Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)
1990-11-01 / 11. szám
1990. NOVEMBER TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 9 Apropó Halottak Napja Az Ószövetségi Szentírás egyik része a Makkabeusok Második Könyve tudósítást ad egy Kr.e. 2. századi eseményről. Történetünk idején a választott nép megszállója Szíria volt. A zsidóktól azt kívánták, hogy hagyják el ősi vallásukat és szokásaikat, és éljenek mint a pogány görögök. Az ellenálló bújdosókból és üldözöttekből rövidesen egy mindenre elszánt hadsereg gyűlt egybe. Fővezérük Makkabeus Judás lett. Kis seregüknek az a tudat adott erőt, hogy velük az Isten harcol. Valóban győznek, és ez után történik az adott korban szinte szenzációnak számító intézkedés. Összegyűjtötték az elesettek holttesteit, majd imádkoztak értük, hogy elkövetett bűneik bocsánatot nyerjenek, s miután eltemették őket, gyűjtést rendeztek és 2000 ezüst drachmát küldtek Jeruzsálembe, engesztelő áldozat bemutatására. Ha Makkabeus Judás nem hitt volna az elesettek feltámadásában, fölösleges és értelmetlen dolog lett volna a halottakért imádkozni. (2. Makk.12,38-45) Valahogy így kezdődött tehát a feltámadásba vetett hitben élő emberek közösségeiben a halottakról való gondoskodás. Később 998-ban a clunyi apát, Odiló rendelte el kolostoraiban a tisztítóhelyen vezeklő lelkek emlékünnepét. A XIII. század első éveiben másolták legrégibb összefüggő nyelvemlékünket, a Halotti Beszédet, amit a Praykódex őrzött meg az utókornak. Két részből áll: nagyobbik fele a megáldott sírnál elmondott beszéd, a második része a halottért való imádságra való felszólítás, ősi magyar dolog is tehát a halottakra emlékezni, értük imádkozni, halálukból a tanulságot levonni; por és hamu vagyunk. A XIV. századtól már Rómában is ünnepelték Halottak Napját, s azóta a mai napig is szinte intézményesen emlékezünk halottainkra november 2-án. A katolikusok és keletiek különösen is gonddal vannak a halottak iránt. Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett embert haláltudattal ajándékozta meg. Emberi mivoltából adódik, hogy tudja, meg fog halni, s ebből fakadóan szembe is tud nézni saját és hozzátartozói halálával. Emberségünk csonka tehát, ha nem rendülünk meg a halállal találkozva, de akkor is, ha nem él bennünk az istenkövetelte kegyelet, ha nem imádkozunk halottainkért, vagy ha nem mutatunk be engesztelő áldozatot értük. Szeretet Isten és halottaink iránt, hála mindazért, amit Isten a már nem köztünk élőkön keresztül adott nekünk, még élőknek, és a feltámadásba vetett hit visz ki bennünket a temetőbe ilyenkor november táján. Ezek nélkül az érzések nélkül tökéletlen az életünk, akár csak egy is hiányozzon a fenti három közül: szeretet, hála, hit. S ha ezeket a történelem viharai bármikor is megpróbálták kiirtani belőlünk, nemcsak Istentől és halottainktól, de élőt az élőtől is elszakították. ősi tanács az utazóknak: nézd meg a temetőt s meglátod milyen a falu. (Persze ne csak Halottak Napján nézd meg!) A Halottak Napja végül is ily módon az élők napja. Vizsganap emberségünkről. Önmagunk mérlegre helyezése, mielőtt minket helyeznek a mérlegre. Önkéntelenül is eszünkbe jut az a Halottak Napja, amelyen már hozzánk jönnek ki szeretteink a temetőbe. Milyen lesz a mi halálunk? Hiszünk a kegyelemben, de félünk bűneink és büntetésünk terhétől. Bárcsak lennének, akik imádkoznak majd értünk - mint hajdan Makkabeus Judás tette testvéreiért. Bizonyosan lesznek, ha mi is imádkozunk halottainkért. Még nem késő, még november van és még élünk. T amási József Tiszteletlen gondolatok Halottak Napján Nem szeretek a temetőbe járni! Nehezen viselem, ha szeretteimnek már csak a sírját látogathatom. Ritkán azonban elmegyek és elmesélem halott apámnak azt, amit életében nem mondhattam el neki. Nem szeretek a temetőben járni, de gyönyörködöm benne. Főleg ilyentájt, Halottak Napján. Már gyerekkoromban tetszett a sok feldíszített, virágos, koszorús sír. Az imbolygó, sovány gyertyák fénye, a körbekapált sírok, a virágok, a csend, a béke ki nem mondott szavai megnyugvást sugároznak rám. Megnyugvást, ezekben a rohanó, embert nyúzó mindennapokban is. Szép a temető. Legalább ezen az egy napon szép (lehetne)! Esztétikailag is szép lehetne. Megközelítem apám, nagyszüleim, ismerőseim sírját. Megközelítem, miután a szemétdombokat megmásztam! Megmásztam a temetőét mellett, a temetőúton, a sírok között. Több éves szénaboglyát, koszorúhalmazt kerültem ki, hágtam át. Nem szeretek a temetőben járni, úgy ahogy a községben sem! Olyan a községünk is, mint a temetőnk. Külön-külön szépek a parcellák, de egészében csúnya ez a hely. Csúnya a szemétdombjaival, csúnya a rendezetlenségével. Csúnya, de szeretem úgy, ahogy a temetőt is. Csúnyaságával együtt! Állok apám sírjánál. Ismét elmondom, hogy "jól" vagyunk, s közben odébb teszek egy - a szemétdombról legurult - hajdani koszorút, őt csak a szemét nyomja! Gálik András
