Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)
1990-03-01 / 3. szám
TISZAFÖLDVARI HÍRLAP Válás és választás Múltunktól válunk el, amikor a jövőnket választjuk. Nem tudom eldönteni, korán vagy későn jött-e a Tiszaföldvári Polgárok Társaságának kezdeményezése március 8-án, hogy választókörzetünk jelöltjeit nyilvános vitára, előzetes megméretésre kérte fel. Az azonban biztos, a fórum nem volt tanulságok nélküli; más kérdés, hogy milyen előjelűek ezek a tanulságok, mennyire maradt utánuk keserű szájíz, vagy reménykedő derűlátás a választópolgárokban. Tartok tőle, hogy az előbbi a több. Hogy magunkon kezdjem; az, hogy a Társaság szervezési lehetőségeinek szűkössége, a rövid hfirelési időtartam, vagy más szervezési ok miatt volt gyér az érdeklődés, csak részben fogadható el. Biztos viszont, amire más jelek bőséggel utalnak, hogy a vidéki-falusi lakosság politizáló kedve nem olyan, amilyennek a sajtó és az egyre többet szereplő, leendő honatyák elhitetni igyekeznek. Csömör, közöny, bizalmatlanság, óvatos távolságtartás, néhol (és némi) félelem, ami kiérződik az emberek viselkedéséből. A magatartásban, amivel a többség az "előkelő idegen" pózából szemléli, vagy a portájának biztonságos kerítése mögül figyeli a választási csatározásokat, benne van az elmúlt negyven év minden rossz tapasztalata, a kötelező "egyvéleményűség"-től a "csak a magam bajára van időm" kényszerűségéig. Ugyanakkor benne van a pártok egyik-másikának agresszív politikája, a nyilvánvalóan teljesíthetetlen, komolytalan ígérgetések is. Ezt a "letaposott" közérzetet sajnos, sem a körzetünkben kampány ózó pártok, sem a fórum résztvevői nem tudták jelentősen javítani. Az általános programokra, amelyeket a jelöltek sorban ismertettek, a körmönfont fogalmazás és a homályos általánosság volt a jellemző, mentségükre szólva, az igen rövid időkkel nehéz lehetett gazdálkodniuk. A konkrétumok pedig, a "hogyan" kérdése a realitásokkal, nagyon "vékonyan" találkozott. Ez egyébként nemcsak a jelöltek hibája, ez országos gond és jelenség: valahányszor a tényleges teendőkre kerül sor, a beszélgetések olyan kulcsfogalmakban halnak el, mint "...a piac majd szabályozza...", "...ha a monopóliumok megszűnnek...", "...ha az oktatás érdemi lesz...", "...az önkormányzat majd megoldja...", és így tovább. De mindezt hogyan?! Módszereiben is, hogyan?! Erre nem válasz a polgár könyökén kitüremkedó "Veletek együtt!" A polgár ma nagyon-nagyon bizonytalan abban is, hogy kik azok a "veletek", kivel és kinek a zászlaja alatt kellene neki "együtt" lenni és tenni. A jelöltek zöme agrárérdeklődésű, ami körzetünkben kézenfekvő és helyes. Nem mentesíti viszont őket a jelölőik előzetes bizalma a felkészültség, a politikai beleérző képesség (empátia), és a sokat emlegetett tolerancia igényétől. Az utóbbival, az egymás megbecsülésével és "elviselésével" itt, nálunk nagy baj nincs. A felkészültséggel és a politikai érzékkel, gyakorlattal, szolgálni tudással, önmérséklettel, őszinteséggel - hogy csak párat említsek - viszont igen. Nem hiszem, hogy a két, meghívást egymástól különböző okokból el nem fogadó jelölttel más lenne a helyzet. (Sőt!) Ez az ország nem engedheti meg magának, hogy olyan képviselőket válasszon, akik majd a parlamentben akarják megtanulni a politikát, annak erkölcsét, fogásait, kötelezettségeit, egész gyakorlatát, és mindezt egy-két év alatt. Ha feltételezem is a jelöltek jószándékát, buzgó tenniakarását, erre most nincs idő! Annak meg, hogy a pártja majd vezeti éveken át, már ismerjük a következményeit, "juhnyáj-parlamentünk" idejéből. Ma itt nem lehet módszer a fensőséges atyai kézlegyintés: majd belejön, mint a kiskutya az ugatásba. Nem hiszem persze, hogy valaki azt képzeli ma már, hogy amiért a letűnt rendszer apparátcsikjai "megtanultak (?) politizálni", alkalmasabbak lennének képviseletünkre. Nem szeretnék ugyanakkor egy olyan parlamentet holnap sem, ahol vannak "pártokosok" és vannak "szavalókórusok". Nem csodálkozhatom, hogy az országgyűlésbe törekvő jelöltek nem tudnak túl sok helyi változást-javítást kezdeményező szándékról beszámolni. Ennek két oka lehet: az egyik, hogy ők legalább olyan bizonytalanok a jövőt illetően, mint esetleges választóik; másrészt, ha felismerték jövőbeni lehetőségeiket - feltételezve, hogy bejutnak a parlamentbe -, tudniuk kell, hogy ott édeskevés olyan kérdés merül fel, amely választókörzetüket közvetlenül érintené, tehát az országos politikában kell közreműködniük, bennünket képviselniük. Nem tételezem fel együkről sem, hogy csupán a bekerülés (a pozíció, egyfajta hatalom) lenne a céljuk. Mandátumuk öt évre szól, hacsak nem kényszerül az ország korábban kiírandó, új választásra. Tehát egy biztos, ugyanakkor mégis nagyon bizonytalan öt év áll előttük, amelyben végig kötelező a becsületes munka, a rátermettség és munkabírás. Közben nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy a kisvárosok, községek, falvak az önkormányzatot komolyan gondolják. Ez, értelmezésemben azt jelenti, hogy a helyi vezetők, elöljárók megválasztásában a polgárt nem az fogja érdekelni elsősorban, hogy ki milyen párt "színeiben fut". Ismerni fogja, és épp ezért megválasztja vagy leszavazza a jelöltet. Magam részéről ebben látom az országos népképviseleti politika jövőjének feltételét, megoldását is. Ha ez a gyakorlat érvényesül, akkor a pártok és jelöltjeik igazodnak a választók érdekeihez és véletlenül sem fordítva. Kevés ember gyűlt össze ezen az estén. Mégis, bízom benne, hogy a választáson a szavazók aránya jóval meghaladja az őszit. Minden ember alkatánál fogva, helyzetéből adódóan lehet derűlátó és borúlátó (gyakran váltakozva is). Egyik magatartás sem ítélhető el, ha mindkettőt a jóakarat, az emberhez méltóbb élet óhaja motiválja. Egy valamit ne engedjünk meg magunknak, a tétlen közönyt, mert az maga a bukás. Dr. V.E. V У
