Szabó László – Gulyás Éva – Csalog Zsolt szerk.: Szolnok megye néprajzi atlasza II. 1. (2001)

83. KERESZTSZÜLŐK (Morvay Judit)

84. VÁLTOTT GYEREK I. Kérdésünk a váltott ('elcserélt') gyerek nevére (pl. váltott, cserélt, ebagos, düddő, düggős), megszólaltatására (pl. kis bögre és nagy kanál; átvitel hídon); visszaváltásának módjára (pl. fazékban főzés, kemencében sütés, hídról árokba dobás); továbbá az újszülött kicserélésének megelőzésére vonatkozott (pl. bölcsőjébe fokhagymakoszorút tesznek, nem szólítják nevén, fordítva adják rá az inget, nem oltják el éjjelre a lámpát). A váltott gyerek hiedelemköre a nyelvterület keleti részét kivéve (ahol szórványos előfordulású, helyette inkább az „agos gyerek"'-kel kapcsolatos elképzelések és mágikus gyógyító cselekmények domináltak) országosan elterjedt. Három összetevője: az a — racionális maggal is rendelkező — hit, hogy az újszülöttet az első időszakban (keresztelőig) különösen óvni kell (v.ö. 85. téma); valamint a beteg, rosszul fejlett, angolkóros gyerekekre vonatkozó tapasztalat (az effajta csecsemőket tartják ,,váltott"-nak); továbbá a boszorkánynak, vagy más, homályosan körvonalazott rossz lénynek tulajdonított képesség: ezek a hit szerint az újszülöttet el tudják cserélni saját torz gyerekükre. Mindezek révén néhol megtalálható a váltott gyerek összefüggő hiedelemköre, néhol csak az egyes összetevők valamelyike, ami nem feltétlenül másodlagos kopás eredménye. A hiedelemkör többnyire bizonyos országos elterjedésü (a magyar nyelvterületen kívül is ismert) vándormondai motívumokat is tartalmaz; esetleg az egész hiedelemkör szilárd vázú hiedelemmondaként fogalmazódik meg. Tényleges mágikus gyakorlatot — szemben a „visszacserélés" többnyire inkább csak szájhagyományozott motívumával — elsősorban a megelőzés kapcsán tapasztaltunk. Mindezeknek megfelelően kíváncsiak voltunk arra, hogy e hiedelemkör milyen összetételben, intenzitásban, a szájhagyomány és tényleges gyakorlat milyen arányában — kapcsolódásában él egy olyan területen, ahol ismert a rávonatkozó hit, de kevés erre vonatkozó konkrét anyaggal rendelkeztünk (tehát a váltott gyerekre vonatkozó adatanyag gazdagodását is vártuk). //. LA váltott gyerekvisszaesel'élése, megszólaltatása A váltott gyerek fogalmának ismeretét akkor jelöltük a térképen, ha a kutatópontról egyéb, váltott gyerekre vonatkozó adattal nem rendelkeztünk, tehát ahol csak a fogalom ismert. A váltott gyerek visszacserélésének legelterjedtebb módja (a megyén kívül is) a kemencébe vetés vagy az ezzel való fenyegetés, amelynek hatására a kicserélő lény (boszorkány) visszaadja az eredeti gyereket és elviszi a magáét. Erre vonatkozó nem térképzett többletadatok: Kemencébe vetés előtt homokban fürdetik a gyereket (63.); egy marék kölessel körülszórják a házat (43.). Fűtött kemencébe vetik be a gyereket (24., 25.), fűtött kemence mellé a sutba teszik (27.); a kemencében sütik (?) a gyereket (43., 46.). Más esetekben nem kellett betenni a gyereket — csak úgy csináltak, mintha bevetnék a kemencébe: balfelől fogva a kemence „tévőjéhez" érintették (42.). A gyerek már a lapáton „megfordult és rendes lett" (9.). Fakanalat adtak kezébe; ha „cserélt" volt, visszaváltozott, vagy felvette a kanalat (58.). Ijesztgetik a lapáton ülő gyereket, hogy bedugják a kemencébe (56.). Csak úgy tesznek, mintha be akarnák vetni, mire a kéményen át visszacserélik az igazi gyereket (34., 37., 42.; 12.: amikor megfogta a lapát nyelét), ül. kicseréli, aki elvitte (42.), az „övét teszik rá" (a lapátra — 13.). Langyos kemencébe vetették a gyereket, mire valaki sírt a kemencéből: „Jaj, ne égessetek meg" (43.). Két adatunk szerint „tudós" tanácsára végezték a cselekményt (12.; 13.: a jászladányi Szűcs Márton volt a tanácsadó). Egyetlen adatunk utal látszólag ténylegesen véghezvitt cselekményre (42.: „úgy is történt, már ott volt a fia"), de ez nem bizonyítja, hogy a megyében (legalábbis az emlékezettel elérhető időben) gyakorolták volna e cselekményt a „váltott"-nak tartott csecsemőkkel kapcsolatban; sokkal inkább csak szájhagyományban élő mondai motívumnak tűnnek ezek, amely attól az elképzeléstől, hogy a rosszul fejlődő csecsemő váltott, és az „elváltás"-tól való óvás (lásd: 2. térkép) gyakorlatától egyaránt függetlenül élt-terjedt. Kevésbé érvényes ez a visszaváltás egyéb módszereire, amelyek közül némelyik nem szájhagyományozott motívum, hanem a népi gyógyászat tényleges gyakorlatához tartozik (formailag is beleillik) — ennek megfelelően csak egy esetben társul hozzá a kéményen át történő visszacserélés nem valóságos motívuma. Tehát ezek sokkal inkább tényleges (elváltás eredményének tartott) betegségek gyógymódjai, mint az elváltott gyerek visszacserélése: tudósasszony javaslatára naplemente előtt tíz féle fáról való gallyak forró levében fürdették a gyereket tíz napig (11.); gyógyítóasszony füstölte a 34