Tiszaföldvári Hírlap, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1991-02-01 / 2. szám

Egészségügyünk betegségei A szülőotthonról 1991. FEBRUÁR_____________________TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP_______________________________________9 Ha a szülőotthon ügye Tiszaföldváron szó­ba kerül, még mindig föllobbannak az indula­tok. Jó néhány év eltelte után is sokan melen­getik az intézmény visszaszerzésének remé­nyét, és nem véleüen, hogy az SZDSZ válasz­tási programjában is kitűzte ezt a célt. A meg­szűnésről sokféle mendemonda született. Ezért vettem örömmel a lehetőséget, hogy összefoglalhatom az intézmény indulásának és megszűntének történetét. 1964-ben a Szolnok és Kunszentmárton kö­zötti terület a szülészeti ellátás "fehér foltja" volt. Nehézkesen szervezett és alacsony hatás­fokú terhesgondozás, ebből eredően nagya­­arányú szülés körüli szövődmény, magas új­szülött halálozás, a mentőszállítás hosszú út­vonalából következő számos intézeten kívüli szülés, feltűnően sok bűnös vetélés, ebből jó­­néhány vérmérgezéses halálozás, s minderre a szomorú korona: egy fiatal anya elvérzéses halála ebben az évben. 1964 őszén a megye egészségügyi vezetése megkeresett engem, és megbízást adott egy új szülőotthon megszervezésére. Az egyez­ségünk lényegét tömören így fogalmazhat­nánk: Mi adjuk az erkölcsi támogatást, esetleg némi anyagit, Te hozod a fantáziát, azután lesz valahogy. 1965. január 15-én nyűt meg az "új" szülő­otthon. A régi, 1935-től működő szülőházat folyamatosan szívós munkával kezdtük bőví­teni. Az építés hat évig szinte megállás nélkül folyt, fölszereltük műszerekkel és új, fiatal szakembergárdát hoztunk ide. Az intézményt a lakosság megszerette, ennek volt köszönhe­tő, hogy 1971-re 80 százalékos társadalmi munkával létrehozhattuk az igazán új szülő­otthont. Ahhoz, hogy a később történteket megért­hessük, szükséges elemezni, hogy a szülőott­hon hogyan illeszkedett akkor a korabeli ma­gyar szülészeti ellátás színvonalához. Felelős­séggel mondhatom: igen jól. A műszerezettségünk lehetővé tette, hogy hasműtét kivételével minden szülészeti be­avatkozást elvégezhessünk. Mindenünk meg­volt a korszerű újszülött és koraszülött ellátás­hoz: inkubátor, újraélesztési felszerelés, az in­tenzív megfigyelés személyi és tárgyi feltéte­leit is beleértve. A szülőotthon ún. hotelszol­gálata pedig messze jobb volt, mint az orszá­gos átlag. Kis kórtermek, tágas és kényelmes fürdő, barátságos ebédlő, ehhez híresen jó konyha és állandó látogatási lehetőség. Akun­­szentmártoni szülőotthon felszámolása után átvettük a Tiszazug ellátását is, de vonzáskö­rünk jóval messzebb terjedt. Csak zárójelbe: érdemes lenne egyszer felmérni, hogy hány szolnoki tizen- és huszonéves lakosnak írták be a személyi igazolványába, hogy született Tiszaföldváron. Nem érdektelen néhány gondolatot szentel­ni a szülőotthon sajátos helyzetének a megyei kórház szakmai oldaláról. Néhány év alatt tu­lajdonképpen referencia intézménnyé vál­tunk: egymásnak adták a kilincset a különbö­ző ázsiai és afrikai fejlődő országok szakmai küldöttségeik, akik egy ilyen nagyságrendű intézmény munkájára és szervezési sziszté­májára voltak kíváncsiak. Államttitkárokat és minisztereket láttunk vendégül és jólesően vettük az elismeréseket. Ugyanakkor viszont, mivel az intézmény végig következetesen szembeszállt az egészségügyi vezetés merev parancsuralmi gyakorlatával, el kellett szen­vednünk a "rosszfiú" minősítés minden erköl­csi és anyagi következményét. Körülöttünk a pártállam talpnyalói számolatlanul tűzték mellükre az érdemrendeket, a szülőotthonból senki sem részesült sem kitüntetésben, sem anyagi elismerésben, sőt a jogszerű és tör­vényes béremeléseket is nehéz harcokban kel­lett megszereznünk. Működésünk ideje alatt több mint ötezer gyermek született itt. A szak­mai mutatóink végig jobbak voltak, mint az országos átlag, de talán éppen ez volt a baj: túlságosan éles tükröt tartottunk a nagy intéz­mények elé. Kétségtelen, elég furcsa jelenség volt, hogy a párt és az állam hatalmasainak, sőt a megyei kórház orvosainak hozzátartozói is Tiszaföldváron szültek, de sajnos ezzel nem piros, hanem fekete pontokat gyűjtöttünk. A hetvenes évek végén az ország szülészeti ellátása gyors ütemben korszerűsödött Az in­tézmények szervezésében - mint egyéb terüle­teken is - uralkodóvá vált a centralizáció, a nagy, korszerű eszközökkel felszerelt egysé­gek létrehozása. A kórházi osztályok szakmai, ellátási színvonala látványosan elhúzott a kis intézmények szakmai lehetősége mellett. A családias emberközeli ellátás már nem tudott versenyezni a nagy intézmények instrumentá­lis fölényével. A hazai orvosi műszeripar a kis intézmények szerény és olcsóbb műszerigé­nyeire nem volt érzékeny, a megnyugtató el­látási színvonal biztosítása anyagilag lehetet­lenné vált, és bármilyen fájdalmas is volt tu­domásul venni: a vonzáskörzetünk szülőnői lemérhető kockázati hátrányba kerültek a kór­házi ellátással szemben. Napirendre került az országban a szülőotthonok megszüntetése, s ez a program igen gyorsan, kb. egy év alatt le is zajlott. Szolnok megyében különböző ob­jektív és szubjektív okok miatt ez a folyamat lelassult ugyan, de szerencsétlenségünkre ép­pen ebben az időben az intézményünk meg­oldhatatlan feladat elé került: a ragyogóan képzett szülésznői gárda családot alapított és egyszerre ment el szülési szabadságra. Szorult helyzetünkben a megyei osztályhoz fordul­tunk segítségért, de talán éppen a fentiekben elmondottak miatt segítséget nem kaptunk. Kénytelenek voltunk csikorgó foggal tudomá­sul venni, hogy az illetékesek sajnálkozva, széttárt karral megszüntetik a szülőotthont. Ez tehát a valóság, nem több és nem kevesebb. Ami azújrakezdéstilleti: az álmot, azegész­­ségügy jelenlegi szervezési keretében nem tar­tom reálisnak. Először is egy ilyen intézmény a jelenlegi önkormányzati törvénybe "nem fér bele". A személyi feltételek újrateremtése, az anyák teljes biztonságát szolgáló felszerelé­sek beszerzése, a vérpótlási lehetőség megte­remtése, az újszülött és koraszülött ellátás hal­latlanul költséges műszerezése, a helyi önkor­mányzat által nem lenne finanszírozható, a megyei önkormányzat pedig miért tenné? S végül a legnehezebb: egy új szülőotthon fel­építése tíz-tizenötszörösébe kerülne, mint an­nak idején. Úgy gondolom, hogy a településnek szük­sége lenne egyfajta fekvőbeteg intézményre, de ez nem szülőotthon lenne. A gondolat ki­bontását szívesen elkezdeném a lap következő számaiban, és nagyon hasznos lenne, ha a megvitatásához sokan csatlakoznának. Dr. Király Ferenc *** A földvári szülőotthon bölcsőjénél és sírjá­nál is ott voltam, ezért engedtessék meg egy­két adalék, gondolat dr. Király Ferenc írásá­hoz. A szülóotthon/ok/ adminisztratív jellegű felszámolása egyértelműen hibás döntés volt- sajnos, nem az egyetlen a maga idején. A helyzetet, amely ezt a döntést "indokolta", mesterségesen, egy ugyancsak hibás koncep­ciójegyében tette az akkori eü. politika. Az az ál-érv, miszerint az anyagi erőket, a technikai lehetőségeket megyei centrumokba érdemes és kell koncentrálni a mind korszerűbb ellátás érdekében, egyszerűen hamis beállítás, mai szóval: csúsztatás. Egy olyan keresztmetsze­tű, feladatkörű intézmény, mint a megszünte­tett földvári szülőotthon, egy "egészséges" eü. intézményi rendszerben hasznos, értelmes lé­tesítmény lehetett volna. Nyilvánvalóan nem lett volna feladata azonos egy megyei kórházi centrummal, nem lehetett cél (és szükségtelen is lett volna), hogy egy vagy több "mini klini­kát" izzadjon ki magából az egészségügyi ága­zat, csupán nagyságrendbeli különbözéssel egy nagyvárositól. Ha megfelelő (szülőotthon- kórház - klinika) fokozati rendszerben gon­dolkodtak volna, a szülőotthon ma is eredmé­nyesen működhetne, még akkor is, ha valami "véletlen" folytán nem a művi vetélések jelen­tették volna tevékenysége zömét. Ezt egyéb­ként jól példázza, hogy más megyékben ma is hasznosan működnek valami oknál fogva megmenekült szülőotthonok. Kényelmes megoldás volt a megyei egész­ségügyi vezetés számára, hogy a halaszthatat­lan földvári gondokat - pincébe szakadt tüdő­gondozó, 5. sz. körzet telepítése - egycsapásra megoldotta a "felszabadult" szülőotthon. A mai (egyáltalán nem rózsás) földvári egészségügyi problémaegyüttesben - érzésem szerint - egyáltalán nem valamiféle fekvőbe­teg-intézmény létrehozása lenne a kézenfek­vő. A község alapellátási és rutinszerű járóbe­teg-ellátási hiányokban szenved. Közért­hetőbben: helyben települő, az alapellátást szolgáló és kiegészítő egységekre, azaz labor­ra, fiziotherápiás kezelőre, gyermekkörzetek kialakítására, járóbeteg szakrendelésekre és központosított ügyeled rendszerre volna szük­ség. Mellesleg, ezek fokozataikban is megva­lósíthatóbbnak tűnnek számomra, még súlyos anyagi feltételeik mellett is, mint egy bármely hasznú és hasznos fekvőbeteg létesítmény. Dr. V.E.

Next

/
Thumbnails
Contents