Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (A Damjanich János Múzeum kincsei, 2004)

Pató Mária: A Damjanich János Múzeum szakkönyvtára

1. Ágoston József ex librise 2. Horthy ex librise E

lőször a XX. század elején merült föl annak a gondolata, hogy Szolnokon nyilvános könyvtárat létesítsenek. Ez a gondolat, a legtöbb vidéki városhoz hasonlóan szorosan összekapcsolódott a múzeum alapításával. Az Alföldi Magyar Közművelődési Egylet 1911-ben azzal a céllal alakult meg, hogy az Alföld kulturális életét erősítse, fejlessze és művelődési viszonyain javítson. Az egyesület tizenkét vármegyét vont tevékenységi körébe, és Budapest területére is kiterjedt a hatásköre. 1912-ben öt szakosztállyal Szolnokon is létrehozták a vármegyei szervezetet, Szolnok és a megye településein folyó művelődési tevékenységek összefogására. A múzeum és könyvtári bizottság igazgatója, Hild Viktor főlevéltáros és régészeti kutató elkeseredett hangú cikkben számolt be a Független Lap hasábjain az érdektelenségről, ami az egylet működését és munkáját kísérte. 0 az, aki elsőként szorgalmazta egy szolnoki városi múzeum létrehozását. 1913-ban felvetette egy kultúrpalota építésének tervét, melyben a múzeum és könyvtár együtt kapott volna helyet. A város művelődésének másik sarkalatos pontja a könyvtárügy volt. Ez Szolnok számára azért is lehetett fájó pont, mert a megyében már a múlt század második felében létrejött Jászberényben és Tiszafüreden olyan könyvtár, mely a múzeum intézményével szorosan összekapcsolódott, és Magyarország vidéki városai közül az elsők között alakult meg. Amint találomra leveszünk a polcról egy könyvet és kinyitjuk, feltárul a múlt. Itt nem egyszerű történelemről van szó: a könyv, a könyvek és általuk a könyvtár történetéről, az avatott szakembernek mesélnek a bejegyzések, a pecsétek, az ex librisek, a gondos kötés vagy éppen a szakadt, foltos borító és lapok. És a mese elkezdődik... Egyszer volt, hol nem volt, volt Szolnokon a húszas években egy cipészmester, Kautz Károly, aki mestersége mellett a könyvgyűjtésnek is hódolt. 1925-ben úgy határozott, 793 kötetes könyvtárát a városra hagyja. Ez a nemes cselekedet újra reményt adott mindazoknak, kik a könyvtárügy elkötelezettjei voltak a városban. Sokévi várakozás és szervezőmunka után 1933. május 2-án a városban megalakult a Szolnoki Könyvtár- és Múzeumegyesület Balogh Béla lelkes munkája nyomán. A közkönyvtár a közönség számára az egyesület megalakulása után másfél évvel, 1934. november 11-én nyílt meg Szolnok Város Közkönyvtára és Múzeumi Gyűjtőhelye néven, amely a Damjanich János Múzeum majdani szakkönyvtárának alapját képezte. Balogh Béla megnyitón elhangzott szavai hűen tükrözik hitvallását a művelődés fontosságáról: "Legyen ez a kis könyvtár erős vára és jól megépített sánca a magyar nyelv és irodalom szépségének és értékeinek, - meleg, barátságos otthona mindazoknak — akik a nyomtatott betű ólomkatonáinak művésziesen szervezett sorain keresztül saját maguk lelki igényeit és szellemi kedvtelését kívánják kielégíteni. " (Balogh Béla, jegyzőkönyv 1934. nov. 11.) A megnyitással együtt azonban megindult a gyűjtemény fejlesztéséért, életben maradásáért folytatott küzdelem. A harcot három „örök" probléma köré lehetett csoportosítani: pénz, raktárhelyzet, személyzet. 3. Kelé József „A Jász-kunság megváltása" című művét dedikálta a kutatónak 98