Bene Józsefné (szerk.): Minden mosoly visszatér. Jubileumi évkönyv (Tiszaföldvár, 2008)

2. A hetvenes évek változásai

2.7. Tóth Lászlóné (Irénke óvó néni], aki a Gyakorló Óvoda intézményve­zetője volt hosszú éveken keresztül: Mottó: Ne bánd, ami elmúlt Örülj, hogy megélted - Tao -Tóth Lászlóné címzetes óvodavezető visszaemlékezése 1978. augusztus 01 - 2007. július 31.-ig tartó intézményvezetői munkájáról Megjelent a pályázat 1978 márciusában az új Gyakorló Óvoda óvónői álláshelyeire, hosszas vívódás eredményeként, beadtam a pályázatomat egy óvónői állásra. A pályázati feltételek alapján, megfeleltem, sőt rangidősként egy éves vezetői megbízást kaptam. A megszülető új óvoda gondviselője lettem, és ez a feladat huszonkilenc évig tartott. Igyekeztem jól nevelni a rám bízott újszülöttet, gondját viselni, érdekeit képviselni, ápolni és sikeressé tenni. A nehézségek ellenére sok boldog évet éltem meg, sok szép feladatot oldottam meg, és ebben sok nagyszerű és tehetséges munkatárssal dolgoz­hattam együtt, akik természetesen nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az óvoda az lett ami. Rangot, hírnevet, elismerést hozott az elvégzett munka számunkra. Huszonkilenc évről megemlékezni nagy feladat. Nagyon belemerülni a részletekbe nem gondolom, hogy célszerű lenne, hiszen sok idő és sok energia kellene hozzá. Igyekszem tehát, röviden és lényegre törően összefoglalni az óvodavezetői munka szempontjából legfontosabb állomásokat. 39

Next

/
Thumbnails
Contents