Szabó László – Gulyás Éva – Csalog Zsolt szerk.: Szolnok megye néprajzi atlasza II. 1. (2001)

110. IJEDTSÉG GYÓGYÍTÁSA (Pócs Éva)

110. IJEDTSÉG GYÓGYÍTÁSA I. A megijedt gyerek gyógyítása, illetve maga a megijedés, mint fogalom országszerte ismert; nem meghatározott betegséget, hanem bizonyos jellegzetes tüneteket jelöl: hirtelen, erős, hosszantartó sírás, álmatlanság, szorongás, félelem. A gyógymódok némelyike országosan bizonyos táji elrendeződést mutat, a kérdés térképezésétől ezért kartográfiai tanulságokat is várhattunk. Elsősorban az eddig alföldi eltérjedésünek ismert, de kevés adat által képviselt két gyógymód, a koponyapor, valamint a csikólépről való itatás árnyaltabb elterjedési képére voltunk kíváncsiak; emellett az összes — akár országosan ismert, akár helyi jelentőségű — gyógymód gyakoriságára, intenzitására, variabilitására. 7/. Hogyan történik a megijedt gyermek gyógyítása? Eredményeink részben az országosan nagyjából ismert képet finomítják, részletezik egy szűkebb terület vonatkozásában, részint a koponyával való gyógyításnak kb. a Tisza vonalánál húzódó keleti határát. Egyébként nemigen rajzolnak ki adataink kisebb elterjedési foltokat — már csak az adatok viszonylag kis száma miatt sem. A legáltalánosabb (nem térképezett) vízitatással való gyógyítás mellett a többi gyógymód csak esetlegesen jelentkezik, bár a szórványos felbukkanás valamikori általánosabb használatát sejteti a többi gyógymódnak is. A vízzel öntés, spriccelés racionális fogantatású gyógymód, ezért nem véletlen a módszer mai napig tartó általános elterjedtsége, és az sem, hogy nem társul hozzá mágikus kísérőelem. Ugyanezt mondhatjuk az orr meghúzogatásával, megcsavargatásával kapcsolatos gyógymódról (41.: akkor alkalmazzák, ha kisebb az ijedtség), hozzátéve, hogy ez itt (és országszerte) speciális ijedtséggyógyító módszernek látszik, és ezzel kapcsolatban néha előfordul a mágikus kísérőelemnek számító 3-as szám: háromszor szorították meg a beteg orrát (48., 12., 45., 66.) — közben gyakran cuppogtak is. A szentelt vízzel hintés már hiedelemjellegű gyógymód. Az egyházi szentelmények széleskörű mágikus felhasználása közismert; szinte minden betegség önálló vagy kísérő gyógymódjaként előfordulhat a szentelt vízzel való behintés. Nem véletlen, hogy az ijedtséget — mint könnyen múló, ritkán súlyos bajt, amelyre vagy alkalmaztak valamilyen kéznél lévő gyógyszert, vagy egyáltalán semmit, a nem térképezett vízitatáson kívül éppen szentelt vízzel gyógyították leggyakrabban — a sokszor lelki ok kiváltotta sírásnak hatásos placebomódszere is lehetett. Súlyosabb esetekben, mint hatásfokozó kísérőelem jön számításba. Fokozza a hatást, ha a pap hinti be a beteget (1.), vagy ha háromszor hintik (7.); illetve egyidejűleg olvasót vagy keresztet tesznek a beteg nyakába (3.), vagy ráolvasnak (47., 49.). Hasonló jellegű a sokkal ritkábban előforduló szentelt gyertya égetése — esetleg kézbeadva; illetve szentelt gyertya nyakba tétele. A koponyával kapcsolatos gyógymódok sajátosan az ijedtséghez kapcsolódnak (a megyében ezen kívül még leginkább az iszákos koponyaporral etetése fordul elő). A megtört koponyát valamilyen ételben etették meg, italban adták be, egy adat szerint (37.) pálinkában. A koponyát sírásótól, vagy helybeli asszonytól szerezték be, akinek volt készlete belőle; a sírásó gyűjtötte erre a célra a régi koponyákat (41.). A csikólépet megszárítva, megtörve szintén ételben vagy italban adták be a betegnek. Egy adat szerint lánynak kancacsikótól, fiúnak csődörtől származó csikólépet adtak (44.). Az ólomöntés országszerte sajátosan az ijedtség esetén alkalmazott módszer, a megyében is meglehetősen gyakori. Ugyanúgy, mint a füstölést, és a ráolvasást (önmagában vagy ezekkel kombinálva), feltehetően a súlyosabbnak tekintett esetek, illetve az említett egyszerű, kéznél lévő gyógymódok hatástalansága esetén alkalmazták. Az ólomöntés lényege, hogy a megolvasztott, majd vízbe öntött és megszilárdult ólom alakjából megállapítják, hogy mitől ijedt meg a gyerek. Adataink nem mindig tüntetik fel az öntés részletes körülményeit; valószínű, hogy a módszert pusztán megemlítő esetekben is bizonyos körülmények pontos betartásáról van szó. Az ezekre vonatkozó — tehát a feltételezettnél kevesebb helyről birtokunkban lévő — adatok a következők: Az ólmot rostán át öntik (42., 35., 44., 45., 39.: egyesek igen, mások nem); a rostát a gyerek feje fölé teszik (42., 43.). A rosta a mestergerenda alatt fekvő gyerek hasán van (43.). A rosta a tányérba tett vízen van, olló van benne (42.). A tál víz a fekvő gyerek szíve fölött (37.), illetve a csupor víz a bölcsőben fekvő gyerek fölött (51.) van. A beteg le van takarva (37., 45., 51.). A 124