Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Nyitott kapuk. Hetvenéves a szolnoki Damjanich János Múzeum (A Damjanich János Múzeum kincsei, 2004)
Zsolnay László: A képzőművészeti gyűjtemény
A szolnoki kolónia ötvenes évek végén meghonosodott három szobrászánál többféle technikát találunk. Mindhárman realista felfogásban dolgoznak, munkájuknál dominál a figurativitás. Sokféle anyaggal és technikával próbálkoznak, a klasszikus márvány, fa mellett Simon Ferenc és Szabó László (+2002) hegeszt lemezből, Nagy István formáz terrakottából, samottból. Amellett, hogy évtizedek óta kedvelt anyaga az ólom, réz és színeskő-berakásos samott plasztikái saját oeuvre-jén belül is külön vonulatot képviselnek. Portréval mindhárman foglalkoznak, valamint köztéri munkákkal is. Nagy és Simon kedvvel készít aktokat, míg Simon a klasszikus formák híve, addig Nagy István tektonikusabban, sommásabban fogalmaz. Simon Ferenc a hagyományos plasztikától az utóbbi évtizedekben egy új tárgyiasság felé halad, groteszk ízű kompozícióinál a pop art hatását is érzékelhetjük. Míg nála az irónia lelhető fel igen gyakran, addig Nagy István állatfiguráinál, alakos munkáinál a humor. 1987-ben érkezett a telepre Pogány Gábor Benő, aki a művésztelep törzstagja lett. Az első években a régi pavilonban kapott helyet, de 1995-ben tekintettel köztéri szobrászati tevékenységére egy műteremépítési lehetőséggel rendelkező épületben bérleti jogot kapott. 17. Pogány Gábor Benő: Feszültség 18. Nagy István: Juhászbojtár Közös munkájuk eredményeit sikeres kiállítások jelzik: 1961-ben a Műcsarnokban, 1966-ban a Magyar Nemzeti Galériában nyílott szolnoki tárlat, valamint számos bemutatkozás külföldön, a rendszeres szolnoki nyári és téli tárlatok és egyéni kiállítások jó alkalmat adtak arra, hogy ezek a művészek bemutatkozhassanak. A művésztelep utolsó korszaka 1987-ben kezdődött. A több világégést, történelmi sorsfordulót, tulajdonosváltást megélt épület jobbszárnyát újjáépítették. Előbb kiürítették az épületszárnyat, s az alkotókkal történt megállapodás értelmében azok a művészek, akik 1960 után kaptak műterem-kiutalást, átmenetileg városi lakásokba költözhettek. Bokros László és felesége, az évtizedek óta kerámiával foglalkozó Bokros Júlia elhagyták a telepet. A felújított szárny műtermeit az 1960 előtt megtelepedett törzstagok foglalhatták el: Baranyó Sándor, Fazekas Magdolna, Meggyes László, Szabó László, Simon Ferenc és Nagy István. Időközben Nagy István elhagyta a művésztelepet, Baranyó Sándor 2001-ben, Szabó László 2002-ben, Meggyes László 2003-ban meghalt. A romosán maradt balszárny felújítása és hasznosítása 2002-ben megtörtént, mellyel egy új korszak kezdődött a Szolnoki Művésztelep életében. Az új műteremszárnyat részben régen kiutalással rendelkező művészek (Berényi Ferenc, Ágotha Margit) foglalták el, részben pedig időszakos beutalóval rendelkező művészek érkeztek Szolnokra (Kiss Zoltán László, Palkó Tibor, Verebes György, Dömény Boriska, Nagy Krisztina). 19. Simon Ferenc: Kis akt 92
