Füvessy Anikó - Szilágyi Miklós szerk.: Természettudományi tanulmányok (Tiszafüredi Tanulmányok 1. Szolnok, 1985)

Dr. Harka Ákos: Tiszafüred növény- és állatvilága

változata viszonylag ritka. A laposok közötti homokos hátak a barna ásóbéka (Pelobates fuscus) igazi élőhelyei is, bár néhány példánya a belterületről is előkerült. A mezőgazdasági területek gyakori madara a fácán (Phasianus colchicus). Kevesebb a fogoly (Perdix perdix), s ma már ritka a fürj (Cotumix coturnix) és a haris (Crex crex). A mezei pacsirtával (Alauda arvensis) a legelőkön, a búbos pacsirtával (Galerida eristata) az utak mentén találkozunk leginkább. A hantmadár (Oenanthe oenanthe) a friss földmunkák helyét, a cigánycsaláncsúcs (Saxicola torquata) a magas növésű gazosokat kedveli. Az útmenti fasoroknak, bokrosoknak igen gyakori madara a tövisszúró gébics (Lanius collurio). Az emlősök közül tömegesen él itt a mezei pocok (Microtus arvaus

), gyakori a kislábú erdeiegér, a törpeegér és egyik-másik évben a hörcsög (Cricetus ericetus). Gazdasági épületek környékén közönséges a vándorpatkány (Rattus norvegicus) és a gözüegér (Mus musculus spicilegus). Az erdei és törpecickány mellett itt már a mezei és keleti cickány (Crocidura leucodon, C. suaveolens) is megjelenik. Ürge (Citellus citellus) kevés van, a mezeinyúl-állomány is kicsi, az őzek viszont egyre inkább elszaporodnak. A ragadozókat a róka, a görény és a menyét képviseli. IV. A község belterülete Természetes növényzetét ruderális gyomnövények alkotják. Útszélen, árokparton gyakori az egér árpa (Hordeum murinum), amadárkeserüfű (Polygonum aviculare), a nagy útifű (Plantago major), stb. A fák közül az akác (Robinia pseudo-acacia) a leggyakoribb, melynek magról nőtt vagy gyökérről sarjadt egyedeit haszonfaként megtűrik a kerítések mentén. A község üde foltjai a parkok, pihenő- és díszkertek, még akkor is, ha fáik többnyire fiatalok. A fás, bokros öreg temetőkertek különösen a madarak számára jelentenek sokat. Bár a főként kertes házakból álló belterület állatvilága nem különül el élesen a környező területekétől, azért megvannak a maga jellemző fajai, melyek rendszerint az emberi környezethez való jó alkalmazkodásukkal tűnnek ki. A közismert zöld varangyok (Bufo viridis) pl. nyári estéken csoportosan gyűlnek az erős fényű utcai lámpák alá, ahol a fényre összesereglett rovarokból könnyen jutnak hozzá táplálékukhoz. A kétéltűek másik gyakori képviselője a kertek lombjai közt megbúvó leveli béka