Szabó László – Gulyás Éva – Csalog Zsolt szerk.: Szolnok megye néprajzi atlasza II. 1. (2001)

115. TŰZETETÉS (Pócs Éva)

115. TŰZETETÉS I. A kérdés összetett és szerteágazó problematikát képvisel: a heterogén adatokat összekötő egyetlen közös elem az, hogy a tűzbe dobnak valamilyen, a mindennapi élet rendjében nem oda való tárgyat. A tűzbedobás oka-célja az ezt gyakorlók szemében sok esetben ismeretlen. Szokásszerűen gyakorolják, betartva az erre vonatkozó hagyományos szabályt, vagy be sem tartják, csak tudnak róla. A jelenségeket országosan igen kevés adat képviseli, a belőlük kirajzolódó kép nem világos. Elsődleges célunk volt tehát az adatok általános gazdagítása, a kép teljessé tétele, azzal, hogy legalább egy megyényi terület adataival egyidejűleg több oldalról világítjuk meg a kérdést. A gyűjtés eredménye nem túl gazdag, de kaptunk egy többé-kevésbé jellemző képet: a földrajzilag egymáshoz közel eső, esetleg egyazon községből származó, a tűzetetés különböző vonatkozásaira utaló adatok egymást jobban kiegészítik, magyarázzák, mint az eddig birtokunkban lévő országos — ritkább — adathálózat. A problematika természetéből következik, hogy kartografikus tanulságokat ezen túlmenően nem vártunk és nem is kaptunk. Az elsődlegesnek látszó okok, magyarázatok, és a sok, esetleg félreértett, másodlagos indokolás, magyarázat, valamint a magyarázat nélkül, szokásszerűen gyakorolt cselekvések adatai alapján nagyjából a tűz következő fő vonásai körvonalazódnak: A tűz elpusztít mindent, tehát benne megsemmisíthető, ami nem kerülhet illetéktelen kezekbe stb. A tűz tiszta, tehát alkalmas a szent, érinthetetlen profán célokra nem használható, szemétbe nem dobható tárgyak és ezek maradékainak méltó elhelyezésére. A tűz közvetítő a másvilág felé, alkalmas halottaknak, angyaloknak, általában a túlvilágra szánt tárgyaknak az elküldésére. Ez utóbbitól függetlenül is létezik a tűzbedobásnak valamiféle áldozati jellege, anélkül, hogy a tüzet áldozatot kívánó élőlényként, megszemélyesítve képzelnék el (legalábbis Szolnok megyében nincs ennek nyoma). Mindemellett, mint mondottuk, a tűzbedobás cselekményei erősen szokásszerűek, sokszor tudatos hiedelemháttér nélküli, alkalomfenntartotta üres cselekmények. II. Mit, milyen céllal szoktak babonás okból tűzbe dobni? A térképezett jelenségek mindegyike mindezeknek megfelelően — az országos tapasztalattal egybevágóan — szórványos, esetleges felbukkanású, szemmel láthatóan régi, esetleg térbeli elterjedésében és helyi intenzitásában is sokkal általánosabb gyakorlat itt-ott felbukkanó maradványai, amelyek csak néha lelhetők fel akárcsak két szomszédos községben is, kivéve az egyetlen általánosan elterjedtnek mondható haj tűzbedobását. Ennek elterjedtsége és fennmaradása valószínűleg a hozzáfűzhető racionális indokolásnak köszönhető (a haj szétszóródása piszok, rendetlenség). A magyarázattal ellátott adatok többsége a haj tisztátalanságára utal (szétszóródik, ételbe kerül — 13., 23., 24., 27., 30., 31., 35.). A „baromfi lábára akadna a haj, ha nem tennék a tűzbe" (13., 31., 42., 48., 68.) magyarázat azonban elfelejtett hiedelemtartalmat sejtet. Rontás megelőzésére is vonatkozhat a magyarázat (13. — gyerek először levágott haja; 29.) a hajjal mint az ember tartozékával tulajdonosa megrontható. A haj-ember kapcsolaton alapul a haj madár általi elvitelétől való félelem is (de nem világos a madár szerepe); ha nem teszik tűzbe a hajat és elviszi a madár, a tulajdonos fejfájós (67.) vagy kopasz lesz (39., 67.), illetve indoklás nélkül is félnek a madártól (41.). A hiedelem elhomályosulására vall egy ellenkező cselekmény illetve magyarázat egyidejű megléte, egyazon községben: megkopaszodna, aki tűzbe tenné a haját (44.). A tűz túlvilág felé közvetítő voltával függ össze egy másik magyarázattípus: aki nem tenné haját a tűzbe, szálanként kellene összeszednie a másvilágon (13., 38., 56., 64.), illetve visszajárna halála után összeszedni (34.); mert a Jóisten a másvilágon számon kéri minden hajunk szálát (42.). Ha meghal, a hajszálát mind meg kell keresni, anélkül nem tisztulhat meg. „Az öreg Kuruc a borbélytól is haza szokta hozni a haját" (42.). Ez a kép az országosan ismerttel megegyezik, a levágott köröm tüzbedobása azonban már a vártnál jóval szórványosabbnak látszik, és az indoklások közül hiányzik a hajjal kapcsolatban meglévő túlvilági kapcsolat. Csak egy magyarázat ismert: rontás megelőzése (29.); hacsak a „ne szemeteljenek vele " (19.) magyarázat mögött is nem sejtünk valamilyen hiedelemtartalmat. A tűz túlvilág felé közvetítő szerepével függ össze a halottnak adott holmi tüzbedobása, amelyet igen kevés adat képvisel megyénkben. Szórványosan előfordul, hogy a halottnak szánt, neki kitett ételt (toron, vagy temetés utáni napokban) végül a tűzbe dobják (22., 56., 57.), de itt nem annyira „a halottat a tűzbe tett étellel meg lehet etetni" (egyébként szórványosan országszerte felbukkanó) képzetről (lásd: 148