Füvessy Anikó - Szilágyi Miklós szerk.: Fejezetek Tiszafüred folklórjából (Tiszafüredi Tanulmányok 3. Szolnok, 1989)

Dr. Füvessy Anikó: Történelmi tudat - helytörténeti hagyományok

az úton, csapj a kezembe, itatták őket, jó dolgod lesz, hát ilyeneket énekeltek. És ha a kézibe csapott, már el volt kötelezve. Mikor kijózanodott, megbánta, elbujdosott a lápokba a többi szegénylegényekkel. Közéjük ment, vitte őket az áradat."

9 Rokonszenv övezte a szegénylegényeket, úgy ítélték meg, hogy sorsukat nem maguk alakították, a kényszer vitte őket a bújdosásra. „Ezek egyszerű parasztlegények vótak. A nép szerette őket, mert amit elvettek a gazdagoktól, azt a szegényeknek adták. Fel se tudták élni..." „A nép bújtatta, mért ne szerette vóna? Azokat nem bántották... Raboltak és gyilkoltak. Nem volt őelőttük az emberélet drága. Persze, hogy az urak mindent elkövettek, hogy elfogják őket. Olyan ingoványokba vetették magukat, ahova csak ők tudtak bemenni. Akkor még olyan lápok, rekettyék vótak, téliesen be vót nőve a teteje füvei. Ott csak ők tudtak közleked• »99 ni. Bújtatták, táplálták őket, még a pandúrok is a kezükre játszottak. „Ezelőtt még pandúrok vigyáztak a rendre, de ezek gyengébb fegyelmű emberek voltak, a betyár a pandúrral mindig jóba volt. Mindég megtudták a betyárok, mikor figyelik őket. Csak bizalmas helyre mentek. A Feketerét mocsarába bújtak meg, ott tanyáztak. Nagyapám vitte ki a paprikáshúst, bort, mindent. Meg volt beszélve, hogy nagyapám melyik porongon menjen be a nádas szigetre, és úgy adjon jelt, hogy fütyüljön. Nem tudom, hányat kellett neki fütyüteni. Szamárháton vitte az ételt, a bort, a kenyeret. Nagyapám mán nagyon félt, a betyároktól is, meg a pandúroktól is

,,ioo „Mindegyiknek vót szeretője, mindegyiket a kocsmáros bújtatta. Őrt álltak nekik, hogy értesítsék, hajönnek a pandúrok. Ezek aztán menekültek, mikor jöttek, a főd alatt, ahol tudtak."

101 Kedvelt tartózkodási helyük volt a Meggyescsárda és a Patkós. „A Meggyescsárdában a kármentő alatt volt az alagút, azon mentek kifele. A Patkósnál is mulattak. Még a nagyszüleimtől hallottam, hogy ott egy feneketlen, mélységes kút volt, ott rengetek ló, meg emberi csontok voltak. Akiket megöltek, oda beledobálták. Az egy elhagyott hely volt, a patkósi csárda, csak az utazók szálltak meg ott. És jöttek a gyócsos tótok, és kirabolták őket."

102 Az előbbi adatközlő dédszüleinél Rózsa Sándor is többször megfordult. „Megjelent náluk időnként, és bújtatták. Élelmiszert hordtak fel neki, a szénapadláson bújt, belefúrta magát a szénába. Persze, fegyvere volt, nem adta volna az életit olcsón. Ezek elszánt emberek voltak. Mond-