Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)
1990-04-01 / 4. szám
8 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 1990. ÁPRILIS Egy lokálpatrióta ’’panaszai" Mi lesz veled szőlőhegy? Tanulni nem szégyen írásomat egy kis visszapillantással kell kezdenem. Amikor 1958-ban először jöttem Tiszaföldvárra, és végig mentem a Döbrei János úton, egy zöld alagútban képzeltem magamat. Keskeny kövesút, az út tetején összehajtó gyönyörű diófákkal, alig pár házzal. Ha most végigmegyek a fenti úton, teljesen mást tapasztalok. Alig egy diófa és sok-sok szép ház. Ha ugyanezt nézem a község szőlőterületén, akkor szintén ilyen nagy változást tapasztalok. Az ’50-es évek végén, a ’60-as évek elején még virágzó szőlő- és gyümölcstermelő terület volt a szőlőhegy, ma viszont sír a lelkem, ha egy-egy termésbecslés alkalmával végigjárom a vidéket. Az elmúlt 30 év alatt a bőven termő ültetvények tönkrementek, nagy részük gondozatlan, elhanyagolt. A termő gyümölcsösöket kivágták, a jól működő felvásárlási rendszert megszüntették, az igazán gazdaságos exportszállításokat felszámolták. Mi több, még a vasútállomást is, ahol ez az egész akció lebonyolódott. A fiatalok nagy része másirányű elfoglaltsága miatt nem műveli a szőlőt és gyümölcsöst. A termésátlagok rohamosan csökkennek, sok a szőlőtőke-hiány, a még megmaradt gyümölcsfák beárnyékolják a területet, így a minőség és mennyiség is csökken. Rohamosan növekednek a növényvédőszerek és műtrágyák árai, a felvásárlási ár pedig az ’50-es évek vége óta a duplájára nőtt. A kialakult helyzeten változtatni kell, és ha az utolsó percekben vagyunk is, meg kell mentenünk a község, a környék, a Tiszazug szőlő- és gyümölcstermesztését. Ennek bizonyos jelét már láthatjuk a Tiszazugban. A korszerűen újratelepített szőlőket tagi művelésre adták ki a gazdaságok. Rájöttek, hogy az egyéni érdekeltség ebben a nagyon kézimunka-igényes kultúrában nélkülözhetetlen és pótolhatatlan. Lakóházakkal sűrűn telcszórt terület ez a mi szőlőhegyünk, ahol olyan megoldásokkal nem lehet változtatni, mint azt a Tiszazugban tették. Itt merőben más megoldást kell keresni. Vissza kell adni a becsületét a mezőgazdasági munkának, benne a szőlő- és gyümölcstermelésnek. Legyen újra becsülete Vissza kell adni a termelői kedvet. Újra termeltetni kell az emberekkel, és megfelelő áron, korszerű körülmények között felvásárolni azt, amit megtermeltek. Még így is nagyon nehéz lesz mindez, mert a jóakaraton és munkakedven kívül sok pénz is kellene ezen probléma megoldásához. Remélem azonban, hogy az új földtörvény és a mezőgazdaság új megítélése erre majd ad lehetőséget. Vannak külföldi tapasztalatok, hogy ott miként csinálják jövedelmezően a szőlőtermesztést. Vegyük a francia példát. Egy szakmai tanulmányút alkalmával volt szerencsém látni és tapasztalni, hogy ott miként tették már évtizedekkel ezelőtt gazdaságossá a szőlő- és gyümölcstermelést, valamint borászatot. Hazánkéhoz viszonyítva Franciaországban óriási területen termelnek szőlőt és gyümölcsöt. A hegyközségekben e két növény jóformán egyeduralkodó. A hegyközségek lakói 3-5 hektáros területekkel rendelkeznek, s a területre csak meghatározott fajtákat lehet telepíteni. A minőségi szőlőfajtáknál meghatározzák az egy hektáron termelhető maximális termés mennyiségét (ez nálunk elképzelhetetlen), ami még jó minőséget ad. Ha nagyobb a termés kilátása, akkor a fölösleges fürtöket még zöld állapotban leszedetik a tulajdonossal. Minden községben foglalkoztatnak egy mérnököt, aki a fentieket ellenőrzi és betartatja. Ő adja ki a bizonyítványt a szőlő eredetéről, a véleményét a termelésről. Ez ott óriási szigorúsággal és precizitással történik (nálunk ez is elképzelhetetlen). Fegyelmezetten engedelmeskednek a termelők, mert olyan nagy az árkülönbség a minőségi és az asztali kategóriájú szőlő és bor között, hogy nagyon megéri nekik. A termelőket egységbe tömöríti a feldolgozás, amire egy korszerűen felszerelt és berendezett nagyüzemben kerül sor. A hegyközségek nagyságától függően 3-5 község közösen épített egy-egy ilyen üzemet. Ezekben végzik a szakszerű szőlőátvételt, szelektálást, feldolgozást, erjesztést és borkészítést. A szőlő árát csak részben fizetik ki a termelőknek, mert nem tudják előre, hogy milyen borászati haszonnal lesznek képesek azt kiegészíteni, így minden szüretkor egy előleget és az előző év borászati nyereségét kapják a termelők. Ez így ismétlődik évtizedek óta. A hegyközségeknek egy csúcsvezetősége van, amelyet a termelők közül választanak. Ezek az emberek irányítják a pinceszövetkezetei, társadalmi munkában. Van egy szakapparátus is, amely a pinceszövetkezet alkalmazottaiból áll össze, és végzi a szakirányú munkát Az állam nem, vagy csak nagyon kis mértékben avatkozhat bele a termelők és feldolgozók dolgába. Viszont rendkívüli módon segíti, támogatja a mezőgazdaságot, közötte a szőlő- és gyümölcsös ágazatot. Kedvezményes hiteleket biztosít a termelők és szövetkezetek részére. Ilyen körülmények mellett hosszú távra tudnak biztonságosan tervezni a gazdák. Korszerű és igazán speciális gépek állnak a szőlőtermelők rendelkezésére. A gépgyártók alkalmazkodnak a termelők kéréséhez, és olyan gépeket gyártanak, amilyen a termelőknek kell. Sorolhatnám még tovább a különböző kedvezményeket, amiket a gazdaság kap az államtól, a pénzintézetektől és a végrehajtó szervektől. Ha nálunk ennek csak egy minimális részét kapnánk, már akkor sem itt állnánk, ahol most. "Okos" propagandát Sajnos országunkban a mezőgazdaság mostoha megítélése a szőlő- és gyümölcskultúrára is kiterjed. A bort, mint italt csupán szükséges rossznak tartották eddig, "harcoltak az alkoholizmus ellen", holott inkább azon kellett volna elgondolkodni, hogy az alkoholfogyasztók nagy része miért került erre a sorsra. Nem a bort, mint szerintem igen értékes italt kellett volna megbélyegezni. Reklámozni nem lehet, pedig igazán jó volna, ha szakemberek felvilágosítást adhatnának a bor előnyeiről, hátrányairól és az ivókultúráról. Reméljük, hogy egyszer elérkezik az az idő, amikor az igazán nehezen, verejtékesen megtermelt és előállított bor megtalálja régen már kivívott, majd többször elvesztett népszerűségét és hírnevét Tóth Sándor
