volna, mert a döntésképes testület jó ideig pótcselekvést végezve várta a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnökét. A vitát az váltotta ki közben, hogy több képviselő tárgyalhatatlannak tartotta az előterjesztést és kérte levé­telét a napirendről. Hiányolták a bizottsági előkészítést, ami ilyen kulcstémában kiemelten fontos kell legyen. A PEB elnöke miután megérkezett, ezt a véleményt megerősítet­te, így a témát a testület elnapolta egy rendkívüli ülésre azzal, hogy kerüljön a bizott­ságok elé az anyag és véle­ményük figyelembevételével terjessze elő ismét a polgár­­mester. Ez az ülés december 2-án lezajlott és igazolta a képvise­lők előző ülésen kifejtett vé­leményét, hiszen a bizottsági előkészítés után szakszerűb­ben előterjesztett anyaggal gyorsabban hozott döntést a testület. Elfogadták a költ­ségvetési beszámolót és a koncepciót is a határozati ja­vaslat kiegészítésével, pontosí­tásával. A jövő évi költségvetés vi­tája még forró lehet, de az eddig mellőzött bizottsági szakmai munka bölcsebb fi­gyelembevételével a feszült­ségek is oldódnak. Szerkesztőségünk az év végéhez közeledve megköszöni a Tisztelt Képviselőtestület anyagi segítségét, és a további támogatásukat kérve kí­ván kellemes karácsonyi ünnepeket, eredményes munkát városunk jövője érdekében, az új eszten­dőben békét, boldogsá­got családjuk körében! &éheóóécj.len, ózeretetben Az 1993-as év utolsó lapszámát írjuk. Decemberben az egész évet összegzi mindenki, nekünk hét lapszámot kellene áttekintenünk. Mérni igazán az olvasó tud, és mi olvasóink véleményét fogadjuk el hitelesnek. Még kevés a hozzánk küldött írott anyag, de lassan oldódnak az emberek. Segíteni kell ebben egymásnak, hisz mindannyian kere­sünk valamit. Tartoznunk kell valahová, kötődnünk kell va­lakikhez. Akik hozzánk - a Tiszaföldvári Hírlaphoz - legközelebb állnak, a nyugvó téli természet két békés, boldog ünnepén is szeretettel közelednek felénk. ' Befogadunk minden tiszta és őszinte gondolatot, mert azok hasznosak, építőek, erősítenek. Hírlapunk karácsony­fáján helyezzen el minden olvasó képzeletben egy-cgy díszt, gyertyát, csillagszórót. Mi azt kívánjuk, töltsék el békesség­ben és szeretetben családjuk körében a karácsonyt, és köszöntsék új reményekkel az 1994-es évet.- a Szerkesztőség -OTTHONUNK EURÓPA Tiszaújlak, Turul szobor

Next

/
Thumbnails
Contents