Bene Józsefné (szerk.): Minden mosoly visszatér. Jubileumi évkönyv (Tiszaföldvár, 2008)
7. Visszaemlékezések
Marton Imre: Marton Imre vagyok, 1978-ban írattak be az oviba a szüleim. Akkoriban még gyakorló óvodának hívták. Emlékeim szerint nagyon jó társaság volt a csoportom. Az ovitársakkai sokat találkoztunk az óvodán kívül is. Sokszor ott is aludtunk egymásnál. Az én óvó nénim Erzsiké óvó néni volt. Ő akkor Cserkeszőiőn lakott. Nagyon szerettük. Ő szintén nagyon szeretett bennünket, annyira, hogy még haza is vitt bennünket éjszakára is. Azt, hogy hétvégén vagy hétköznap, már én sem tudom, 2-3 főt vitt egyszerre. Most már tudom, hogy szombatra vitt bennünket el. A csoport társaimmal annyira szerettünk oda menni, hogy mindig vita volt belőle, ki is menjen. Az ovinak a gimi felőli oldalán egy közútra emlékeztető KRESZ-pálya szerű rész volt kialakítva, ahova mindig szívesen mentünk a haverokkal. 2003-ban éppen ezért a fiamat is ebbe az óvodába írattam be. Nem is bántam meg. Jutka óvó néni volt az óvó nénije. Az a Jutka óvó néni, aki nekem is volt óvó nénim, mint az utóbb kiderült. Nem is bántuk meg egy pillanatra sem. A Motoszka csoportban ugyan is olyan nagyon jó közösség alakult ki, hogy ennél jobbat keresve sem találhattunk volna. Egyébként magamról még annyit, hogy továbbra is Tiszaföldváron élek és én irányítom a helyi úszóklub edzéseit. Székács Tímea: Szalagos magnó és „Sehallselát Dömötör" Amikor szóba került, írnék-e néhány sort a gyakorló óvodáról, illetve óvodai élményeimről, rögtön igent mondtam. Később mégis tanácstalanul keresgéltem emlékeim között: ...miről is írhatnék?... Aztán szépen, lassan előjöttek a képek, elsőként eszembe jutott az óvoda sűrű, édeskés illata, amit mondanom sem kell, azóta sem éreztem. Erzsiké óvó néni, aki hétvégenként vendégül látott egy-egy gyereket, Betti óvó néni és Jakabné Marika néni a dajka néni, akitől egyszeregyszer a tejbegríz helyett valami mást kaptam ebédre. Emlékszem, amikor pizsamában, törölközővel a fejünkön török basaként ültünk a fényképezőgép előtt, vagy épp páros táncot lejtettünk Tengeri Lacival és a többiekkel a csoportszoba teraszán, felötlött bennem néhány páva emléke a gimnázium udvaráról és ekkor hirtelen elöntöttek az élmények. Szinte már éreztem a strandon kiosztott limonádé ízét, kezemben tartottam a csörgődobot és a triangulumot, láttam magam a tornapadon végighaladni, a pad mellett egy hatalmas szalagos magnó, s a magnóból Halász Judit szünet nélkül, hangosan énekelte: „...buta volt,mint hat ökör...", már-már láttam Zlinszky Norbit, amint egy képzeletbeli kormánnyal, berregve közlekedik az óvoda folyosóján. 187
