Szabó László – Gulyás Éva – Csalog Zsolt szerk.: Szolnok megye néprajzi atlasza II. 1. (2001)

122. FALUCSÚFOLÓK (Csalog Zsolt)

bortermelők (20.), 8: „kalangyások", mert sok takarmányt termeltek és a petrencét kalangyának nevezték (5., 8., 11.), 27.: „törekesek" (16., 27., 30. — magyarázatát nem ismerjük), az egyekiek (Hajdú m.) „olajosok", „olajostökűek", mert volt olajütőjük, sok olajat sajtoltak (38.). 16. lakói „pokrócosok" (12., 16., 25., 27., 29., 30.), mert háziiparszerüen rongypokrócot szőttek, s a munkába, kubikra járó férfiak is mindenhová vitték magukkal a takarót, rongypokrócot, 29. kutatópont lakói a rátótiáda (lásd alább) szerint a világ végén túlra is eljártak kubikra (31.); 6. kutatópont gazdag iparos-falu, sok iparos lakja (4., 8., 13.), Kis-Pest (6.). Valószínűleg ide tartozik a 42. település dialogikus falucsúfolója is: „Iványon voltam. —Mér? — Kacsatojásér. " (43., magyarázata nem ismert.) A minősítések igen jelentékeny csoportja utal a helyi nyelvjárási jegyekre. Feltűnő, hogy a szomszédokkal összekötő vagy azoktól elválasztó kritériumok sorában milyen fontos szerepet kap a nyelv, amely egyúttal a falujából kimozduló ember legfőbb ismertetőjele is idegenben. Főleg a hangtani sajátságok révén: 8.: „ível beszélnek" (7.), hasonlóan 12. (9.), 17. (18.), 31. (31.); 15.: még erősebb az í-zés mint 13-ban, pl. „születís" (13.); 51. nyílt e-vel beszél, csúfolják vele: „fedőrül eszik a tepertőt" (52.), a kunok zárt é-vel beszélnek (31. — míg ők maguk í-vel), 14-ben szintén, és palócosan; óval (a), „húzzák a szót" (13.), Abonyban tótosan, illabiális a-val beszélnek (49.), Tiszakécske ő-ző (62.); 16.: diftongust használnak: „saógor" (15.), 57.: ei-vel beszélnek (60.), 9. nyelve palatalizál, palócosan „ty-vel beszélnek" (10., 12.). Szívesen idéznek gonddal szerkesztett, csúfolódó példamondatokat is. Szintaktikai eltérésre utaló példa: 2.: tiéd = etted, miénk = emménk (13.); a szókincs eltérésének példái: a tiszaroffi bab a kunoknálpaszuj (31.), 16. számontartott specifikumai: kukoricacsutka = csatka, gyalogút = csapás, kanna = kána (15.), 63. és 64. jellemző szavai: oszting, meszet (=mész) (62.). Az igenlés eltérő módjáról: nagykörei: Ja", kőtelki: „éhen, éhen" (24.); 28.: ,fáinok", szavuk járása után (25.); 9.: a megszólítás János bácsi, és nem kigyelmed (12.); 46.: na éret (48.), Boldogháza: „Hajjá ked el Hozza kia mibül a mit!" (2.). 64. „meg-gel beszél" (62.). Szignifikáns lehet az artikuláció eltérése: 58.: „úgy beszélnek, mintha gombóc volna a szájukban" (60.), 58. „lepecs", gyorsbeszédű (59.), 11. „cifrabeszédű, friss, sebes beszédű" (13.); 55.: ,furcsán ejtik a szót" (ezért matyókl) (54.), a falusi katolikus matyók hadarva, elharapva beszélnek, így köszönnek: „Sék a Jé! Rap a kuty?" (44.). A saját településem nyelvéhez közel állók „tisztán beszélnek" (9-ről 13., 11-ről 13.). Az eltérő nyelv értékítéletet is vonzhat: az irodalmibb nyelvű, csiszoltabb 16. „előbb állt a beszédbe", mint 15. (15.), 52. lakói „magyarok ugyan, de másképp beszélnek, mint a kunok" (51.); a beszédben elmaradottak szégyent vallottak más települések előtt: ,J\dit beszélsz te, — aszondja — a szót se tudod kimondanyi rendesen! (15.). Néhány minősítés a „műveltség" általános előhaladtát illetve lemaradását veszi alapul, értékítélettel kapcsolva. 8. „művelt város" (6.), 6. „művelt, mint Berény" (6.), 9. még 1 I-nél is „elmaradottabb" (6.), 11. elmaradottabb 8-nál „iparosai sem voltak" (6.); 16. azonos fejlettségű 15-tel, a szövegösszefüggés szerint nem gazdasági értelemben (16.), 16. „a legelmaradottabb" 12.). Az uniformizálódás előtt a nyelvhez hasonló megkülönböztető szerepe volt a viseletnek. Eltéréseire sok adatunk utal, gyakran értékítélet-felhanggal is. 8.: „vaskalaposok", egykori kalapviseletük miatt (1., 2.), 31. magasabb kalapot, a kunok (44. környéke) lapos, kerek „kunkalapot" hordtak (31.), 44.: lapos kalapjukról (31.), beütött tetejű „kunkalapjukról" (32.) voltak felismerhetők, 48. és 52. férfinépe egyforma hegyestetejű kalapot viselt (48.), a dévaványaiakat is különleges kalapjukról ismerték fel (48.). Heves község asszonyai nagykontyúak voltak (12.). 14.: speciális viselete volt a „passzosabb ruha", szűkebb gatya (13.), e házivászon gatyák viselői „bikfagatyások" (11.), 3. legényei ,farülepgatyások" voltak (9.); 31. férfi lakói pantallóban vagy „bűgatyában" jártak, míg a kunok csizmában-csizmanadrágban (31.), 47.: szűk gatyában jártak, amikor 48. még bő gatyát viselt (47. ezért matyó!) (48.), 8. férfínépe: Jancsikások", mivel jancsikában, kurta mellényben járt (5.), 14.: a csizma és a hímzett kötő volt a férfiviselet, ugyanígy 11., 13., 14-ben (13.); 37.: a férfiak mindig feketében mentek a templomba (31.); 48.: „ha Karcag felől érkezett meg a vonat, kiskalapú, rövidebb kabátú emberekkel telt meg a vásár". 16.: „pendelesek", mert asszonyaik bő szoknyát hordtak (29.), 14.: ugyancsak a bővebb szoknya különböztette meg környezetétől (13.), 24. és 26. lakói gahók, mert bő ruhában jártak (46.), 47. asszonyai „tarkák voltak, mint a cigányok" és „berliner kendőt" hordtak, amikor ezt 48 már alig viselte (48.). A „kisúji takaros, a kevi (túrkevei) cifra" (48.), 11. asszonyai „csecsések, divatozók" voltak (13.), 51. „a divatban előbbre volt" (52.). A viseleti jegyek megjelöléséhez gyakran kapcsolnak etnikai csoportra utaló megjelöléseket, vagy éppenséggel etnikai meghatározással minősítik a viseletet, konkrét leírás helyett is: a „túlatiszaiak" (jobb-part) palóc viseletet hordtak (31.). 165