Szabó László – Csalog Zsolt szerk.: Szolnok megye néprajzi atlasza I. 1. (1974)

Szolnok megye vázlatos története a XVIII.-XIX. században /Szabó István/

tulajdonából ugyan már 17oo-ban Almásy János adomány birtoka lett, s bár adománybirtokáért 17o3-ban 6.000 Ft-ot a kincstárnak lefizetett, földesura csak hosszú pereskedés után, 172o-ban foghatott hozzá érdemi benépesítéséhez. Az uj telepesek 3 évi adó- és szolgálmánymentességet kaptákba vérmegyétől, s a földesúr is 5 évi teljes szabadságot és mentességet biztosított részükre. Minthogy kezdetben az ideáramló lakosok /Roffról, Egyekről, Szeghalomról, Földvárról/ reformátusok voltak, s 1725 táján katolikus telepesek is jelentkeztek, sőt maga Almásy Heves és Borsod, megyei birtokairól is ujabb katolikus telepeseket hozott, a telepítéssel megbizott Gonda Mihály nevű tisztje, aki a hagyomány szerint mérnök is volt, terv szerint kimérve a telepesek egy holdas házhelyeit, kijelölt vonalra építette fel a házakat, oly módon, hogy a reformátusokat a régi Ballaszentmiklós helyén, a katolikusokat pedig a várromoknál telepitette le. Ezáltal egyenes utcák keletkeztek mindkét részen, s azok egymástól akkoriban bizonyos lakatlan területtel is el voltak külö nitve, nehogy a várható vallási villongások okot szolgáltassanak a letelepülők elvándorlására. Majd 1725-ben a földesúr által biztositott teljes szabadság lejár van, uj szerződést kötött jobbágyaival, mely szerint részükre 1744-ig évi 5oo Ftért biztositja Törökszentmiklós, Tenyő, Kengyel és Kerekegyháza puszták használatát, sőt a vendégfogadó ház, mészárszék és korcsmaházát is, a.taxa fizetést Szent Mihály és újesztendő napján /tehát kedvezményesen két részletben/ jelöli ki. Humánus, de egyben eszélyes - a jobbágyok érdekeit is szem előtt tartó - hozzáállását bizonyltja 1731-ben kelt levele jobbágyaihoz, melyben őket saját korcsmáitatásuk érdekében is nemcsak buzditja szőlőtelepítésre a kijelölt földön, hanem büntetés terhe alatt meg is parancsolja. Jóindulatú törekvései eredménnyel is jártak, a helységet 1738-ban már oppidumnak nyilvánították és vásártartási jogot nyert. Mezőtúr a török hódoltság vége felé erősen mogcsappant lakói 1692-ben a pusztitó felszabaditási harcok elől előbb a császári hadvezetőség menlevelével kénytelenek voltak Várkonyba, majd onnan a várkonyi puszta földesurától : Bertóti Istvántól mindenükből kifosztva Tószegre átköltözni, 1697-ben a vármegye már 215 lakost és 654 marhát ir össze, s 1699—ben a vármegyétől a katonai beszállásolások alól egy évre, a közadók alól pedig hárqm évre mentességet, s II. Rákóczi Ferenctől és a Kéllay családtól, mint földesuruktól arra az évre úrbéri tartozások alól való mentességet kaptak. Azontúl, évi l4o-l4o Ft taxát fizettek és a regálékat /kocsma és mészárszék, stb./ is megkapták. A város a Rákóczi-szabadságharc alatt ismét sokat szenvedett, s menekülni kényszerül 17oA—ben. A harcok befejeztével a kincstár a Rákóczi-féle birtokrészek és a Kállayak birtokjogát is vitássá tette, s a földesúri jogok tisztázáséig bizonytalan volt a helyzet. 1711-ben a vármegye az egész tájon legkevesebbre, mindössze 5 taxára értékelte Túrt a ius armorum kirovásánál. A Kállayak fél birtokrésze tisztázása után a kincstárral osztatlanul birt földön a betelepités nagyon nehezen haladt, mert a Kállayaknak nem volt pénzük, a kincstár pedig az egész bir tok megszerzésével volt elfoglalva. 1715-ben még mindig csak 49 jobbágy és lo zsellér lakja, számuk 172o-ra 4 nemesre, 152 jobbágyra emelkedik. Csak 1731-ben sikerül a város negyed részét / a Rákóczi Ferenctől elkobzott birtokrészt / megszerző uj tulajdonossal, Paluska Györggyel megállapodni az úrbéri szolgálmányok megváltása fejében évi 4oo Ft-ban, és kikötött természetbeniekben. Majd ugyanilyen egyességet kö — - 54 -