Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (A Damjanich János Múzeum kincsei, 2004)
Zsolnay László: A képzőművészeti gyűjtemény
ben többet festett, majd a hatvanas évek közepétől főként rézkarcokat és linóleummetszeteket készített. Ebben a két műfajban hazai grafikánk középnemzedékének élvonalába tartozott. Iróniába hajló, groteszk humorú lapjait pályája kezdetétől megmegszakítják az emberiség jövőjéért aggódó drámai metszetek. A hetvenes évektől már ezek a háború iszonyát idéző, a pusztulás utáni csend apokaliptikus látomásait megjelenítő linóleummetszetek vannak túlsúlyban lapjai között. A halála előtti években ismét sokat festett, tájai hangulatukkal, ecsetkezelésükkel a németalföldi festészet nosztalgiájáról vallanak. 1987-ben hunyt el Zalaegerszegen. Baranyó Sándor még a háború előtt ismerkedett a Szolnoki Művésztelepen a festészettel, majd a főiskolán Szőnyi István tanítványa, később tanársegédje lett. Szolnokon az 1944^45-ös évben vendégtag lett, de műtermének használatbavételét a háború megakadályozta. Egyike volt az elsőknek, akik a háború után tanítani kezdtek. Részt vett az újraéledő képzőművészeti életben, kiállított az első művészeti tárlatokon, így a vármegye közgyűlési termében megrendezett első művésztelepi kiállításon is két képével szerepelt. Miután nem vették figyelembe jogos igényét a renovált műtermek elosztásánál, visszavonult a közélettől. Felköltözött Budapestre, ahol 1953-56 között az Oktatási Minisztériumban a rajz- és művészettörténet oktatás kérdéseivel foglalkozott. 1957-ben költözött vissza Szolnokra, s 1959-től a kolóniára. Ettől kezdve tevékenysége - haláláig - meghatározó a telepen folyó munka összképét tekintve. 14. Berényi Ferenc: Várakozók Bokros László ugyancsak Szőnyi-tanítvány volt a főiskolán, hatását őrzik későbbi munkái is. Sok műfajban otthonosan mozog, foglalkozik grafikával, kerámiával és szobrászattal is. A hetvenes évektől jutott el egy absztrakt szürreális világhoz, amelyet a látványhoz kapcsolódó asszociatív elemek megfestésének igénye irányít. 1988-ban hagyta el Szolnokot, azóta a Dunántúlon alkot. Berényi Ferenc 1961-ben hároméves Derkovits-ösztöndíjat kap, és a Szolnoki Művésztelepen folytatja munkáját a következő évtől. Ettől kezdve idejét megosztva dolgozik Szolnokon és Budapesten is. Berényi nagyon nehezen válik meg műveitől, velük együtt élve-lélegezve kap újabb és újabb inspirációt. Képein a tér- és tömegelhelyezés, a vertikális és horizontális egységek kompozíciós viszonya, a színek megválasztása jellegzetesen alföldi, csak végletesen leegyszerűsített, tételszerű. Meggyes László 1957 óta volt a művésztelep tagja 2003-ban bekövetkezett haláláig. Művészetének inspirálója a táj, a természet közelsége, a művésztelep. A két folyó mindig bőséges témát biztosított számára. Az olajképek mellett rajzolt és akvarellezett, a Mezőtúri Művésztelepen is alkotott nyaranta. Fazekas Magdolna 1958-ban végezte el a főiskolát, s ettől az évtől kezdve a telep tagja lett. „Szinte egyedülállóak érzékeny ecsetvonásokkal, lüktető színfoltokkal festett portréi hazai képzőművészetünkben." 15. Meggyes László: Téli Zagyvapart 16. Fazekas Magdolna: Merengő 91
