Tiszaföldvári Hírlap, 1993 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1993-07-01 / 2. szám
TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 11 Újra bajnok a HOSE! Ebben az évben igen kevés olyan írás jelent meg egyesületünkről, amely ismertette volna az ott folyó munkát és erről tudósította volna tisztelt szurkolóinkat, valamint a város sportszerető polgárait. Ezért most köszönjük a lehetőséget, hogy • beszámolhatunk erről. A viharos körülmények között elnyert 1992. évi bajnokság után szerettünk volna újra az élen végezni. Ez volt a cél. Viszonylag jól sikerült alapozás után az előkészületi mérkőzések is erre engedtek következtetni. Magasabb osztályú ellenfelekkel játszottunk és jó eredményeket értünk el. A tavalyi szereplés igen jól végződött, 12 mérkőzésből 10 győzelem és 2 döntetlen. Az egész bajnokság alatt egy vereséget szenvedett a csapat és végül 6 ponttal megelőzve a 2. helyezettet nyert csapatunk újra bajnokságot. Úgy gondolom, hogy erre a teljesítményre büszkék lehetnek a játékosok, a vezetők, szurkolók, de városunk lakói is. Második csapatunk is van, ahol az utánpótlás kérdését szeretnénk megoldani. Első évben játszottak a csapat tagjai együtt és jő teljesítménnyel a 8. helyen fejezték be a szezont. Több ügyes gyerek bontogatta szárnyait, akik már ősztől az első csapat keretéhez kerülhetnek. Serdülő csapatunk a szolnoki körzetben szerepelt váltakozó sikerrel, de nem utolsóként zárták az idényt: elég hiányos a tájékoztatás még nem , tudunk végeredményt. Ezen kívül van egy "kiscsoportos" korosztályunk 1-4 osztályig. Ök nem szerepelnek szervezett bajnokságban, de rendkívül lelkesek és több tehetséges gyerek van közöttük. Ebbe a korosztályba még lányok is járnak edzésre. Az edzéseket a fiatalok rendszeresen látogatják. Vezetőségünk megítélése szerint egyesületünk, a HOSE az 1992/93 évi szezont eredményesen zárta, és ez a munka, valamint a vezetés tenniakarása biztató lehet a jövőre nézve. Köszönetét mondok az egyesület valamennyi tagjának, azon sporttársaknak, szponzoroknak, akik lelkes támogatóink voltak, segítettek a munkában és az anyagiak megszervezésében is. Ebben legnagyobb része a polgármesteri hivatalnak volt, és vannak akik biztosították az anyagiak nagy részét, míg a többit a már említett támogatók, szurkolók és a Baráti kör adta. Hogyan tovább? Ez a nagy kérdés. A bajnokság befejezése, illetve megnyerése után összeült először a vezetőség, a fentiek megtárgyalására. Úgy gondoltuk és foglaltunk állást, hogy ezzel a lehetőséggel most már élni kell és a csapatunknak egy osztállyal feljebb kell lépni. Ilyen erkölcsi győzelmet nem szabad veszni hagyni, tovább kell lépni. Leültünk gondjainkat megbeszélni Marosfalvi Ernő polgármester úrral, aki örömünkre úgy gondolkodott, mint mi, és támogatásáról biztosított bennünket. Ezután már csak a játékosokkal kellett tisztázni, hogy ők mit akarnak. Vállalják-e a nagyobb munkát, esetleg, egy pár vereség után nem lesz-e fejvesztés és gond a szerepléssel. Játékosértekezleten ezt megbeszéltük. A játékosok 90 százaléka a feljutás mellett döntött. így, ha minden igaz, akkor az 1993/94 évet csapatunk a megyi II. о-ban kezdi. Reméljük sikerül ott a helyünket megállni. Második csapatunkból, valamint a kiöregedett serdülőcsapatból egy ifi csapatot alakítunk ki, ami itt a II. o-ban már kötelező. Második csapatunkat benevezzük a Tiszazug bajnokságba, míg kellő jelentkező esetén a serdülőket a szolnoki körzetbe. Tudjuk, nagy fába vágjuk a fejszét, de az elért eredmény kötelez. Megpróbálunk tisztességesen helytállni. Erre az erőpróbára fel kell készülni. Most játékosaink pihennek, majd egy jutalom kirándulásra viszi el őket családtagjaikkal együtt az egyesület Baráti Köre. Ezután kezdődik az igazi munka. Először megrendezzük az "URBÁN" Kupát, kispályán. Július 25- étől 3 mérkőzést játszunk a Tiszazug Kupa selejtezőiben, a döntőre aug. 20-án az egyesületünket jelölte ki a Tiszazugi Labdarúgó Szövetség. A kupát a múlt évben a HOSE nyerte. Szeretnénk ennek megfelelően szerepelni. Csapatunkat 3-4 játékossal szeretnénk megerősíteni, megkezdtük a tárgyalásokat a játékosokkal és egyesületükkel. Öltözőnket és a pálya környékét korszerűsíteni kell, igaz, hogy már nem lavórból mosakodunk, de meg kell oldani a fűtést, a szertár és a szerszámos rendbetételét. Wc-t kell építeni, valamint a pálya elkerítését egy korláttal. Ezen kívül elkezdjük ősztől egy edzőpálya építését, mert ilyen igénybevétel mellett nehéz egy pályán játszani és edzeni is. Ezen elképzeléseinket és céljaink elérését nagyban segíteni fogja az épülő tornacsarnok, melyre nagyon büszkék vagyunk és reméljük eredményesen is tudjuk kihasználni. Téli időben szeretnénk megszervezni a terembajnokságot és erőt gyűjteni tavaszra. Röviden ennyit a HOSE-ről és arra kérünk minden sportszerető polgárt, hogy a fentiekről szíveskedjenek személyesen is meggyőződni, jöjjenek minél többen rendezvényeinkre. Tóth Sándor HOSE ügyvezető elnök Szent Istvánkor- TH Kapa kispályás foci -A Tiszaföldvári Hírlap (TH) augusztus 21-én kispályás labdarúgó tornát rendez, amelyre lakó- és munkahelyi közösségek, baráti társaságok nem versenyszerűen sportoló csapatai nevezhetnek. További részletekről a szerkesztőségben, vagy a szerkesztőség telefonszámán érdeklődhetnek. Tiszazug 1992-93 évi labdarúgó bajnokságának végeredménye 1. Homok 24 19 4 1 99-24 42 2. Cserkeszőlő 24 15 6 3 69-28 36 3. Öcsöd 24 15 2 7 76-28 32 8. Homok II. 24 9 3 12 39-68 21