Füvessy Anikó - Szilágyi Miklós szerk.: Fejezetek Tiszafüred XX. századi történelméből (Tiszafüredi Tanulmányok 2. Szolnok, 1986)
Dobrosi György: Tiszafüred az ellenforradalmi rendszer időszakában
A végrehajtás nagyon lassan haladt. Az alispán csak 1923-ban tájékoztatta először a törvényhatósági bizottságot a földreform végrehajtásának tapasztalatairól, de még 1925. március 17-én is csupán részeredményekről tudott beszámolni. A járásban ezek szerint 473 házhelyet osztottak ki, felépült 43 ház, kiosztásra került 480 kataszteri hold szántó és 1130 kataszteri hold legelő. 24 A község határában levő földbirtok megváltásával kapcsolatos ügyeket az OFB az 1926. június 13-án és 14-én tartott tárgyaláson lezárta, de az eljárás még öt év múlva sem fejeződött be. Az OFB nem fogadta el a tárgyalóbizottság azon javaslatát, hogy Tiszafüreden a törpebirtokok átlagos nagysága 1 kataszteri hold legyen, mert itt az egész határ talaja nehezen művelhető, gyenge minőségű. A törpebirtokokoknak 2 holdasoknak kell lenniük. A községhez viszonylag közel helyezkedjenek el, hogy az igaerővel nem rendelkezők gyalogszerrel is megközelíthessék. A kielégítéshez igénybe vették a község cserekárpótlás fejében felajánlott birtokát, valamint további 11 birtokot részben vagy teljes egészében. Megállapították 610 fő földhözjuttatásra való érdemességét, de nem foglalkoztak a közszolgálati alkalmazottak, iparosok kérelmével. A hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák, valamint a földnélküli földmunkások részére 2 hold földet juttatnak a községhez legközelebb eső birtokokból. Azoknak a földnélküli földmunkásoknak, akiknek érdemességét az eljárás folyamán ugyan megállapították, de juttatásban nem részesültek, mert a költségbiztosítékot nem fizették ki, 1926. évi november hó l-ig adnak haladékot, de 2 hold földet ők már csak akkor kapnak a közelebbiekből, ha a fenntebb felsoroltak kielégítésén túl marad. A törpebirtokosok a végrehajtás során megállapítandó mértékben birtokaik 15 holdig való kielégítésében részesíthetők, de 10 holdnál nagyobb juttatást nem kaphatnak. Ezt a területet azonban a távolabbi földekből kaphatják meg, s a szántó mellé arányosan részt kapnak a megváltott rét és legelő területekből is. Mindez csupán lehetőség, hiszen a törpebirtokok kiegészítését megelőzi a csereterületek kiosztása, a vitézi birtokok biztosítása, sőt a nagyiváni igények kielégítése is. A községi képviselőtestület maga is kezdeményez peres eljárást, hogy