Bene Józsefné (szerk.): Minden mosoly visszatér. Jubileumi évkönyv (Tiszaföldvár, 2008)
7. Visszaemlékezések
A gyermekek zománcozott bögrébe kapták a tízórait, és ebédre is ebben kapták a vizet. A kistálak is zománcosak voltak, ebben kapták a tízórait, és az egy-két féle ebédet is, és kerek alumínium evőeszközökkel ettek. Víz ekkor még nem volt az utcáról hordtuk a konyhára és a WC öblítésére is. Nem volt egyszerű ezekkel a problémákat zökkenő mentesen megoldani, de jól éreztem magam, és a munkatársaimat is nagyon szerettem. Közel 70 emberrel dolgoztam az eltelt 39 év alatt, mindenkivel szerettem együtt lenni, és örömmel mondhatom el, senkitől nem váltam el haraggal. Árvái István Pista bácsi: Az óvodában hosszú éveken keresztül több fajta munkakört töltöttem be. 1992-től, mint karbantartó, valamint étel kiszállító láttam el feladataimat a Gyakorló Óvodában és a „Posza" óvodában egyaránt. Sokrétű feladataim során az egyik legkedvesebb emlékem, mikor a háromkerekű triciklivel roboghattam végig Tiszaföldvár főútján, s ha lerobbant, tolhattam. Következő járművem, már kicsit korszerűbb volt, egy szürke színű Barkas. Az óvó nénik voltak igazán a kedvenceim, főleg amikor a kreativitásomat próbára tették a sokféle ötleteikkel. Sokat kellett törnöm a fejemet, hogyan is oldom meg a kívánságaikat- sok játékot készítettem fából: hajó, malacok, traktor, mászókák, függőfolyosóval összekötött házikók, asztalok, padok és még sorolhatnám. A gyermekekkel sokféle élményem volt, de legtöbbet az udvari munkáknál éltem át, főként mikor segítőim voltak: ősszel Ievélgereblyézésnél vagy a homokásásnál. Nagyon szerettem a gyermekekkel nap, mint nap találkozni és, ha tehetem, sokszor betekintek, hiszen mindkét unokám jelenleg is ide jár. Legnagyobb izzadásom, még is akkor történt meg, mikor az egyik óvó néni egy kellemes élménnyel lepett meg. A nyári, alig 30-40 fokos hőségben kitalálták Nekem, hogy az óvoda pancsolóját meleg vízzel hordjam tele. Az első vödörnél még csak-csak türelmes voltam, s szó nélkül csak bandukoltam. A sokadig vödörnél már izzadtam, s ekkor jött a legszebb pillanat: „Györgyikét vinni kell az Önkormányzathoz, azonnal!" Rengeteg élményem lenne még, de legnagyobb örömöm az, hogy a kapcsolatom mind a mai napig nem szakadt meg az intézménnyel, mindenkivel jó viszonyban vagyok, és sokszor beszélgetünk. 155
