Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)
1990-04-01 / 4. szám
4 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 1990. ÁPRILIS Kör^iyezetvédsl^m és agyszennyezés 2. Ha valaki sok gondjabaja között figyelemmel kísérte, hogy az elmúlt években mi történt a Közép-Tisza szegélyerdeivel, szomorú változásokat láthat maga előtt. Az erdő irtása szünet nélkül folyik. Nem ritkítása, nem is erdőgazdálkodás, hanem irtás! Nem akarok rosszindulatúnak látszani, de olykor úgy tűnt, mintha csak az időjárás, a szállítási nehézségek, a munkaerőhiány és az időszakos áradások állították volna le a féktelen favágást. Hogy milyen fejetlenül és felelőtlenül folytak ezek a munkák, arra jó példa az, hogy a kidöntött öles rönkök halmaza vált "természetadta" tutajjá, az áradások idején elsodródva. Alföld-szerte "beszélik", hogy a Tisza-II. vízlépcső megépítésénél számos tervezési hiba történt. Nem tudom, igaz-e ez, de az valóság, hogy a Tiszaparti állampolgár azt látja, hogy a lépcső alatti vízszakasz szintje órákon belül fél, egy, két métert is apad-árad, ingadozik. Lehet, hogy ez energia- vagy vízgazdálkodási szempontok miatt kívánatos, de hogy a közvetlen vízparti flóra-fauna milyen károkat szenved, arról a biológusok regényt is írhatnának. Hogy csak egyetlen példát említsek, hova tűnt vajon a tiszavirágzás? Oda, ahova a kérészlárva, amely három éven keresztül él (élne) az átlagvízszint alatt pár centiméterrel a meder agyagfalában. A szegélyerdők szisztematikus irtását kifogásolva, pár évvel ezelőtt megkaptam a magamét a megyei tanács illetékes tisztviselőjétől: nem értekhozzá. Ez volt a fő érv, a mellékérvek pedig: árvízvédelmi szempontok, népgazdasági érdek stb., stb. Most azt olvasom a Magyar Hírlapban dr. Nagy Istvánnak, a Köti-Kövizig igazgatójának nyilatkozatában, hogy a szegélyerdők "...az árvédelmi töltések hullámverés elleni védelmét biztosítják." Hogy miért kell akkor ilyen kíméletlenül irtani, azt most már végképp nem értem. Ugyanitt olvasom azt is, hogy a Tisza-parti természeti értékek (erdők) a Köti-Kövizig általi "vízgazdálkodási tevékenység által keletkeztek". Hogy ehhez én mit szólok, az az eddigiekből kikövetkeztethető. De mit szólhat ehhez vajon az Atyaúristen? 1 Őszintén szólva, kifejezetten bizalmatlan vagyok dr. Nagy István iránt, amikor azt írja a továbbiakban: "...1989. szeptemberében megkezdtük egy új véderő-gazdálkodási koncepció terv elkészítését. Szeretnénk a tervben ütköztetni, és ha lehet, egyeztetni a különböző érdekeket." Mint valami hadvezér! És, ahogy az lenni szokott, a csatatér és katonája - a természet és az ember - gyógyíthatja, nyalogathatja sebeit. A "nem őshonos fafajták" telepítéséről is vannak rossz tapasztalataink, olyasvalami ez, mint a rosszemlékű lakosságcserék. Az "állami szervek" pedig továbbra is lelkiismeretesen felállítják a gátakra az ismert ovális táblát, amely fennen hirdeti, ez itt "Tájvédelmi Körzet". Továbbra is szeretném a látszatát is elkerülni annak, hogy a természeti környezetromlását, annak okait kizárólag a mező-, erdő- és vízgazdálkodásra hárítsam, hiszen amit az ipar és az ipari infrastruktúra tesz, az már a visszafordíthatatlanság határait is eléri. Azután meg itt vagyunk mi, jólnevelt és szabadosabb állampolgárok. Ha valaki veszi magának a fáradságot, és megnézi lakóhelye határában a még épen maradt egy-két ligetet, erdócskét, mindenikben felfedezhet pár "maszek MÉH-telepet", ahol a háziszeméttől a vegyszeres zsákokon és flaskákon keresztül a szétrozsdásodott autókarosszériáig, minden fellelhető. Érthetetlen számomra, hogy milyen belső kényszer űzi ezeket a szeméthordó embereket, hogy szemétdombjukat felpakolva, a gyakran közelebb lévő kijelölt szemétlerakó helyett a "zöldbe" fuvarozzák azt. A "minden a miénk" azonossága a "semmi sem az enyém"-mel együtt meghozza a gyümölcsét: a közönyt, a nemtörődömséget, a nagy kollektív gondolat szemétdombján kivirágzó egészségtelen önzést. A csodálatosnak gondolt ideológiák kiszorították a fejekből az egyén javát szolgáló együttélés, együttműködés tudását. Mi köze van ehhez a természet és a környezet károsításának? Sajnos sok! A tényleges környezetromboláson túl a legpusztítóbb károsítás a fejekben történt: az agyak szennyeződése. Ennek megállítása, megfordítása első és legfontosabb feltétele dolgaink jobbulásának. Dr. Végh E.
