Tiszaföldvári Hírlap, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1991-12-01 / 12. szám
1991. DECEMBER TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 5 ARCOK - SORSOK • EMLÉKEK mindig késhegyre mentem az igazamért!’ Ismeretlenül kopogtam be Deim Béla szabómester Kossuth út 48. szám alatti lakásának ajtaján. Béla bácsi egy öltönyön dolgozott az ablak előtt ülve. Türelmesen hallgatta végig jövetelem célját és kérdéssel válaszolt.- Ugyan mit is tudnék én mondani?- Talán kutassunk egy kicsit a régi emlékek között.- Ha acsaládunk eredetét keresnénk, akkor Európa nyugati országaiba jutnánk. Őseim MáriaTerézia idején települtek be. Egy részük iparos ember volt. Nagyapám Gerendáson, majd Cibakházán dolgozott bognárként. Édesapám Csongrádon tanulta a szabó szakmát, egy díszmagyar és polgári szabómesternél volt inas 4 évig. Segédként sokat vándorolt -Szentes, Szeged, Gyula, Nagyvárad, Budapest - és így óriási szakmai tudásra tett szert.- Hogyan került a család Tiszaföldvárra?- Édesapám Nagyváradon 1904-ben megnősült. A vándorélet során kiépült széles ismerettsége révén került segédként Budapestről a Kovács testvérekhez. Aztán le is telepedett, 1912-ben itt lett önálló szabómester és a Sarkadi házban megnyitotta üzletét.- Közben megszülettek a gyerekek.- Öten voltunk testvérek, én 1909. november 18-án születtem. Az elemi iskolát itt végeztem jó eredménnyel, de akkor itt nem volt polgári, így szakmát kezdtem tanulni.- A gyerekként átélt első világháborúra hogyan emlékszik vissza?- Arra emlékszem, hogy a férfiak búcsúztak és vonultak a háborúba. Aztán csak rossz emlékeim vannak a ’19-es román megszállásról. A román katonák szabad rablást folytattak a faluban. Fél évig voltak itt.- Aztán lassan változott a helyzet. Hol volt inas Béla bácsi?- Édesapám mellett tanultam a szakmát. Szigorú, pontos ember volt, mindenkitől megkövetelte a kemény munkát. 1926-ban lettem segéd és először Csongrádra mentem dolgozni. Heti 30-35 pengőt kerestem, ami jó fizetés volt, hiszen a tanítók 80-90, a tisztviselők 100 pengő körül kerestek havonta. Innen három év múlva Budapestre kerültem, ahol ’42-ig dolgoztam.- A tanulásról végképp lemondott Béla bácsi?- Önként elhatároztam, hogy elvégzem a polgárit is. Ezt a munka mellett, 23 évesen teljesíteni is tudtam. 1937-ben letettem a mestervizsgát. Aztán egy farsangi bálon megismerkedtem a feleségemmel és ’41-ben összeházasodtunk. Pesten éltünk egy évig, de akkor már folyt a nyilas garázdálkodás, a zsidók üldözése, és úgy határoztunk, elköltözünk onnan.- A front lassan közeledett.- Én is katona lettem volna, de behívásomkor begörcsölt a vesém, majd a vesekőműtét után itthon maradtam. Önálló iparosként a működési engedélyt 1942. augusztus 4-én kaptam meg. Munkám, megrendelésem mindig volt. Aztán ’44. október 6-án ide is bejöttek az oroszok és mindent kiraboltak, kifosztották a műhelyt és a lakást is. Minket kitelepítettek, aházak egy részéből istállót csináltak.- Hová költözött a család?- A Bátorszőlőben fogadtak be Petykó Istvánék. Nagyon rendes emberek voltak, sok családon segítettek. Csak 56 nap múlva térhettünk vissza a faluba.- Milyen volt a „felszabadult” falu?- Siralmas látvány fogadott minket, de sokáig nem tétlenkedtünk. Kiástuk a ládákba csomagolt ruháinkat, szerencsére épen maradt valamennyi. Én dolgozni kezdtem, így lassan ismét talpra tudtunk állni. Hamarosan megvettük ezt a házat és azóta itt élünk.- Béla bácsi mindig önálló iparos maradt?- A nehéz körülmények ellenére, a megpróbáltatások árán is. A helyi tanács ’53-ban kezdte a molesztálásunkat. Akkor indult meg atsz-ekés aktszfelfejlesztése,ahováigyekeztek a parasztokat is és a mesterembereket is bekényszeríteni. Bódi Imre volt a tanácselnök, Nagy Lajos a vb-titkár. Először azt sütötték rám, a régi rezsim embereinek dolgozok, elveszem a munkát a szövetkezet elől és klerikális vagyok. Panaszommal Szolnokra mentem a KIOSZ megyei titkárságára és az 6 intézkedésük után egy ideig békében hagytak.- Változott-e 1956-ban a helyzet?- Mi szerettünk nyugodtan élni, így dolgoztunk és nem politizáltunk. Igaz, teljesen bezárkózni nem lehet, mi is sok borzasztó dolgot láttunk és hallottunk, amikkel kiegészítve lenne csak teljes és hiteles a ma napvilágrakerülősok részigazság. Számunkra ’60-ban újra kezdődött a tortúra. Olyan adót róttak ki, ami megfizethetetlen és jogtalan volt. Budapestre mentem jogorvoslásért a KIOSZ Országos Központjába. Le is jöttek és kiálltak mellettem. Persze még néhány módszert kipróbáltak velem szemben, de az éjszakai behívalások ellenére sem adtam fel önállóságomat. Közben a község néhány vezetője - köztük Bódi lnne - rendőrök, tanítók is nálam rendelték ruháikat, amit az ’55-ben megnyitott Megrendelők könyvében olvashatóbejegyzéseik bizonyítanak. Nekem egy bajom volt mindig, hogy késhegyre mentem az igazamért. A hazug és a részeg embert nem állom ma sem! A munkámban pedig a pontosság és a szakmai igényesség volt a fő szempont. A megrendeléseket mindig a felvétel sorrendjében teljesítettem, mert minden kuncsaft egyenlő.- Mikor tette le végleg Béla bácsi a tűt?- Nyugdíjba 1976. augusztus 4-én mentem, de még ma is dolgozgatok. Kisipari munkásságom 50. éves elismeréséül 1990- ben kaptam meg a jubileiumi aranygyűrűt. Amikor én kezdtem, majd 200 kisiparos és számtalan kereskedő működött Tiszaföldváron, sajnos ma már mesterember alig található. Ha az öregek leteszik a szerszámot, nincs, aki újra felvegye.- A Deim családban tisztességes mesteremberek gyakorolták szakmájukat nemzedékről nemzedékre, vállalva a nehéz körülményeket is. Béla bácsi még dolgozik, kevesebbet vállal, de éppen olyan igényesen és pontosan készíti az öltönyöket, nadrágokat, kabátokat, ahogyan az eltelt 50 év alatt mindig tette. Talán hamarosan lesznek követői, hozzá hasonló sok jó szakember nyit új üzletet a faluban. Ennek mindannyian őszintén örülnénk. Petraskó Tamás
