Tiszaföldvári Hírlap, 1992 (4. évfolyam, 1-7. szám)

1992-01-01 / 1. szám

6 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 1992. JANUÁR Nevetés és nevetés és nevetés Láttak már boldog gyerekeket? Gondo­lom, igen. Akkor nem mondok újdonságot. Mindenesetre én most ládám. Na én sem először, de most megint. És azok jutottak eszembe, akik boldogtalanok. S nem azért, mert természeti katasztrófa sújtotta helyen élnek. S nem azért, mert etiópok s éheznek. S nem azért, mert betegágyon fekszenek vagy mert szüleik elváltak. Még csak azért sem, mert horvátok s hontalanok. Hanem azért, mert lehetnének boldogabbak, de még nem választották ezt a fajta boldogságot. Ha valamilyen technikai bravúrnak köszön­hetően most ők is látták volna őket, akiket én láttam, nem hiszem, hogy ne kívánnák maguknak is ezt a boldogságot. Január másodikén reggel 8-kor indult a busz velük. 10-kor már a mátraházi szánkópályán voltak. Kipirult arcok, nagy kacagások. 12-kormár Mátraszentimre. Kis alpesi tetős templomocska. Valaha Sík Sán­dor, Kodály Zoltán, most ők imádkoztak, énekeltek; Jézus, Te közénk eljöttél, bol­dog ki mindig veled él... Véletlen, kellemes meglepetés; két pap lép be a templomba. Hamar kiderül, hogy bár csak az ország egy más tájáról, mégis szinte egy másik világ­ból jöttek. Ott az iskolások 95 százaléka hittanos. 2km-relodébb gyors helyfoglalás a Stella, egyházi üdülőben. Jöhetett a gyalogtúra. Szikrázó napsütés, ragyogó hó.Libasorban a gyereksereg és nevetés és nevetés és nevetés, és néhaegy-egy hógolyó a változatosság kedvéért. A fenyőerdőkellős közepén afallóskúti kis kápolna s őrzője, a remete várta őket. Sajátos hangulatú kis­mise;... nincsen az ég alatt nálad jobb barát ... zeng a kis kórus, pesti túristák meglepetésére is. Aztán naplementében hazafelé. Jobbra a nap leírhatatlan s lefest - hetetlen utolsó sugarai, balra Mátraszent­imre kigyúló fényei. Közös nagy vacsora az ebédlőben. Minden mindenkié. Az kap jópontot odafönt, aki eredményesen tudja valamilyét a másiknak felkínálni. Újabb ismerettség; Kocsis Imre atya és családja. Görög lévén ez nem csoda. De hat kislány: Éva, Anikó, Zsuzsi, Fruzsi, Eszti és Johan­na, ez már majdnem csoda. A júniusban várható hetedikkel már mindenképpen. Hogy meglássák, hát elfogadták a meghívást Nyírkárászra. Lefekvés előttmég egy nagyjáték. Hettyem-pitty és egyebek. És nevetés és nevetés és nevetés és lassan leragadó szemek. Kicsit passzentosan, de mindenkinek jutott hely. Az üdülőgond­nok, Dominika nővér finom reggelije után, 9-kor már újra szánkón a vidám sereg. Siklás és repülés, esés, de felkelés és nevetés és nevetés és nevetés. 11 körül egy utolsó­forrótea anővérke jóvoltából. Hogy köszön­hető ez meg? Persze, hogy énekkel: arra kérlek, hallgass meg, örökké éljen testvérem! Búcsú és séta Mátraszentim­­réig. Rövid pihenő, hogy fellendülhessen a lángososforgalma, aztán az utolsó túra. Cél a háromfalu temploma fönt a hegyen. A másik hegyen, tehát a völgyön át. Nincs már száraz ruhadarab, már a csizmákban is hógolyónyi hó, itt-ott egy-két lila folt, de legalább nem könnyen felejthető a Szent István-kori kis erőd templom. Aztán utoljára emelkednek fel a kezek, hogy egy utolsó hógolyót még célba juttassanak és jön a kegyetlen autóbusz, hogy hazahozza őket, hogy hazahozzon bennünket. - Pincurkáim, írjátok meg, milyen volt! Jó? - Jó, de ezt nem lehet megírni! - Igazatok van. Ezt átélni lehetett csak. Mi harmincán átéltük. Istennek legyen hála! Tamási József A Homoki Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon pályázatot hirdet belsőellenőri munkakörre. Követelmény: Pénzügyi és számviteli főiskola - 5 éves szakmai gyakorlat. Főiskolai végzettség hiányában: felső­fokú KALÁSZ vagy mérlegképes könyvelői végzettség - 10 éves szakmai gyakorlat. Mindkét esetben erkölcsi bi­zonyítvány, szakmai önéletrajz. Előnyben részesülnek az intézményi, költségvetési, illetve számítógépes gya­­korlattalrendelkezők. A pályázat benyú jtásának határidejét (az Új Néplapban meghirdetett 1992. jatt. 25-i időpontot) 1992. február 15-ig meghosszabbítjuk. Az állás 1992. március 1-jétől betölthető. Cím: Homok, Aranyhegy 1-3. 5461 Lesz még szőlő... (Megfejtések előző lapszámunk képes szüreti feladványához) Lett is, meg lágy kenyér is. Boldogok tán akkor leszünk, ha a képen látható Süveges Gábor kezében lévő nagyiccényivei a ’91 -es évjáratúból lehúzunk eggyel úgy módjával, meg azért is tán, mert fogy. Meg érezzük a bornak azt a kesernyés ízét, illatát, amit a ’91-es év hozott. Megtudjuk, milyen boldog lett volna Bajkai Gábor (képen középen kereszttel) 1935-ben, ha nem kellett volna törni a fejét, hová dugja a finánc elől a borát, meg melyik körtefa alá ássa el az aratásra szánt csigert. Ugye máris boldogabbak lettünk. Rágondolunk arra az enyhén pezs­­gős, földhideg, kesernyés, gyengécske, üdítő vinkóra. Bizony ne képről mondva halljuk, hogy Kondor Ica, Szűcs Pista, Kondor Juli, Mikes Bözsi, Kondor Manci, Süveges Gabi, Bácsmegi Lidi, 70 év felett kell gondolkoz­nunk. így, télidőben több idő adódik felidéz­ni régmúlt időket, embereket. Pláne ha úgy kedvcsinálónak csettintünk egyet egy igen jó évjáratúra, mint volt az 1935-ös. Ä szüret gazdájaBajkai Károly - Kenyérszelő Süveges Bálintné. Ez a kép egy emberöltő vagy kettő. Talán annak a három idős néninek (id. Hor­váth Sándomé, id. Süveges Bálintné, id. Baj­kai Gábomé), ha ma élnének, nem is volna olyan nehéz esztendő a ’91-es. Vajon mire gondolna az a fiatal úr, aki a szőlőt csömisz­­keli, akkor Horváth Sanyika (sajnos a háború elvitte)? Ma 6 is nyugdíjasként emlegetné a hajdan volt szüreteket. Versidézet: Kozma Andor: A magyar paraszt. Második kép 1930-ban készült. A híres prímás Tajti Jóska. Sajnos ő is az istennek hegedül már, híres szárazfáján. A képen jelen­lévők vagy hajdaniak, vagy nagyapák, nagy­mamák. Mondanák vagy mondják: nem volt nehéz akkor józanul is bolondnak lenni (de ez csak attól van, hogy rég volt, szép volt, talán igaz sem volt). De volt ugyan szép kulaccsal, borral, színi előadással, mulatással hajnalig, mert „a bor vidám hevében füttyentek rád zord világ”. Talán mi is megtudjuk tenni. „Gondúzó” bor az van. Nem is olyan kevés, meg nem is olyan rossz. A költő Petőfi Sán­dor. Harmadik képünk 1961-ből való. Erről a képről nem írt senki. Talán érthető. Ami 1961-ben megvalósult, úgy ahogy (úgy bol­­dogacskán, mert futotta), ami ’91 -et követően az ellenkezójeként fog megvalósulni. Ugye akkor a borgond már nem is olyan nagy gond. Mert jó, ha az van, ami még van. Legyen igaza Csokonainak Évoé! (bol­dogságra, egészségre, vigaszságra, úgy le­gyen), de ne csak akkor, ha nem látja a pap (Arany János). A negyedik képet megfejtőink jól azonosí­tották. Ez is 1935-ben készült. Legered­ményesebben (legtöbb személyt azonosított) próbálkozott Erdei Ferencné, született Bács­megi Lídia, Tiszaföldvár, Kossuth út 130. sz. alatti lakos, valamint Szűcs István, Tiszaföld­vár, Kertész u. 48. sz. alatti lakos. Mind­­kellenrészl veitek az 1935-ös szüreten. Erdei Ferencné az 1-es számú képen, alulról a második sorban jobbról a harmadik. Szűcs István az 1-es képen, az alsó sorban fekve, a 4. képen a felső sorban első helyen látható. Tiszteletdíjuk egy-egy évi előfizetési díj a Tiszaföldvári Hírlapra. Gratulálunk, köszönjük a figyelmüket. Kívánunk erőt, egészséget, így 70felett is. Kiss Imre

Next

/
Thumbnails
Contents