Paulus Alajos: A magyar falu, Mezőhék küzdelme a megmaradásért (1972 - 2006) (Budapest, 2007)
Mezőhék bemutatkozik
két most itt tanultak meg az általános iskolában, akkor is volt értelme annak a munkának, amit elvégeztünk. Ennek a tanévnek vége. Remélem, hogy a következő tanévben lesznek első osztályos gyerekek, akiket be lehet íratni az iskolába és még többen gyűlünk majd össze egy, vagy két, vagy három esztendő múlva ebben az iskolában. Megmarad az, amit újra indított a polgármester úr és a falu, gyarapodni fog és egyre többen telepednek le, maradnak itt Mezőhéken. Örömmel jöttem el és örömmel is megyek el, jó szívvel látva, hogy nem csak a nagy, több száz tanulót számláló iskolákban lehet jól dolgozni, hanem egy ilyen kis 13 fős iskolában is. Az évzáró - Kálmán nagy lelki gyönyörűségére - a Virágfelelős verssel fejeződött be: „...kincsem, nagy lányom, virágfelelős, a virágokért felelős virág. Tiszted ellátni mindig légy erős, és én is legyek erős vigyázni rád. Megérted-e vajon, hogy felelős érted az is aki ősz, hogy felelősek érted a nagyok. Millió ember néz vigyázva rád is, és az ő kislányukért felel apád is. Lám, én is virágfelelős vagyok.” A Szózat elhangzása után, az „itt élned halnod kell” dallamát magukban ismételve a polgármester-házaspár vezetésével az ünnepi gyülekezet a falun keresztülvonuló laza menetben, hálaadásra a templomocskához indult. Útközben Kocsis Mihály csendes szavakkal mesélte Pokorni Zoltánnak: — Az iskola felől haladunk, sétálunk Mezőhék temploma felé. Mikor az ember közelít egy ilyen templomhoz eszébe juthat a Grúziában készült Vezeklés című film, ami úgy fejeződik be, hogy egy öregasszony megszólal benne és azt kérdezi szinte csak magától, mert milyen út az amelyik nem egy templomhoz vezet? Annakidején, az 50-es években, amikor Mezőhéket megalakították, a korszellemnek megfelelően azzal büszkélkedtek az alapítók, hogy ez az első olyan település Magyarországon, amelynek már nincs temploma... És lám, eltelt néhány évtized, bekövetkezett a rendszerváltozás és úgy látszik a mezőhékiek is megkérdezték egymástól, milyen falu az amelynek nincs temploma?... Építettek hát egyet maguknak... 189