Szabó László – Csalog Zsolt szerk.: Szolnok megye néprajzi atlasza I. 1. (1974)

Szolnok megye vázlatos története a XVIII.-XIX. században /Szabó István/

Az ilyen illegális lehetőségek melletti hivatalos csalogató kedvezmény általában a három, ritkábban bt évig biztosított adómentesség volt. A megtelepedőknek/- nemcsak a Jászságból kirajzóknak, de az egyéb vidékekről érkezőknek is - ez az idő általában elegendő volt az uj[ életkezdéshez, a lakatlan, elvadult területek egy ré szenek birtokba vételéhez. Annál is inkább, mert az uj—haza keresőknek - a valószínűségi, számit és ok szerint is - csak egy kis hányada érkezett ide teljesen vagyon nélkül. Csak akinek más területekről valamilyen ok miatt menekülniük kellett, nem hoztak magukkal a legszükségesebbeken kivül egyebet. Mivel azonban a szatmári béke után a három részre szakadt ország egyesítése bekövetkezett, fl a békeállapot stabilizálódott, a szökéssel történő helyváltoztatások száma erősen lecsökkent. Mert immár az egy fennhatóság alá tartozó országban a szökevények megkeresésére törvényes , és valós lehetőség nyílott* s igy az elrejtőzéseknek a valószínűsége erősen romlott. Ezért helyettük inkább - mint a kunszentmártoni telepesek példája is mutatja — gyakoribb volt a vagyonosabb emberek, vagy a vagyont erős munkakedvvel, nagy ambíció val pótolni tudó, vállalkozó, kédvü emberek megtelepedése

t " A helybéli családok /számuk 6,/ tulajdonában az összes ökrök 18 %

% a környező kun falvakból települt családok /számuk 17,/ kezén 39 %» az ország más vidékéről költözött családoké /számuk 22./ pedig az ökör állomány 4-3 %-a volt " 1713~kan, vagyis & letelepedés hárma 23 dik évében, amikor az ökrök száma 123 db volt. — irja KORMOS László Kunmadarassal kapcsolatosan. A vagyoni állapotot ezidőtájt a jószagállomány száma fejezte ki, s azt bizonyltja, hogy a, más vidékről költözők is lényegében elérték a helybeliek,illetve a környező kun falvakból áttelepültek vagyoni erejét. Csak vagyoni alappal, vagy nagy energiával rendelkező emberek túlsúlyával történhetett meg a nagy kiterjedésű nagykunsági pusztákon, a későbbi "magközségek" tarüle tén az élet, a termelés beinditása, s ezáltal a területnek a viszonylag rövid idő alatti /1711-1721/ benépesítése. Ennek eredményeként az emiitett időszakban tovább szaporodott 11 jászsági község lakossága, a Nagykunság pedig kialakította annak a hat községnek alapjait, mely a legújabb időkig változatlan maradt. Mig a kiváltságaitól megfosztott Jászkunságnak az 17o2—i eladatása után egyetlen hűbérura lett : a Német Lovagrend, a Heves-Külső szolnoki Nagykunsághoz hasonló mértékben elpusztult területek különböző földesúri egyházi és kincstéri birtokok részeit képezték a korábbi jogállapot szerint, A rajtok megmar adott, vagy ide települő jobbágyok, zsellérek sorsa a birtokok gazdáitól függően alakult. Azt az országos ren deletek által kötelezővé tett, de amellett minden birtokos által is mélyen átérzett szükséget, hogy a birtokolt földterületeket benépesítsék és müvelés alá vonják - a települések gazdái eltérő módon és mértékben értelmezték és valósították meg. Mint a Jászkunság esetében a Német Lovagrend, a külső-szolnoki földterületek gazdái is egységesen aként jártak el, hogy a mielőbbi benépesités érdekében a betelepülőknek kedvezményeket, juttatásokat biztosítottak. Az általános gyakorlat a Jászkunsághoz hasonlóan itt is az volt, hogy a " telepitő földesúr és a vármegye mindenfelé 24 legalább 3 évig tartó adó- és szolgálmánymentességet biztosit," Ezen túlmenően azonban a megyének ez a harmadik része nagyon változatos képet mutat. , A birtokos itt nem egyetlen testület, hanem több, kisebb-nagyobb és sok esetben nem- 52 -