Tiszaföldvári Hírlap, 1993 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1993-12-01 / 7. szám

TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 3 Egy ilyen fórum mindig fontos, hiszen célja a tele­pülés polgárainak tájékoztatása a közhíreit témában. Előkészít valamit és ehhez várja a településen élő polgárok véleményét, tanácsát. A megjelenés sok do­logtól függ, de legfőképpen az előkészítéstől és a la­kosság érdeklődésétől. A város rendezési terve igazán minden itt élőt érint, ennek ellenére csekély volt az érdeklődés. A tőkeerős vállalkozók közül szinte senki nem jelent meg, pedig a városkép kialakításához komoly tőke is szükséges, a költségvetésből talán "vászonra", esetleg "képkeretre" futja. Éppen ezért meg kell találni a közös hangot, újabb fórumokat teremteni, megfelelő garanciákat kell kí­nálni a mindenki számára előnyös együttműködéshez. Részleteket adunk közre a közmeghallgatás "visszhangjaként* a szerkesztőségünknek küldött levelekből: Az útépítést folytatni kellene..., Végre megszületett a vár­va várt múút. Elkészült a Kö­rösi út burkolata, bekötve a Mártírok útba, a Vásártér úton át. Bejöhet a mentő a mellékutcákba is, ha felázott a talaj. Akit érint, hamarabb jut orvoshoz. Látszólag célszerű lenne a Vásártér utat a Petőfivel összekötni, de jobban meg­vizsgálva értelmetlen dolog le­nne. A Petőfi út olyan kes­keny, hogy ott az előkertek levágása után is csak egy­irányú forgalom lehetséges, úgy biztonságosabb. A teher­forgalmat hiába tiltanánk ki, az sem megoldás. Sajnos a szőlőben is hasonló a helyzet, bárhol nézzük azt. Ott évente a gréderezés és hengerelés jó utat biztosíta­na. Az útépítést folytatni kelle­ne az Öcsödi úttal a kunszenti földútig. Ugyancsak burkolni kellene a Tavaszmező utat, legalább a Dob utcáig, így kialakulna egy belső útháló­zat, amin a járműforgalom zöme lebonyolódna. A kerék­párutat is meg kellene csinálni, toldani a templomig. Ha az orvos felírja a gyógyszert, azt ki is kellene váltani! Ezek után, vagy közben gondolni kell a járdákra, mert a Kossúth úton a rendőrség­től a postáig a városunk szé­gyene a járda. Hasonló az ABC-től az Öcsödi útig, de a mellékutcákban is teljesen összetörtek a betonlapok. A közvilágítás nagyon ér­dekes. Menjen este valaki a Mártírok útról a Kertész úton a Hunyadi útig. Tökéletes a sötétség. Van ugyan oszlop, de lámpatest nincs rajta. A Kertész utca mostoha gyer­mek, hiába van a sarkán az iskola.- név és cím a szerkesz­tőségben -...torz városkép épülhet csupán! Kérem, ne is csodálkozza­nak a lakosság gyér megjele­nésén, hiszen a közhírelés, a megfelelő propaganda hiány­zott. Annyi fölösleges dologra költenek, mért nem hívták meg személyes levélben az Önök által is ismert sikeres vállalkozókat. Ha a falu történetét vizs­­gálgatnák, egyértelmű lenne Önök számára is, hogy a Ká­dár korszak kivételével itt mindig a gondolkodó, tehetős és jól gazdálkodó iparosok, kereskedők határozták meg a település fejlődését. Tudták, hogy iskolák kellenek, intéz­mények kellenek és stabil megélhetés, ezek a közössé­get szervező erők. Most se hagyják ki ezt a réteget, mert csak a hivatali székből irányít­va elszigetelődik a vezetés a polgároktól, ami megbosszul­hatja magát. Ne rendeljék a politika alá a gazdaságot, mert abból torz városkép épülhet csupán!- név és cím a szerkesz­tőségben -... amíg a pénztárca bírja Lassan megfulladunk és a főutcán életveszélyes a közle­kedés. Ezt is a város képéhez kell illeszteni. Valaki gondolja vé­gig, mi lesz itt tíz év múlva, ha nem viszik ki a teherforgal­mat, az átmenő hatalmas sze­relvények útvonalát a városon kívülre! Ki jön ide üdülni, pi­henni, ha itt is csak zaj és bűz lesz?! A vasút mellett már tervezik az utat, ezt kéne szorgalmazni mielőbb. És hát persze a központ is fontos, de csak amíg a pénztárca bírja, mert a lakosságot nem lehet tovább terhelni. Elég gond a sok munkahely felszámolása, élni alig van mi­ből, nem még adózni. Bocsá­nat az erős hangért, de aki nem vak, annak ezeket látnia kell! Mi lesz veled MOZI? GONDOLATOK A KÖZMEGHALLGATÁS UTÁN....

Next

/
Thumbnails
Contents