Szabó László – Gulyás Éva – Csalog Zsolt szerk.: Szolnok megye néprajzi atlasza II. 1. (2001)
83. KERESZTSZÜLŐK (Morvay Judit)
83. KERESZTSZÜLŐK I. A keresztszülőválasztás szokása és módja a vizsgált társadalom kulturális hagyományainak elemzése mellett alkalmas a társadalom állapotának, mozgásának, tendenciáinak megállapítására is. Maga a szokás a kereszténység egyik alapvető szertartásához, az újszülött ember megkereszteléséhez kapcsolódik, de az egyházi dogma által előírt szertartáson túl maga a szokás már a magyar nyelvterületen belül is számtalan formai és tartalmi variációban jelentkezik. Ezek a változatok kapcsolhatók a vallási formához, a helyi kialakult hagyományos szokáshoz, a vizsgált társadalom jellegéhez és jellegéből fakadó szükségleteihez. A szokásból, a szokás alakulásából következtethetünk az egész társadalom alakulásának folyamataira is. II. 1. Egy gyermeknek hány pár keresztszülője volt a századfordulón? A megye területén, a Tiszazug kivételével egyöntetű a válasz: a gyermeknek egy pár keresztszülője volt. Négy tiszazugi községben (55., 59., 60., 62.) egy vagy több, míg egy községben (17.) egynél mindig több keresztszülőt hívtak. Ezek az adatok megegyeznek a megye nagytáji környezetével, a szokás különböző formáinak országos elterjedése is hasonló tendenciát mutat. 2. Azonosak voltak-e a keresztszülők a család minden gyermekénél? Általában minden gyermeknek egy pár keresztszülője volt, s ez a pár volt a keresztszülője az összes testvéreknek. Kivétel a 12., 34. kutatópontok s a Tiszazug egyes községei (54., 60., 17.). Az országos kép szintén hasonlóképpen alakult: a vizsgált területtől délre és keletre találjuk azokat a vidékeket, ahol a testvérek keresztszülei nem azonosak. Mindkét kérdésnél a különbözőségek okát a szokás eltérő hagyományos formáiban, fejlődésében, gyökereiben s csak másodsorban vallási különbségekben kereshetjük. 3. a. Szokás volt-e lógós komát hívni? Hányat, hogyan nevezték? A válaszok a Tisza vonalában kétfelé osztják a vizsgált területet. A Tiszától nyugatra — a 17. kutatópont kivételével — szinte ismeretlen a „ lógóskoma " intézménye. (Ritka előfordulását csak a 29. és 8. kutatópontokon jelzik a gyűjtések.) A Tiszától keletre két nagy tömbben, az un. Közép-Tisza vidéken és peremterületén, valamint a Tiszazugban volt ismeretes. Mindkét területen, egy-két eltéréstől eltekintve a lógóskoma elnevezés is megegyező. A keresztszülők és a lógóskomák egyaránt a keresztgyermek szüleinek a baráti köréből kerültek ki. A századfordulón még általánosan az volt a szokás, hogy keresztszülőnek vagyis komának nem rokont, hanem barátot hívtak. Vagy az anya lánykori barátait (41., 48., 53., 62.) vagy, ami általánosabb volt, az apa legénykori cimboráit. Ezek a meghívottak általában házaspárok voltak, de két kutatóponton (39., 48.) legényt illetve lányt is hívhattak keresztszülőnek, akiknek későbbi házastársai szintén vállalták a keresztszülőséggel járó kötelezettségeket. A keresztszülőválasztás szokása a századforduló óta az egész magyar nyelvterületen lassú de erőteljes változásban van, amely a vizsgált területen is jelentkezik. A barátokat egyre jobban felváltja a rokonságból választott keresztszülőpár (pl. 57., 62.), s a testvérek keresztszülei sem minden esetben azonosak; ez a tendencia érvényesül a 62., 64., 53. kutatópontokon is. A templomi szertartást követő ebédre vagy vacsorára, általában a szülők legény- és lánykori barátait, vagy inkább csak az apa legénykori cimboráit (41., 60., 61.) hívták meg. Ezeket a meghívottakat, vagy csak a meghívottak férfitagjait hívták a térképen jelzett kutatópontokon lógóskomáknak stb. Ott, ahol a lógóskoma intézménye szokásban volt, a keresztelői lakomán résztvevők mind komák lettek, ezt a komaságot tartották, ha nem is olyan szorosan, mint a keresztkomaságot. Egymást 32
