Paulus Alajos: A magyar falu, Mezőhék küzdelme a megmaradásért (1972 - 2006) (Budapest, 2007)

A Mezőhékre vezető út állomásai

A bemutatást követő HUNGAROFILM fogadáson igyekeztem szerényen félrehúzódni, ámde tekintélyes külföldi (nyugati) filmesztéták, filmkészítők csapata reám rontott, lelkesen gratulált; több díjat, mi több a fődíjai is a Kiskarácsony... filmnek előlegezte.

Ilyen előzmények után ült össze a zsűri tanácskozásra, amelynek elnöke a jeles, későbbiekben Oszkár-díjas jáiékfilmrendező volt.

Tette is a dolgát az érdekemben, reám rakta elnöki döntésének minden súlyos terhét - nyilvánvalóan azért, hogyha azt elbírom, talán még filmrendező is lehet belőlem.

A Kiskarácsony filmet a „futottak még - szóra sem érdemes” minősítéssel lesöpörte a zsűri asztaláról.

Az eredményhirdetés felfokozott várakozásában hirtelen megsemmisülő bizakodás lelki terhe megrogyasztott, melynek áttételes súlya - a közmondás állításával szemben - még a pálmák növekedésének sem használt volna.

Ennek a tehertételnek az elviselése még akkor is kemény próbatétel volt, amikor világossá vált, hogy a zsűri elnök nem dönthetett másként. Miért is?

1. A Kiskarácsony filmet a hazai hatalom nemkívánatos pacifista filmnek tartja.

2. A nyugati filmesztéták, filmesek viszont lelkesednek érte.

3 A film rendezője 56-os, kétes múltú figura, aki ráadásul még a Filmművészeti Főiskolát sem végezte el.

4. Ami pedig önmagát illeti, mivel rabja a főiskolás korából származó jelentésírási kötelezettség nyomasztó emlékének, ha a ludat alatti belső kényszerből is, elnöki döntését szükségszerűen az egykori megbízójának, a gondolatrendőrségnek az elvárásai alapján kellett meghoznia.

22