Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)

1990-02-01 / 2. szám

TISZAFÖLDVARI HÍRLAP Töprengés március 15-e táján Ismét ünnepre készülünk! Még most is látom magam előtt a múlt évi ünnepid tömegeket, amint ön­feledt lelkesedéssel éltetik a sza­badságot. Jeles nap volt 1989. március 15-e. Egy nemzet ismét magára talált, és büszke lehetett dicső múltjára. Milyen lesz az idei? Mit tanul­tunk a múltunkból? - teszem fel a kérdéseket, hiszen váratlan fordu­latokban gazdag történelmünk ar­ra késztet mindannyiunkat, hogy keressük a "jelzőtüzeket", az út­mutatást, ami segít eligazodni mai valóságunkban. "A szó elszáll, az írás megma­rad" - tartja a régi mondás, s egy­szerre örülök és szorongok, mert megérint az írás felelőssége. Még­is elmondom, hogy azon a 142 év előtti márciuson egy negyedszá­zados, szívós küzdelem gyü­mölcse érett be. A feudális viszo­nyok szintjén megrekedt magyar társadalom és gazdaság alakult át óvatos, néha tétova lépésekkel 1825 és 1848 között Sokévszázados politikai egye­duralmát és gazdasági erejét óvó nemességünk legjobbjai belátták, hogy érdekük és erkölcsi köteles­ségük: kiváltságaikról önként le­mondva, jobbágyaikat felszaba­dítva megteremtsék anemesség és a jobbágyság összefogását Kölcsey és Petőfi, gróf Batt­hyányi és Kossuth tudván tudták, hogy széles társadalmi összefogás nélkül sem függetlenedési törek­véseink, sem gazdaságunk felvi­rágoztatása nem valósulhat meg. 1990 nagy kérdése, hogy ma kik lépnek a nagy elődök örökébe. Milyen erők vezetnek ki bennün­ket a mély válságból? Lesznek-e ma olyan vezérek, akik a válasz­tási küzdelem forgatagában sem feledkeznek meg a bölcs mérték­­tartásról? Az egyénekben felhal­mozódott keserűség és indulat ugyanis nem válhat, mintegy összegeződve, képviselői, illetve pártprogrammá! Ha valaki valóban tanulni akar múltunkból (s nemcsak jelszava­kat puffogtat), akkor érdemes azon elgondolkodnia, hogy miért volt Közép-Európa legkövetkeze­tesebb, legeredményesebb forra­dalma (a mi negyvennyolcunk) az akkori európai forradalmi hullám egyetlen vértelen és mégis győz­tes forradalma. 1849. augusztus 13-án a vilá­gosi fegyverletétel nem a forrada­lom vereségét jelentette. A márci­usi vívmányok jelentős része megmaradt és utat nyitott a polgá­ri fejlődés számára. Igaz, a kedve­zőtlen nagyhatalmi erőviszonyok hatására elveszítettük független­ségünket. Ma, amikor "pesszimista nép­ként" emlegetnek minket, tudom. nagyon sokan nem értik, hogy most valóban páratlanul kedvező számunkra a nemzetközi helyzet Lényegében nem fenyegeti eljö­vendő eredményeinket a "külső megsemmisítés" réme. Rajtunk múlik, vezetőkön és vezetetteken, hogy lesz-e, és milyen lesz az eredmény. Ma a magyar külpoli­tika és a demokráciát formáló bel­ső változások nemzetközi elisme­rést váltanak ki. De igaztalanok vagyunk, ha azt állítjuk, hogy ez az elismerés csak az utóbbi 1 -2 év eredményeinek szól. Ahogyan a reformkort elindító Széchenyi Ist­ván nélkül nem lehetett ’48, úgy nem születhetett volna meg a mai Magyarország az ’56-os népfel­kelés, de a helsinki folyamat nél­kül sem. "A múltat be kell vallani" - írja József Attila. Ez azt is jelenti, hogy múltunkból nem szabad és nem lehet önös érdekek szerint tényeket, embereket, eseménye­ket kiemelni, illetve elhagyni. Vállalnunk és értékelnünk kell - akár akarjuk, akár nem - az egé­szet. Értékelni, azaz összefüggé­seit feltárni, értékelni: eredmé­nyeit felmutatni. 1848. június ában kiélezett küz­delem folyt történelmünk első de­mokratikus választásán. Aradiká­­lis programmal induló, akkor már közismert Petőfi ezen vereséget szenvedett. A gyökeres változá­sokért küzdő költő az új nemzet­­gyűlés képviselőit így figyelmez­teti: "Nem mondom én: a régi épületnek Dobjátok félre mindenik kövét, De nézzetek meg minden darabot, mit Alapnak vesztek, s amely porhatag már. Vessétek azt el kérlelhetet­lenül." Az akkor már paraszti és nem­zetiségi megmozdulásoktól szag­gatott országban, amelyet ráadá­sul fenyeget a Habsburgok kato­nai beavatkozása, Petőfi is csak azt mondhatja, hogy múltunkra, annak erős és tartós építőköveire lehet az új Magyarországot építe­ni. Amikor számot vetek azzal, hogy milyen tanulságokkal szol­gálhat a mának a múlt, az is meg­fordul a fejemben, hogy vajon egy év múlva hányán vállaljuk-vállal­­hatjuk korábbi önmagunkat. Ézekben a nehéz időkben még­­inkább fontos: készüljünk nemze­ti ünnepünkre! Március 15-én öl­tözzünk ünneplőbe, s tűzzünk fel kokárdát! Ünnepeljünk együtt a Kossuth-szobomál! Jelenlétünk­kel fejezzük ki, hogy magunké­nak érezzük 1848. márciusának üzenetét! Kalóz Sándor KOSSUTH 3*4«

Next

/
Thumbnails
Contents