Bene Józsefné (szerk.): Minden mosoly visszatér. Jubileumi évkönyv (Tiszaföldvár, 2008)

7. Visszaemlékezések

Rojkóné Antal Edit és Raksa Ildikó:

Elsők között voltunk 1978-ban, mint kiscsoportosok, akik „beköltözhettek" második otthonukban, az újonnan megnyílt Gyakorló Óvodába. Emlékeink között kutatva az első évre csupán a megőrzött fotók emlékeztetnek minket. Legélesebb talán a mindenki által szeretett Betti óvó nénire emlékszünk, aki első óvó nénink volt. Sajnos ő korán elkerült tőlünk. Ezt követően kerültünk Erzsiké és Marika óvó néni szárnyai alá. Dadusunk Jakabné Marika néni volt. Mindhárman szerető gondoskodással neveltek minket.

Akkoriban, gyermeki szemmel hatalmasnak tűntek a csoportszobák, a tornaterem az udvar. Kikerekedett szemmel, a kerítésbe kapaszkodva figyeltük a Gimnázium parkjában sétálgató gyönyörű pávákat, örömmel játszottunk a csúszdán, mókuskeréken. A KRESZ parkban autókáztunk, rollereztünk. A medencét nem túl gyakran használhattuk, de előfordult, hogy a tiltás ellenére is belemerészkedtünk a vízbe ruhástul, nem számolva a következményekkel. Persze elég kellemetlen volt a csurom vizes ruhában hazamenni.

Ma is jót mosolygunk néhány csínytevésen, amik közül az egyik Erzsiké nénit érintette kissé kellemetlenül. Egy alkalommal a strand felől ment fölfelé a csoportunk és néhány társunkkal együtt lemaradtunk a többiektől. Mire Erzsiké óvó néni észrevette, jelentős távolság keletkezett köztünk és a csoport között. О persze amikor észrevette, hogy leszakadtunk a társaságtól, azonnal futott felénk, s eközben letörött a csizmája sarka. Volt utána nemulass!

Kedves emlékeink közé tartozik, amikor Erzsiké óvó néni otthonában látott minket vendégül, a csoport tagjait párosával vitte el magához Cserkeszőlőbe.

Szeretettel emlékszünk a gyakorlati idejüket nálunk töltő kisóvó nénikre. Szinte minden társunknak volt egy „kiszemeltje", akihez érzelmileg közelebb kerültek. Velünk voltak, amikor játszottunk, ebédeltünk, aludni készültünk. Sokszor tartottak nekünk bábszínházát.

Sokat köszönhettünk a konyhán dolgozó szakács néniknek, azóta sem ettünk olyan finom aranygaluskát, mint amilyet akkoriban ők készítettek nekünk. Ma, 33 évesen felnőtt emberként szeretettel gondolunk az itt eltöltött 3 évre, kötődésünket kifejezi, hogy saját gyermekeinket is nyugodt szívvel írattuk, ill. íratjuk be ebbe az óvodába.

186