Bartha Júlia – Benedek Csaba szerk.: Tájházak a Nagykunság vidékén (2005)

A Nagykunság népi kultúrája

A Nagykunság népi kultúrája A Nagykunság különös, kissé sejtelmesen visszafogott világába kalauzoljuk az olvasót. Szokták mondani, hogy rejtőzködő táj ez, nemigen hívja fel magára a figyelmet. Csak annak mutatja meg magát, aki érdeklődve közelít felé. Táji értékei, épített öröksége, tárgyi kultúrája, és az ezek mögött felsejlő szellemisége a múltbéli örökség szép terhét hordozza. A 13. században a keletről jött etnikai csoportokkal újra megjelenik a Kárpát-medencében az eurázsiai sztyeppe lovas-nomád kultúrája. A török és iráni eredetű beköltözők hatása a magyar nép embertani képén, anyagi és szellemi kultúráján egyaránt érezhető. Velük felülrétegződött a keleti kultúra, ennek a hatása jelenik meg a Nagykunság népi kultúrájában. A térség sajátos történelmi fejlődésének, különös jogállásának és az ebből adódó zárt közösségének köszönhetően megmaradhattak azok a kulturális elemek, amelyek a népi kultúránk keleti jellegét erősítik és amelyek táplálják azt a történeti tudatot, ami a Kunságot jellemzi. A magyar kultúrát három rétegben érintette keleti hatás. Első a honfoglalás-kori réteg, a középső a 13. századi kun és a harmadik a török hódoltság idejéből való. Igaz, a török hódoltság másfél évszázada elég hosszú idő volt ahhoz, hogy jelentős kulturális átadásátvétellel is számolhatnánk, de a török közigazgatás berendezkedése folytán erre csekély lehetőség volt. A törökök szinte érintetlenül hagyták a Birodalomhoz tartozó területek intézményrendszerét, mert érdekük volt, hogy jó adófizetőik legyenek. így a hódoltság alatt meglévő települések és azok gyér lakossága a kereskedelem révén jutott török hatáshoz, ami leginkább a díszítőművészetben nyilvánul meg. 5