Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)
1990-09-01 / 9. szám
2 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 1990. SZEPTEMBER Lépésváltás Most, a helyhatósági választások idején az embereket egyre inkább foglalkoztatja a jövő. Mi lesz szeptember 30-a után? Kik kormányozzák majd községünket és hogyan? Az ember tele van kételyekkel, várakozással. Elérkeztünk egy olyan fordulóponthoz, amely véget vet a tanácsok négy évtizedes működésének. Mi lesz a tanácsnál dolgozó szakemberekkel? Hogyan működött valójában ez az igazgatási forma? Erről beszélgettünk Csatos Imrénével, a TiSzaföldvári Nagyközségi Tanács elnökével.- Közeledvén a helyhatósági választásokhoz, hogy érzi magát ön és a testület? Milyen a közérzet az apparátuson belül?- Ha szó szerint érti a kérdést, voltam, voltunk már jobban is. Főleg így, választások idején nehéz, ilyenkor minden szervezési munka a miénk. A kollégáim körében mostanában egy kis feszültséget tapasztalok. Hogyan tovább? Elég lesz-e az a munka, amit eddig végeztek? Ki kerül át másik területre, kinek marad meg a munkaköre? Bár én úgy vélem, továbbra is szükség lesz államigazgatási tapasztalatokkal biró jó szakemberekre.- Én is úgy у élem, és itt a jó szakemberre teszem a hangsúlyt. Ilyen fordulópontoknál óhatatlan, hogy ne készítsen az ember valamilyen mérleget, leltárt. Ön szerint mire volt hivatott a tanácsi rendszer? Mi az, amit meg tudott oldani, és mi az, amit nem?- Maga a tanácsi rendszer értékelése megér egy külön tanulmányt. Én 1975-ben kerültem erre a posztra. Erről az időszakról tudok nyilatkozni. Ha röviden vázolnám, a ’75-re tehető a tsz-egyesítések időszaka is. Törekedtünk a mammutvállalatok kialakítására és ez automatikusan érződött a tanácsi munkán is. Feltételeztük, hogy egy nagyobb vállalat több pénzzel tud segíteni a településnek. Azonban az életviszonyaink úgy alakultak, hogy a költségvetésünket nem tudtuk mindig összhangba hozni a megoldandó gondjainkkal. Ha végiggondolom ezt a tizenöt évet, végül is erre az időszakra tehető az alapközművek létrehozása. Kiépült a község vízhálózata, hozzákezdhettünk a csatornahálózat kialakításához, a gázprogramhoz. Szerencsétlenségünkre ezek a beruházások nem 1 átványosak, de legalább úgy viszik a pénzt, mint a földfelettiek! Azonban ezek alapközművek, ezek meglétével juthat csak tovább egy település. Ez nem azt jelenti, hogy nem akartunk többet, de ekkorra csúcsosodtak ki a problémák. Ekkor kellett volna új könyvtár, új oktatási intézmények és még sorolhatnám. Rangsorolnunk kellett!- Kimondva, kimondatlanul egyre bizonyosabbá vált, hhogy a tanácsi rendszer alkalmatlan a települések irányítására. A szervezeten belül ön miben látja ennek az alkalmatlanságnak az okát?- Továbbra is a pénzügyi lehetőségeinkhez kanyarodom vissza. Hiába láttuk mi itt helyben a gondjainkat, egyetlen költségvetési évünk sem volt, amely során az itt keletkezett pénz vissza is került volna a községbe. Alapvető hibának tartom, hogy a megye megkapta a maga részét az állami költségvetésből. Ennek a pénznek a fele maradt a megyeszékhelyen. (Szolnok 900 éves! - A szerk.) A megmaradó 50 százalék felét elvitték a megye egyéb városai. A megmaradó 25 százalék mind a megye többi településére ment. Elképzelhető, hogy egy ekkora település, mint Földvár, mire ment a maga hárommilliójával, mikor egy iskola abban az időben hatmillióba került. így kénytelenek voltunk rangsorolni, vagy fedezet nélkül vágtunk bele a beruházásba. Ez viszont maga után vonta a fegyelmiket, mint az meg is történt. Ha egy település szerep nélküli volt, tehát nem volt valamilyen üzeme, akkor az elsorvadt. Még kevesebb pénzt kapott. Az iskoláját is elvitték... és történtek az összevonások. Földvár nem tudott volna "szerezni" egy nagyüzemet? Gondolok most a Növényolajgyárra.- Megpróbáltuk, de különféle ellenérveket hoztak fel. Martfűn közutak csomópontja található, közel van a Tisza. Meg végül is a megye Martfűt jelölte ki. Amikor kialakítottuk Földváron a varrodát, rögtön alakult egy "lobby" ellenünk, hogy mi ezzel munkaerőt vonunk el Martfűtől.- Tehát akkor sorvasztották Földvárt?- Ilyen erősen nem fogalmaznék, de nem támogatták! Azt szoktam mondani, hogy Földvár azért maradt meg ilyennek is, mint amilyen, mert a megye nem tudott vele mit kezdeni, lévén Szolnok megye egyik legnagyobb települése. A városi rangért azért sem folyamodhattunk, mert a fentebb már említett alapközművek hiányoztak. Hajszál híján menekültünk meg attól, hogy egy másik településhez csatoljanak bennünket. Volt egy olyan időszak a ’70-es évek végén, Elköszönünk... Nemcsak a tanácsi testületeknek - a testületek tagjainak - intünk búcsút szeptember harmincadikán, hanem ennek az önkormányzati(?) formának is: a tanácsoknak! Négy évtizeden át éltünk együtt vele, négy évtizeden át szervezte-irányította életünket jól vagy rosszul. Megszoktuk, de megszeretnünk nemigen sikerült. Szovjet mintára épült fel a teljes tanácsi szervezet, a maga túlcentralizáltságával és túlpolitizáltságával, s a háború után született generációk azt hittük, hogy ennek így kell lennie. Sokkal inkább voltak a tanácsok a hatalmi-politikai viszonyok kiszolgálói, mint valódi önkormányzati szervezetek. Tudjuk: a párt - az az egy - diktált, az államigazgatásban dolgozók meg összeüthették bokájukat, és végrehajthatták az ukázt. így működött a dolog, nyilvánvaló volt, bár sok tisztességes ember is dolgozott az elmúlt négy évtizedben a tanácsokon. Elbúcsúzunk. Reménykedőn, hogy a várva várt önkormányzatok már valóban igazi gazdák lehetnek. Reménykedőn, hogy pártpolitikai szolgálatra nem rendelik többé e szervezetet, s valóban a köz érdekében dolgozhat. Reménykedőn, hogy valóban szolgálni és szolgáltami fog, segíteni az életünket, s nem lesz rossz értelmű állam az államban. Egy szakasz lezárult. A teljes és pontos értékelés a történészekre vár, de magunkban már elkészítettük a magunk kis ítéletét. Ki-ki a sajátját. Nem lesz ez a búcsú - a tanácsoktól, a szervezeti formától - sem érzelgős, sem pedig gyűlölködő. Amennyire a jövőbeli hibák elkerüléséhez szükséges, őrizzük meg emlékezetünkben, de ne jobban! Új időszak kezdődik. Legyünk reménykedők! L.M.L.
